Úszás, Európa-bajnokságHét éremmel zárták a nyílt vízi versenyeket

2026. augusztus 10., hétfő, Sport

Betlehem Dávid arany-, Fábián Bettina ezüstérmet nyert pénteken a nyílt vízi úszók 3 kilométeres kieséses versenyszámában a párizsi Európa-bajnokságon. A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű csapat szombaton bronzérmet szerzett váltóban, így a magyar küldöttség hét éremmel fejezte be a nyílt vízi úszóversenyeket.

  • Fábián Bettina és Betlehem Dávid. Fotó: Facebook / Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott
    Fábián Bettina és Betlehem Dávid. Fotó: Facebook / Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott

Az első elődöntőben Rasovszky hatalmasat küzdött az első ötbe kerülésért, végül célfotóval éppen ötödik lett. A másik futamban Betlehem kissé beragadt a rajtnál, ezzel már az elején nehéz helyzetbe került, és brutális hajrára volt szüksége a végén, kiváló helyezkedésének köszönhetően azonban harmadikként végzett. Az 500 méteres fináléban a magyarok és a németek egymás mellett törtek az élre, a fordulóból pedig a két magyar jött ki jobban. Betlehem ezúttal is nagyon kiszélesítette az útvonalat, szinte a Szajna közepén úszott, a végén pedig bebizonyosodott, hogy tökéletesen döntött, ugyanis hatalmas fölénnyel győzött.

Ezúttal rajthoz állt Fábián Bettina is, aki az 5 és 10 kilométert kihagyta, mert a közelmúltban egy világkupaversenyen megbetegedett a vízben. A magyar úszó az egyik bójánál nem fordult be időben, emiatt jelentősen hátrébb csúszott, viszont visszaküzdötte magát az élmezőnybe és negyedikként jutott tovább. A pihenőt követően már nem hibázott, továbblépése egy pillanatig sem volt kérdéses, és a panelt másodikként érintve került a fináléba. A döntőben a rajtot követően a német Isabel Gose tört az élre, mögötte a Ferencváros versenyzője és Ginevra Taddeucci óriásit harcolt, végül Fábián egy hajszállal előbb ért célba.

Eredmények, nyílt vízi úszás: * férfi 3 km, kieséses verseny: 1. Betlehem Dávid, 2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország), 3. Logain Fontaine (Franciaország)... 5. Rasovszky Kristóf * női 3 km, kieséses verseny: 1. Isabel Gose (Németország), 2. Fábián Bettina, 3. Ginevra Taddeucci (Olaszország) * csapatverseny, 6 km: 1. Németország, 2. Olaszország 1:03.41.3, 3. Magyarország.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-10: Sport - :

Három győzelem és különdíj Kőszegről (Ökölvívás)

A Dunántúli Regionális Bajnokságon aratott sikere után a kőszegi Ostrom Kupán is remekelt az illyefalvi Bogyor Dávid: az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub tehetsége mindhárom mérkőzését megnyerte a magyarországi tornán. Bokszolónk meggyőző teljesítményével hozzájárult ahhoz, hogy a gyergyószentmiklósi együttes összesen tizenöt diadallal és két különdíjjal zárja az augusztus 5–7. közötti hagyományos viadalt.
2026-08-10: Sport - Miska Brigitta:

Hadnagy Attila: jó úton haladunk (Labdarúgás)

Az egy év után a SuperLigába visszatérő Sepsi OSK ígéretesen indította az élvonalbeli bajnokságot, három fordulót követően négy pontot gyűjtött. Hadnagy Attila ügyvezető igazgató a Cosmin Matei eltiltása miatt kialakult helyzetről, a sepsiszentgyörgyi csapat eddigi teljesítményéről, az ellenfelekről és a sérültekről is beszélt.