Felvételi kilencedik osztálybaIratkoznak a második fordulóra

2026. augusztus 10., hétfő, Közélet

Mától augusztus 7-ig lehet iratkozni a kilencedikes felvételi második szakaszára, amelyen azoknak a nyolcadik osztályt végzett diákoknak az elosztása történik, akik az első fordulóban nem kaptak helyet, besorolásuk megtörtént, de nem tették le időben iratcsomójukat az adott iskolában, illetve akik nem vettek részt az országosan egységes felmérőn.

  • Iratkozni lehet a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen. Fotó: Albert Levente
    Iratkozni lehet a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen. Fotó: Albert Levente

A háromszéki iskolák elméleti osztályaiban meghirdetett hatszáz helyből 21 (3,5 százalék) maradt betöltetlen a júliusi felvételin, a szakoktatásban a 844 hely kevesebb mint két harmadát foglalták el a diákok, itt 324 helyre (38,38 százalék) pályázhatnak a tanulók. A megyeszinten induló kilenc vokacionális (pedagógiai, művészeti, teológiai) osztályban is maradtak még betöltetlen helyek, ezekre már megtartották a képességpróbákat, aki lemond az elnyert helyéről, jelentkezhet augusztus 7-ig az augusztus 18-i elosztásra, amely az erre a célra létrehozott megyei bizottság hatáskörébe tartozik. Az elosztásnál előnyt élveznek a záróvizsgával rendelkező tanulók, elhelyezésük az általuk megjelölt opciók szerint, a felvételi médiák csökkenő sorrendjében történik, ezt követi a felmérő nélküliek elosztása az V–VIII. osztályos általános alapján. Iratkozni lehet a megyei tanfelügyelőség titkárságán személyesen vagy online formában az admitere2020@isj.educv.ro e-mail-­címen. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-10: Közélet - Bartos Lóránt:

Védjegyoltalom alá került a Csernátoni Burrogtató

Meghatározó mérföldkőhöz érkezett a csernátoni Haszmann Pál Múzeum legkedveltebb tömegrendezvénye. Egy megközelítőleg nyolc hónapig húzódó adminisztratív folyamat végén a romániai Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) hivatalosan is bejegyezte és védjegynek nyilvánította a „Burrogtató” megnevezést.
2026-08-10: Közélet - Bartos Lóránt:

Változások a szemétdíjban (Kézdivásárhely)

Új szabályok határozzák meg, hogy milyen mennyiségű hulladék után kell fizetniük a nem lakossági felhasználóknak Kézdivásárhelyen.