Hétezernél több regisztrált és 4300-nál több aktív felhasználót számlál a Sepsi Bike kerékpárkölcsönző rendszer, amelyet két éve, 2024. augusztus 10-én indítottak el Sepsiszentgyörgyön a fenntartható mobilitási program részeként.
A tavasztól őszig, reggeltől estig akár naponta többször igénybe vehető városi bicikliket eddig több mint 138 ezer alkalommal használták a város közigazgatási területén (ide tartozik Kilyén, Szotyor és Szépmező is), az önkormányzat pedig mindenkit arra biztat, hogy nyeregbe pattanva fedezze fel a várost. A városháza közleménye szerint a biciklizésnek több előnye is van: két keréken megtakarítható a forgalmi dugók által okozott időveszteség, ez a közlekedési mód nem szennyezi a levegőt, ugyanakkor ingyenes sportolási lehetőség is. A bicikli kikölcsönzésétől számított első 30 percben ugyanis nem kell fizetni a tekerésért, és a rendszer megengedi, hogy egymás után több félórát is díjmentesen pedálozzon a legalább 14 éves, regisztrált felhasználó.
Regisztrálni a sepsibike.ro oldalon lehet, a GloBikes telefonos alkalmazással, ez utóbbi bocsátja ki azt a QR-kódot, amellyel a fehér-türkiz kerékpárok kiemelhetők a város különböző csomópontjain elhelyezett standokról. Összesen 16 ilyen dokkolóállomás van, ahol 230 városi bicikli „alszik”. Aki nem ér el egy következő standig 30 perc alatt, a 31. perctől kezdve fizet: az első óráért (a 90. percig) 2 lejt, a másodikért (a 91. perctől a 150. percig) 4 lejt, ezen felül minden megkezdett óráért 6 lejt. A kikölcsönzési időszak reggel 6-tól 22 óráig tart, éjjel csak visszavinni lehet a korábban kivett kerékpárokat; ezek mindegyike nyomkövetővel van ellátva, és ha valamelyik 24 óra alatt nem kerül vissza a rendszerbe, azt a hatóságokkal kerestetik meg.
A Sepsi Bike rendszert a Sepsi ReKreatív működteti, az önkormányzati cég emberei végzik a karbantartási munkálatokat is. Bodor Loránd igazgató közlése szerint nagyobb problémák abból adódnak, ha nem rendeltetésszerűen használják a bicikliket, például ugratnak velük; eddig egy biciklit tettek annyira tönkre, hogy nem lehetett megjavítani. Eddig egy személy ellen tettek feljelentést (a helyi rendőrségnél), aki kitépett egy biciklit az állomási dokkolóból, majd Kökösig hajtott el vele. A rongálók ellen Antal Árpád polgármester nemrég nulla toleranciát hirdetett meg, és a helyi tanács júniusban drasztikusan megemelte a kiróható bírságokat is, természetes személyek 600–3000 lej közötti összegekkel sújthatók különböző kihágások miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.