Hatvan évet vissza a hazafiakkal

2026. augusztus 11., kedd, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó

Megmentené a széntüzelésű erőműveket a Szociáldemokrata Párt, és sikerült is átvinnie erre vonatkozó javaslatát a parlamenten, nyilván az AUR segítségével. Így siklott teljesen félre az a kezdeményezés, amelynek célja az lenne, hogy a hagyományos, szennyező energiaforrásokat korszerű, környezetkímélő technológiák váltsák fel Romániában is.

A PSD a mostani energiaválságra hivatkozva akarja múlt századi üzemmódba visszakanyarítani az országot, habár a nyolcvanas években már nem csak az ágazat szakértői érezték, hogy bajok vannak a szocialista nagyiparral, amely rettentő nagy költséggel állított elő közepes és gyenge minőségű termékeket. Ezért is omlott össze végül, legtöbbször azt is maga alá temetve, amit talán érdemes lett volna megmenteni. A széntüzelésű erőművek azonban nem tartoznak ezek közé, és nem csak azért kell bezárni azokat, mert „a zöldek” így kívánják, vagy mert felszámolásukat a helyreállítási tervben vállalta Románia (sőt, már az ehhez között támogatásokat is felvette), hanem mert nem jelentenek megoldást a mostani energiaválságra. A megoldás az előremenekülés lenne, ha lehet ezt mondani egy olyan folyamatról, amelyet már jól lekéstünk azzal, hogy a fenntartható energiaforrásokat és főleg a tárolókapacitásokat nem fejlesztettük eléggé. Mert még ebben a szárazságban sem az a baj, hogy nem termelünk elég energiát az országban, hanem az, hogy nem akkor termeljük, amikor szükség lenne rá, és mivel nem tudjuk raktározni, este aranyáron vásároljuk vissza a délben aprópénzért eladott „zöld” (napelemes) áramot.

A PSD nagy hazafias buzgalmában épp csak arról feledkezett meg, hogy ők maguk tehetnek a jelenlegi helyzetről: immár nem csupán a világháborús hajóroncsok kerültek felszínre a leapadt Duna medrében, rendre buknak ki a szekrényből a sok éven át elmulasztott beruházások csontvázai is. Mégpedig egy stratégiai ágazatban, ahol nyereséges állami vállalatok osztottak óriási vezetői juttatásokat és „okos fiúk” kötöttek mesésen jövedelmező kizárólagos szerződéseket. Ez nagyon jó azoknak, akik benne vannak, érthető, hogy fenn akarják tartani, de ennek köszönhetjük a földrész legdrágább villanyáramát. Most ott tartunk, hogy a feleakkora területtel és harmadakkora lakossággal rendelkező Bulgária 25 százalékkal több napenergiát termel, és 7–8-szor többet tud tartalékolni, mint mi, akik még a háborúzó Ukrajnától is vásárolunk villanyt. Az új parlamenti többség azonban nem keresett új megoldásokat az új kihívásokra, hanem a régi rendszert akarja tovább éltetni, bármilyen áron. 

Márpedig sokba fog ez kerülni. Nekünk, fogyasztóknak közvetlenül (a számláinkon) és közvetve is, hiszen több száz millió vagy akár pár milliárd euró vissza nem térítendő támogatástól eshet el Románia, ha a karbonmentesítésre vonatkozó törvény a PSD–AUR módosításával megy át – Nicușor Dan államfő ugyan egyelőre nem hajlandó aláírni, de ha a parlament ugyanúgy küldi vissza, kénytelen lesz vele –, ami jókora lyukat üt majd a költségvetésbe, ám nem csupán a pénzről van szó. A klímaválság már elért bennünket, fuldoklunk a hőségtől, a víz és az energia hiányától, és ezen az állapoton a széntüzelésű erőművek (amelyek amúgy nem önellátó, „teljesen román” vállalatok, nyersanyaguk egy részét szintén importálni kell) csak rontani fognak.

 

A 70 éves zsilmacesdparosényi hőerőmű. Múlt héten indították újra. Fotó: Sorin Blada / Agerpres

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-11: Közélet - Farkas Orsolya:

Pont kerül az iskolafejlesztési projekt végére

Jelentős pályázati támogatással kapott modern bútorzatot, digitális és sporteszközöket Háromszék 33 tanintézménye, valamint a megyei tanácshoz tartozó sepsiszentgyörgyi speciális iskola és a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelési Központ. Az eszközök már használatban vannak, a tulajdonjog átadásával a pályázat is lezárul. 
2026-08-11: Sport - Miska Brigitta:

Majdnem telt ház előtt játszottak döntetlent (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK sorozatban a harmadik mérkőzését zárta veretlenül a SuperLigában. A negyedik fordulóban a fegyelmezett sepsiszentgyörgyi csapat hétfőn majdnem telt ház előtt gól nélküli döntetlent játszott az FCSB ellen. Mindkét együttes több helyzetet kialakított, a kapuk végül érintetlenek maradtak, ezáltal a háromszéki alakulat a táblázat tizenegyedik helyéről várja a szombati székely rangadót.