Teremlabdarúgás, 1. LigaSzékely rangadóval kezdi az idényt a Sepsi-SIC

2026. augusztus 14., péntek, Sport

A Román Labdarúgó-szövetség tegnap kisorsolta az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság 2026–2027. évi idényének menetrendjét. Az augusztus utolsó hétvégéjén rajtoló 1. Ligába a tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat nevezett, köztük a Mánya Szabolcs irányította Sepsi-SIC, amely az előző kiírásban ezüstérmet szerzett. A sepsiszentgyörgyi együttes az első fordulóban a nyáron megerősödött VSK Székelyudvarhely vendégeként lép pályára, a második körben a Luceafărul Buzău látogat a Sepsi Arénába.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A szezon augusztus 26-án, szerdán 18 órától a Szuperkupa-mérkőzéssel kezdődik, amelyen a bajnok, valamint Román Kupa-címvédő Galaci United és az ezüstérmes Sepsi-SIC csap össze a serlegért a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Néhány nappal később elrajtol az élvonalbeli pontvadászat is, amelynek változik a lebonyolítása: az alapszakaszban az alakulatok háromszor játszanak egymással, így összesen 21 fordulót rendeznek. Ezt követően az első két helyezett elődöntőbe jut, míg a 3. a 6., a 4. az 5. helyezettel vív negyeddöntőt. A párharcok két nyert mérkőzésig tartanak. A kisdöntő egyetlen találkozón dől el, a fináléban pedig három győzelemig küzdenek.

A jelenlegi mezőnyből hat gárda az előző kiírásban is az első osztályban szerepelt, illetve csatlakozott két újonc, a Real Oltenia Rojiște és az Universitatea Craiova. A Mánya Szabolcs irányította együttes a második fordulóban a Luceafărul Buzău ellen játszik a Sepsi Arénában, majd a bajnok Galaci United otthonában lép pályára. Ezután a Real Oltenia Rojiște érkezik Sepsiszentgyörgyre, aztán újabb székely rangadó vár a zöld-fehér mezesekre, akik ezúttal a Marosvásárhelyi VSK vendégeként harcolnak a pontokért. A hatodik játéknapon a West Déva utazik Háromszékre, végül a Sepsi-SIC idegenben zárja az odavágót, ekkor az Universitatea Craiova fogadja.

A Sepsi-SIC programja az odavágóban: * 1. forduló: VSK Székelyudvarhely–Sepsi-SIC * 2. forduló: Sepsi-SIC–Luceafărul Buzău * 3. forduló: Galaci United–Sepsi-SIC * 4. forduló: Sepsi-SIC–Real Oltenia Rojiște * 5. forduló: Marosvásárhelyi VSK–Sepsi-SIC * 6. forduló: Sepsi-SIC–West Déva * 7. forduló: Universitatea Craiova–Sepsi-SIC.

A sepsiszentgyörgyi csapat szombaton 19 órától és vasárnap 12 órától a moldáv bajnok Click Media Chișinău ellen játszik felkészülési mérkőzést a Sepsi Arénában. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-14: Nyílttér - :

Székelyföld csodafaluja – Oroszhegy

Először Székelyföld egészének bejárása idején, negyed évszázada jártam Oroszhegyen. Akkor a plébánián laktam, és egy természeti csapás alkalmával megtapasztaltam a helyi közösség különleges összetartását. A faluban tartózkodásom idején egy csűrbe belecsapott a villám. Csodálatos érzés volt megtapasztalni azt az összefogást, amely egy ilyen vészhelyzetben percek alatt kialakult.
2026-08-14: Sport - :

Szombaton összecsap a Sepsi OSK és a Csíkszereda (Labdarúgás)

A hétvégén sor kerül a mostani idény első székely rangadójára: a Sepsi OSK szombaton 18.30-tól a sereghajtó FK Csíkszereda vendégeként játszik a SuperLiga ötödik fordulójában. A sepsiszentgyörgyi csapat igyekszik folytatni három mérkőzés óta tartó veretlenségét, míg a Hargita megyei együttes az aktuális kiírásban először szerezhet pontot.