Három nap adrenalin Kovásznán

2026. augusztus 11., kedd, Riport

Az elmúlt hétvégén a motoroké volt a terep Kovásznán: augusztus 7–9. között a város adott otthont a Hard Enduro országos bajnokság hatodik fordulójának. A több mint száz, Romániából, Magyarországról, a Moldovai Köztársaságból, Németországból, Írországból, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Spanyolországból érkezett versenyzőnek a városi prológ után két kemény terepnapon kellett bizonyítania. A három nap alatt a városközpont mesterséges akadályaitól a patakmedreken át a tündérvölgyi kőbánya meredek faláig vezetett a mezőny útja. A PRO kategória végső győztese a mindössze 17 éves magyarországi ifj. Ott Kornél lett.

  • A szombati versenynap egyik látványos szakasza. A szerző felvételei
    A szombati versenynap egyik látványos szakasza. A szerző felvételei

A Kovásznán második alkalommal megszervezett Hard Endurót a kovásznai Apres Snow Racing Team Sportklub rendezte a Román Motoros Szövetség égisze alatt. A szervezésből Cezar Șulea, Oliviu Costea, Andrei Muntean és Flavian Muntean mellett népes stáb és számos önkéntes vette ki a részét. 

 

Motorzúgás a városközpontban

A háromnapos erőpróba pénteken délután Kovászna központjában kezdődött. A rajt előtt Gyerő József polgármester köszöntötte a versenyzőket, a szervezőket és a közönséget. Mint mondta, Kovászna gazdaságának egyik motorja továbbra is az egészségturizmus, ugyanakkor a városnak a sportturizmus felé is nyitnia kell.

A polgármester szerint a település földrajzi adottságai és erdős környezete kiváló lehetőséget kínál az ilyen jellegű sportesemények megszervezésére. Köszönetet mondott a rendezőknek a befektetett munkáért, energiáért és anyagi áldozatvállalásért, a sportolóknak a részvételért, a közönségnek pedig azért, hogy érdeklődéssel fordul a hard enduro sportág iránt.

A prológ pályáját az előző évi tapasztalatok alapján alakították át. A cél az volt, hogy látványos legyen a nézőknek, de ne csak az élmezőny számára legyen teljesíthető. Rönkök, gumiabroncsok, mesterséges akadályok és szűk fordulók között kellett időre végighaladni, miközben a pálya mellett népes közönség követhette a motorosok küzdelmét.

 

Rajtra készen a mezőny: aTündérvölgyben gyülekeztek a motorosok a szombati terepnap indulása előtt

 

A nap egyik főszereplője ifj. Ott Kornél volt. A magyarországi Piliscsévről érkezett versenyző októberben tölti be 18. életévét, de már komoly eredményeket tudhat maga mögött. Tavaly is indult Kovásznán: akkor a prológon második, az erdei napon harmadik lett. Idén már a városi időmérőt is megnyerte.

A női mezőnyben a parajdi Barabás-Ágoston Andrea másodikként zárta a prológot. A 32 éves versenyző öt éve motorozik, és idén először indult a női Hard Enduro bajnokságban. Különösen azt értékelte, hogy a pályát nem kizárólag a legjobbak tudásához igazították. „Nem éreztük úgy, hogy végig kell tolnunk a motort az akadályokon” – fogalmazott. Andrea azt is fontosnak tartotta, hogy Kovászna valódi sporteseményként kezelte a rendezvényt. Meglátása szerint ennek külön jelentősége van egy olyan sportágban, amelynek elfogadottságáért a terepmotorosoknak sok helyen még ma is meg kell küzdeniük.

 

Az erdőben folytatódott a verseny

A pénteki városi prológ után másnap már kemény terepen zajlott a Hard Enduro szombati futama. A Tündérvölgyből induló motorosokra több mint 75 kilométeres szakasz várt: sűrű erdőkben, meredek emelkedőkön és lejtőkön, köves részeken, helyenként közvetlenül a patakmederben kellett helytállniuk. A versenyzőket nemcsak a sebesség, hanem a víz, a sziklák és a fáradtság is próbára tette.

A hangulat egyszerre volt feszült és lelkesítő. A technikás szakaszoknál sokan lélegzet-visszafojtva figyelték, miként birkóznak meg a motorosok az akadályokkal, máshol családok, gyerekek és barátok követték a mezőny útját. Az ellen­őrző pontokon rövid pihenő, víz és segítség várta a versenyzőket, majd ismét következett az erdő.

