Prostitúcióból húztak hasznot, büntetőeljárás indult

2026. augusztus 11., kedd, Közélet

Kerítés gyanújával büntetőeljárást indított két férfi ellen a Sepsiszentgyörgyi Ügyészség. Egyiküket harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték, társa hatvan napra hatósági felügyelet alá került – közölte kedden az intézmény.

  • Őrizetbe vették az egyik gyanúsítottat. A Kovászna megyei rendőrség felvétele
    Őrizetbe vették az egyik gyanúsítottat. A Kovászna megyei rendőrség felvétele

Prostituáltak futtatásával vádolnak két férfit címmel korábban tudósítottunk a Kovászna megyei rendőrség közleményéről, melyből kiderült, hogy három megyében összesen hét házkutatást tartottak a rendőrök vasárnap egy összehangolt akció keretében, mely során pénzt, ékszereket és mobiltelefonokat foglaltak le, két férfit pedig őrizetbe vettek prostitúció elősegítésének gyanújával.

Az ügyészség friss közleménye szerint a 38 éves M. C. 2026 júliusában elősegítette egy nő prostitúciós tevékenységét, és annak jövedelméből anyagi haszonra tett szert. A gyanú szerint ő irányította és ellenőrizte a tevékenységet: rendszeresen beszámoltatta az érintettet arról, hány ügyfelet fogadott, mennyi pénzt keresett és éppen hol tartózkodik. Utasításokat adott arra vonatkozóan is, hogyan viselkedjen az ügyfelekkel, illetve miként jusson el az általa megadott címekre. A szexuális szolgáltatásokból származó bevétel nagyobb része a M. C.-hez került.

Az 54 éves F. I. esetében az ügyészség azt állapította meg, hogy 2024-től idén júliusig több személy számára biztosított prostitúció céljára egy sepsiszentgyörgyi lakást, amelyért naponta fizettek bérleti díjat. A férfi a hatóságok szerint tudta és elfogadta, hogy szakosodott internetes oldalakon közzétett hirdetések révén szerzett ügyfeleknek nyújtanak pénzért szexuális szolgáltatásokat az ingatlanban. A tevékenységet folyamatosan figyelemmel kísérte, adatokat kért arról, hogy a nők a lakásban tartózkodnak-e, hány ügyfelet fogadtak és mekkora bevételre tettek szert. F. I. a prostitúcióból származó jövedelemből fizetett lakbér révén tett szert anyagi haszonra, ugyanakkor az ügyészség szerint esetenként szexuális szolgáltatást is elfogadott a bérleti díj ellenértékeként.

Az ügyészség hétfőn indítványozta M. C. előzetes letartóztatását, amit a Sepsiszentgyörgyi Bíróság jog- és szabadságjogokért felelős bírája harminc napra elrendelt. F. I.-t kedden hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték. A nyomozást a Sepsiszentgyörgyi Ügyészség irányításával a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói, közrendészei, a rohamosztag, valamint a sepsiszentgyörgyi rendőrkapitányság munkatársai végezték, a Dâmboviţa megyei rendőrség nyomozóinak és rohamosztagának közreműködésével.

Az ügyészség hangsúlyozza az ártatlanság vélelmét mindaddig, amíg végleges ítélet nem születik. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-11: Sport - Miska Brigitta:

Majdnem telt ház előtt játszottak döntetlent (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK sorozatban a harmadik mérkőzését zárta veretlenül a SuperLigában. A negyedik fordulóban a fegyelmezett sepsiszentgyörgyi csapat hétfőn majdnem telt ház előtt gól nélküli döntetlent játszott az FCSB ellen. Mindkét együttes több helyzetet kialakított, a kapuk végül érintetlenek maradtak, ezáltal a háromszéki alakulat a táblázat tizenegyedik helyéről várja a szombati székely rangadót.
2026-08-12: Elhalálozás - :

Elhalálozás