Zűrzavar a villanyszámlák körül

2026. augusztus 11., kedd, Közélet

Gyakran kifogásolják a háromszéki fogyasztók a tévesnek vélt, a késve kiállított vagy nehezen átlátható villanyszámlákat, de sokan azért fordulnak a fogyasztóvédelemhez, mert hónapokon keresztül egyáltalán nem kapnak számlát az áramszolgáltatótól. Kérdésünkre Onica Csaba főfelügyelő-helyettes néhány tipikus esetet ismertetett.

  • Onica Csaba főfelügyelő-helyettes számolt be lapunknak a panaszokról. A szerző felvétele
    Onica Csaba főfelügyelő-helyettes számolt be lapunknak a panaszokról. A szerző felvétele

A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz hat hónap leforgása alatt több mint száznyolcvan megkeresés érkezett, ezeknek legalább egyharmada az energiaszolgáltatókra vonatkozik. A fogyasztók többsége a villanyszámlákra, illetve azok hiányára panaszkodik.

Például előfordul, hogy a villanyórák leolvasása nem történik meg időben, ezért a tényleges fogyasztás elszámolására csak jóval később – hónapok, sőt, akár évek elteltével – kerül sor. Ennek több oka lehet: megtörténhet, hogy a mérőóra a fogyasztó lakásában található, így a szolgáltató munkatársai nem tudnak hozzáférni, de olyan esetek is előfordulnak, amikor a szolgáltató mulasztása vagy egyéb okok miatt marad el a leolvasás. Ilyenkor a fogyasztó egyszerre kapja kézhez a több hónap – esetenként több év – fogyasztását tartalmazó számlát. A főfelügyelő-helyettes felhívta a figyelmet: az adósság ilyenkor sem évül el, vagyis az ügyfélnek akkor is ki kell fizetnie az elfogyasztott energia árát, ha a szolgáltató mulasztott.

Megtörténhet, hogy a villanyóra leolvasásakor hibás fogyasztási adatok (óraindexek) kerülnek bevezetésre, ami szintén feltornázhatja a számla összegét. Nem ritkák azok az esetek sem, amikor a villanyóra hibásodik meg, és ennek következtében a valósnál lényegesen nagyobb fogyasztás kerül rögzítésre. A főfelügyelő-helyettes szerint abban az esetben, ha az ellenőrzés során bebizonyosodik a meghibásodás, a szolgáltató vagy a korábbi fogyasztásból számított átlag, vagy az újonnan felszerelt óra adatai alapján számolja újra a fogyasztást.

Onica Csaba felhívta a figyelmet: az órákat ellenőriztetni, illetve tízévente cserélni kell, mert ha a villanyóra hitelességi ideje, azaz „szavatossága” lejár, nem biztos, hogy pontosan mér. Ha ilyen problémával fordul a fogyasztóvédelemhez az ügyfél, és panasza jogos, akkor elrendelik, hogy a szolgáltató a korábbi, még hitelesen mért fogyasztás alapján állapítsa meg az átlagos napi fogyasztást, majd ennek figyelembevételével korrigáljon. Az ilyen ügyek többnyire a fogyasztó javára dőlnek el, vagyis a tartozás összege csökken.

A fogyasztóvédelmi hivatal azt is nyomon követi, hogy egy-egy ügyben mekkora összeget sikerül a fogyasztók javára jóváírni. Idén sok esetben csupán néhány száz lejt kaptak vissza a panaszosok, de volt példa 1500, sőt, több mint 8000 lejes visszatérítésre is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-11: Belföld - :

Az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte tegnap az elnöki hivatal. Az államfő beadványa szerint a jogszabály több ponton sérti az alkotmányos normákat és elveket.
2026-08-11: Közélet - Ferencz Csaba:

Puskás Attila, a példakép

Ha vannak példaképei a következetességnek, a kitartásnak, az életfogytiglan tartó aktív életnek, akkor Puskás Attila közéjük tartozik. Most, kilencvenötödik születésnapján még inkább megállapítható ez, de így volt korábban is, akár közéleti, akár irodalmi, akár szakmai körökben tevékenykedett. Szinte kortalan energiával szolgált, még úgy is, hogy a történelem kényszerpályákra terelte őt.