 

A patakmeder is a pálya része volt

 

Ott Kornél technikásnak nevezte a pályát, különösen a patakmedres részeket találta nehéznek, összességében azonban elégedett volt a nyomvonallal. Teljesítménye mögött komoly edzésmunka áll: elmondása szerint hetente három-négy alkalommal készül, alkalmanként akár hat órát is motorozva erdei terepen. Fiatal kora ellenére már rangos nemzetközi versenyeken is bizonyított: a Red Bull Romaniacson korábban a Silver kategóriában ért el dobogós helyezéseket, idén pedig már a legmagasabb, Gold kategóriában állt rajthoz.

A szombati napot Barabás-Ágoston Andrea jóval keményebbnek élte meg. „Nagyon intenzív volt. Arra számítottam, hogy valamivel több pihenőszakasz lesz” – mondta. Ennek ellenére örült, hogy teljesíteni tudta a távot, és a kovásznai rendezvényt összességében nagyon jól megszervezett versenynek nevezte. A futam során megsérült motorjának első teleszkópja, a hibát kijavították, így vasárnap ismét rajthoz állhatott, a zárónapot azonban már nem tudta befejezni.

 

Erőpróba a kőbányánál

A vasárnapi, mintegy 65 kilométeres táv sem kínált könnyebb feladatot a szombatinál. A háromnapos verseny egyik leglátványosabb próbája a Tündérvölgyben, a Siklóval szembeni kőbányánál várta a motorosokat.

A meredek bányaoldalt fedő laza kő- és törmelékréteg csúszott a kerekek alatt. Aki megfelelő lendülettel érkezett, jó nyomvonalat választott és pontosan adagolta a gázt, egyenesen nekivághatott az emelkedőnek. A motorok mögött vastag porfelhő emelkedett, a hátsó kerék kavicsot szórt, miközben a pálya szélén felsorakozó nézők hol csendben figyeltek, hol biztatták a kapaszkodó motorosokat.

Nem mindenki jutott fel elsőre – és nem is mindenki vállalta ugyanazt a kockázatot. A szervezők kerülő útvonalat is kijelöltek azoknak, akik nem tudják teljesíteni a közvetlen kapaszkodót. A kerülő hosszabb volt, így tehát időveszteséget jelentett, ám aki gyorsan és hiba nélkül haladt végig rajta, visszahozhatta az elveszített percek egy részét. A kőbányánál így egyszerre számított erő, technika, lendület és taktika. 

 

 A tündérvölgyi kőbányameredek oldala a vasárnapi zárónap egyik legkeményebb próbáját jelentette

 

Mindent próbára tesz a sportág

A kovásznai verseny három napja jól megmutatta, mitől tartják a hard endurót a terepmotorozás egyik legkeményebb válfajának. Ebben a sportágban nem elegendő gyorsnak lenni: a motorosnak technikai tudásra, komoly állóképességre, jó egyensúlyérzékre és folyamatos összpontosításra is szüksége van. A pályákat többnyire természetes terepen jelölik ki, ahol meredek kapaszkodók, köves és sziklás szakaszok, patakmedrek, sár, vízmosások, kidőlt fatörzsek és laza talajú emelkedők követik egymást. A versenyzőnek gyakran másodpercek alatt kell eldöntenie, milyen nyomvonalon próbálkozik, hol érdemes nagyobb lendületet venni, és mikor célszerű inkább biztonságosabban haladni.

A pálya nehézségének kialakításakor ugyanakkor a kovásznai szervezők arra is törekedtek, hogy a különböző tudásszintű motorosok egyaránt megtalálják benne a kihívást. Mint elmondták, azt akarták, hogy minden résztvevő élvezze a versenyzés élményét, és jobb motorosként távozzon, mint ahogyan érkezett. Ezért még a Hobby kategória útvonalába is beiktattak néhány nehezebb emelkedőt, amelyek próbára tették a résztvevőket, ugyanakkor fejlődési lehetőséget is kínáltak számukra. A szervezők azt is figyelembe vették, hogy a versenyzők felkészültsége eltérő, így került a technikás kapaszkodók többségéhez kerülő útvonal, hogy mindenki saját tudásához és tempójához igazodva teljesíthesse a pályát, anélkül, hogy egy nehezebb akadály miatt fel kelljen adnia a versenyt.

A motor kezelése ilyen körülmények között jóval többet kíván, mint egyszerű gázadást. Pontos kuplung- és gázkezelés, megfelelő testtartás, egyensúly és jó erőbeosztás kell ahhoz, hogy a versenyző órákon át haladni tudjon a nehéz terepen. Egy rosszul megválasztott nyomvonal, egy elakadás vagy bukás percekbe és rengeteg energiába kerülhet. Sokszor a motort is saját erőből kell megemelni, megfordítani vagy átsegíteni egy-egy akadályon, miközben a versenyóra nem áll meg.

