A Transzfogaras és a Transzalpina előkelő helyen szerepel minden hazai motoros bakancslistáján. Mi, háromszékiek ebből a szempontból kivételes helyzetben vagyunk: ahhoz, hogy végigjárjuk az ország páratlan szépségű magashegyi útjait, egy jól megszervezett hétvége is elegendő.
Minden évben legalább egyszer tervezünk egy nagyobb túrát az ország legszebb vidékeire, idén a Déli-Kárpátokra esett a választás. Öt motorral három nap alatt több mint ezer kilométert tettünk meg, érintve nyolc megyét, mesébe illő hegyeket, vadregényes völgyeket. Utasként volt időm megfigyelni mindazt, ami egy ilyen túrát igazán emlékezetessé tesz. Ezekből az élményekből osztanék most meg egy csokorra valót.
Kézdivásárhelytől a Transzfogarasig
Az indulást más lehetőség híján egy augusztusi péntek délutánra időzítettük: a legnagyobb hőségben és a legsűrűbb forgalomban vágtunk neki a Kézdivásárhelyről Brassónak, majd onnan a Törcsvári-szoros felé vezető útnak. Mire Hosszúmezőre (Câmpulung), aztán Argyasudvarhelyre (Curtea de Argeș) megérkeztünk, már szinte teljessé vált a csapat: csatlakoztak hozzánk segesvári barátaink két motorral.
Mielőtt megközelítettük volna a Vidraru-gátat, mindannyian túl voltunk egy körülbelül négyórás úton, képzeljük el, milyen érzés lehetett ezt az utat megtenni a tűzforró aszfalton, tetőtől talpig motorosfelszerelésben, néha olyan dugóban, amelyben az autók csak araszolni tudtak. Ilyenkor nagy előny a két kerék: a legtöbben szívesen lehúzódtak, hogy az autók között biztonságban nyerjen egérutat a csapatunk.
A medvék birodalmában
A Vidraru-tóhoz érkezve már kellemesebb volt a hőmérséklet, de itt sokat nem időztünk, mert elég nagy volt a tumultus, parkolóhely viszont alig. A Vidraru-tó szintje még mindig viszonylag alacsony. A víztározót tavaly augusztusban kezdték el lecsapolni a vízerőmű korszerűsítése miatt, visszatöltését idén áprilisban kezdték el, októberben fejezik be.
Az alagúton átérve megérkeztünk a medvék birodalmába. Néhány kanyar után a bal oldalunkon két bocs tűnt fel, majd az anya is. A következővel néhány perccel később találkoztunk, épp egy autó mellett kuncsorgott élelemért. Egy másik magányosan üldögélt a parkolóban, éppen majszolt valami finomságot, amit korábban dobhattak ki neki. Etetni pedig tilos a nagyvadakat, ezt az úton több tábla is jelzi. Egy idő után már nem is számoltuk, hány kéregető medve mellett haladtunk el, de annak örültünk, hogy balesetek nélkül megúsztuk ezt a szakaszt is.
Úton a felhők fölé
A transzfogarasi út éppolyan gyönyörű, mint amilyennek leírják. Naplemente előtt a forgalom már alábbhagyott, a motorosok kiélvezhették a hajtűkanyarokat. Utasként csak csodáltam a tájat, könnyű dolgom volt, mert nem nekem kellett kerülgetni a kátyúkat és figyelni azt, hogy egy-egy autós, aki versenypályának képzeli a szerpentineket, észrevesz-e bennünket az úttesten vagy elsodor magával.
A kora esti fényekben a hegyek egészen új arcukat mutatták meg, a színek élénkebbek voltak, a levegő hűvösebb. Még a sötétség beállta előtt szerettünk volna leereszkedni a hegyről – mert az utat éjszakára lezárják –, ezért a Bâlea-tónál sem húztuk túl sokáig az időt. Ezt nem sajnáltam, mert a rengeteg árus, a sok bóvli miatt kicsit olyan érzésem volt, mintha a piacra érkeztünk volna, nem a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeméhez.
Innen legurultunk Kercisórára, ahol a szállásunkat foglaltam. A vacsorát már nyolcfős társaságban fogyasztottuk el, megérkezett az ötödik motor is, szintén Segesvárról. Ezen az estén éppen elegendő időnk maradt arra, hogy megtervezzük a szombati utat.
A király útján
Kercisóráról Szeben határáig vezetett második nap az utunk, onnan pedig az Olt völgyébe (más néven a Vöröstoronyi-szorosba) indultunk tovább, amely két dologról híres: a táj szépségéről és a rettentő forgalomról. Ha autóval lettünk volna, valószínűleg az egész nap rámegy a hegyi átkelőre. Ezt leszámítva a folyó, a sziklák, az égig érők fák lenyűgözőek voltak. Érdemes az Olt völgyében tankolni, mert a következő szakaszokon nehezen találni töltőállomást.
Átgurultunk Voineasa településen, majd Obârșia Lotrului felé vettük az irányt, itt ebédeltünk meg, Richárd teraszán (ez volt a hely neve), ahol rendkívül barátságos fiatalok magyar nyelven kínáltak mindenféle grillezett finomságot. Innen kapaszkodtunk fel a csúcsra a páratlan szépségű, Páring-hegységet átszelő 67C országúton.
Jó minőségű aszfaltcsíkon kapaszkodtunk fel több mint kétezer méteres magasságba. Úgy tűnt, hogy a Transzalpina kevésbé zsúfolt, mint egy nappal korábban a Transzfogaras, számunkra ettől vált még különlegesebbé az élmény. Az út amúgy a történelmi Erdély és Havasalföld határán húzódik. Lekövezésére csak az első világháború idején került sor, az 1930-as években II. Károly román király újíttatta fel, a királyi család haladt végig rajta először. Innen ered az elnevezés: a király útja.
Egy ideig gyönyörködtünk a panorámában, aztán megérkeztünk Râncára, beereszkedtünk Zsilvásárhelyre, majd a Zsil völgyén át Petrozsényba, onnan pedig Obârșia Lotrului felé vettük ismét az irányt, ahol a szállásunk egy motorospanzióban volt. Még ugyanazon a napon egy kisebb eső után – ami aranyat ért a hőségben – visszatértünk még egyszer a hegycsúcsra, hogy megcsodáljuk a tájat a naplemente fényeiben is. És milyen jól tettük: a hegyek élesen kirajzolódtak, az ég meleg árnyalatokban pompázott, az úton pedig szinte csak mi voltunk, és a motorok.
A vasárnapi hazaútra már mindenki kellően elfáradt. Reggeli után neki is vágtunk a Sebes völgyének, itt ereszkedtünk le Zsinnáig (Jina). Innen Polyánon (Poiana Sibiului) keresztül vezetett az utunk egészen Szebenig, ahol elköszöntünk a segesváriaktól abban a reményben, hogy jövőre újra együtt kalandozhatunk. Rátértünk az autópályára, aztán Fogaras felé vettük az irányt, hogy a már jól ismert úton visszatérjünk Háromszékre és kipihenjük a hétvége izgalmait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
