Ismét ittas, jogosítvány nélküli vezetőt értek tetten Kézdiszéken

2026. augusztus 14., péntek, Közélet

Újabb, korábban ittas vezetésért már jogerősen elítélt férfi ellen indított büntetőeljárást a Kézdivásárhelyi Ügyészség pénteken, miután csütörtökön hasonló esetben egy más vezető esetében is intézkedett.

  • Képünk illusztráció. Fotó: Háromszék
    Képünk illusztráció. Fotó: Háromszék

Pénteken N. A. ellen ittas, illetve jogosítvány nélküli járművezetés miatt indított büntetőeljárást a Kézdivásárhelyi Ügyészség, mindkét bűncselekmény esetében visszaesőként. A férfit csütörtökön 13 óra körül érték tetten, amint saját gépkocsijával Bálványos irányából Kézdivásárhely felé tartott az országúton. Ezt megelőzően egy környékbeli panzióban szeszes italt fogyasztott, és annak tudatában ült volánhoz, hogy vezetői engedélyét korábban bevonták. A vérvizsgálat 2,63 ezrelékes alkoholszintet mutatott ki. A nyomozás során kiderült, hogy N. A. jogosítványát 2026 elején érvénytelenítették, miután ittas vezetés miatt jogerősen elítélték. Az újabb bűncselekményeket a bíróság által megállapított próbaidő alatt követte el. A kézdivásárhelyi rendőrök az ügyész irányításával csütörtökön 24 órára őrizetbe vették a férfit, pénteken a főügyész hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, egy nappal korábban hasonló ügyben B. L. ellen indított büntetőeljárást a Kézdivásárhelyi Ügyészség. Őt szerda este Felsőcsernátonban érték tetten, amint saját gépkocsiját ittasan vezette, noha tudta, hogy nincs érvényes jogosítványa. B. L. vezetői engedélyét 2025-ben érvénytelenítették, miután ittas járművezetés miatt jogerősen elítélték. A férfit 24 órára őrizetbe vették, majd csütörtökön hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-14: Közélet - :

Tűz a Perkőn és Székelyszáldoboson

Csütörtökön délután tűz ütött ki a felsőháromszékiek szent hegyén, a Perkőn. Kigyulladt az erdő aljnövényzete, a lángokat sikerült eloltani, értesüléseink szerint mintegy húsz árnyi füves terület égett meg. A füst Kézdivásárhelyről is látszott, a tűzoltók szerint a perkői tüzet égő cigaretta okozhatta. Aznap délután három óra körül Székelyszáldobosról is riasztották a háromszéki tűzoltókat, ott száraz növényzet lobbant lángra. 
2026-08-16: Sport - Miska Brigitta:

Nem bírtak egymással a székelyföldi csapatok (Labdarúgás, SuperLiga)

Gól nélküli döntetlennel ért véget szombaton az idény első székely rangadója, mivel a sereghajtó FK Csíkszereda és a Sepsi OSK nem bírt egymással a SuperLiga ötödik fordulójában. Szabó István csapata a mostani kiírásban először szerzett pontot, illetve először zárt mérkőzést kapott találat nélkül. Legközelebb mindkét együttes a Román Kupa rájátszásában szerepel: a háromszéki alakulat szerdán 18.30-tól a CSM Slatina vendégeként lép pályára, míg a Hargita megyei gárda csütörtökön 17 órától a Bukaresti Steaua otthonában játszik.