 

Rönkök között a városi technikai pályán

 

A megfelelő védőfelszerelés ezért nélkülözhetetlen. A bukósisak és a motorosszemüveg mellett erős csizma, kesztyű, térd-, könyök-, mellkas- és hátvédelem óvja a versenyzőket. A hosszabb terepszakaszokra vizet, de alapvető szerszámokat és kisebb javításokhoz szükséges felszerelést is magukkal visznek, hiszen az erdő mélyén nem mindig érkezik azonnal segítség egy műszaki hibához.

A hard enduro egyszerre gyorsasági, ügyességi és állóképességi sport. A kovásznai pálya mindhárom követelményből bőven kínált a versenyzőknek: a városi prológon a technika és a gyorsaság, az erdei szakaszokon az állóképesség és a biztos motorkezelés, a tündérvölgyi kőbányánál pedig a lendület, a nyomvonalválasztás és a bátorság döntött. Ami a nézőnek néhány látványos másodperc, az a versenyző számára sokórás edzés, felkészülés és kemény fizikai munka eredménye.

 

Magyar motorosok a mezőnyben

Nemcsak az élmezőnyből érkeztek magyarországi versenyzők. Több olyan amatőr motorossal is találkoztunk Kovásznán, akik elsősorban saját határaikat akarták próbára tenni.

A tatabányai Visegrádi Gábor tavaly is rajthoz állt, akkor tizenkettedikként zárta a versenyt. Simon Krisztián László Budapestről érkezett, és már a városi időmérőn jelezte, hogy a Golden Boys kategóriában számolni kell vele. A somogyudvarhelyi Czakó Attilának ezzel szemben ez volt első enduroversenye. A pályát keménynek találta, majd műszaki hiba miatt fel is kellett adnia a küzdelmet.

A magyarországi motorosok felkészítésében és kísérésében Luka Zsolt és Gazda Róbert kézdivásárhelyi endurósok is közreműködtek, akik endurotúrákat szerveznek, és a hozzájuk járó motorosokból versenycsapatot is kialakítottak. Kovásznán nemcsak kísérőként voltak jelen: a pálya kijelölésében és a szervezési munkában is segítettek.

 

Dobogósok a háromnapos kovásznai Hard Enduro vasárnapi díjkiosztóján: ifj. Ott Kornél (k) Józsa Norbert Levente (b) és Varga Zsolt (j)

 

Tizenhét éves magyar győztes a PRO mezőnyben

A három nap összesítése végül fiatal magyarországi versenyző sikerét hozta. A PRO kategóriát ifj. Ott Kornél nyerte, megelőzve Józsa Norbert Leventét és Varga Zsoltot. Expertben Ignat David Ioan győzött, mögötte Eduard Vlad Petcu és Mădălin Mihai Chelcea végzett. A veteránok között a cseh Cyprián Zdeněk bizonyult a legjobbnak Paul Cristian Harpa és Bart Stroișteanu előtt. A Golden Boys kategóriát a magyarországi Simon Krisztián László nyerte, második Iulian Lucian Șchiopu, harmadik Viorel Constantin lett. Hobbyban Elisei Ticușan végzett az élen, Fazakas Ákos és Svella Bendegúz előtt. A nőknél Mihaela Isabela Ioniță szerezte meg a győzelmet. Barabás-Ágoston Andrea az első két napon a második helyen állt, a vasárnapi futamot azonban nem fejezte be, így az összesítésben nem szerzett helyezést.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-11: Sport - Tibodi Ferenc:

Holló Abigéllel a soraiban második a román válogatott (Női kosárlabda, U18)

A döntőben elszenvedett vereség ellenére kiemelkedő sikert ért el a román női U18-as kosárlabda-válogatott a Tulceán rendezett B-divíziós Európa-bajnokságon. A fináléban Izrael kerekedett felül a hazai csapaton, amely a második helyezéssel 14 év után ismét kiharcolta az élvonalba jutást. A Sepsi-SIC fiatal sepsiszentgyörgyi tehetsége, Holló Abigél a negyeddöntőt leszámítva valamennyi mérkőzésen lehetőséget kapott, a kispadról érkezve a védekezésből és a támadásból is kivette a részét.
2026-08-11: Belföld - :

Letartóztattak hét embert, akik mentőautóra támadtak

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a hét embert, akik rémhírek hatására mentőautóra támadtak szombat este Récekeresztúron (Recea-Cristur) – közölte tegnap a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság. Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter a megtámadott mentősök kapcsán kijelentette, a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált.