Zsúfolt hétvége a rendőröknélIttas sofőrök, balesetek, rablás

2026. augusztus 18., kedd, Közélet

Eseménydús hétvégéjük volt a Kovászna megyei rendőröknek: Kézdiszéken és Orbaiszéken ittas járművezetőket csíptek el, három közúti balesethez riasztották őket, továbbá egy bántalmazással és rablással gyanúsított férfit is őrizetbe vettek Sepsiszentgyörgyön.

  • Fotó: Facebook /  Poliția Covasna
    Fotó: Facebook / Poliția Covasna

Augusztus 16-án három baleset is történt a megyében. Az első reggel Előpatak közelében, ahol egy 49 éves férfi – feltehetően a fáradtság következtében – átsodródott az ellentétes sávra, majd nekicsapódott két autónak, amelyek az út szélén állomásoztak. A sofőr és utasai megsérültek, kórházba szállították őket. A járművezető nem fogyasztott alkoholt.

Délben újabb baleset történt Sepsiszentgyörgyön, az Oltmező utcában, ahol egy nő elvesztette uralmát az elektromos roller fölött és az úttestre zuhant. Ugyanezen a napon, délután fél három körül Kökösbe riasztották a rendőrséget, ahol egy 12 éves gyermek kerékpározás közben elvesztette az egyensúlyát és leesett. Mindkét sérültet kórházba szállították.

 

Faoszlopnak ütközött

Vasárnap reggel a rendőrök két ittasan vezető férfit is elcsíptek Sárfalván, illetve Bereckben: előbbi esetben a szonda 0,44 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a járművezető leheletéből, utóbbiban pedig 0,43 milligramm/litert. 

Ugyanezen a napon a kovásznai rendőrök egy balesethez vonultak ki, miután egy személygépkocsi nekiütközött egy út széli faoszlopnak Csomakőrös és Papolc között. A járművet egy 20 éves fiatalember vezette, leheletében 0,56 milli­gramm/liter alkoholtartalmat mutattak ki. A rendőrök azt is megállapították, hogy ugyanezt a fiatalembert érték tetten szombatról vasárnapra virradó éjszaka is, amikor 0,72 mg/l légalkoholszinttel vezetett. Emiatt már megindult ellene a büntetőeljárás alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés miatt. A vasárnap reggeli incidens után a fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, majd a bizonyítékok alapján az ügyész 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte.

 

Otthonában bántalmazták

A rendőrség minősített rablás bűncselekményének gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében nyomoz, miután augusztus 15-én egy sepsiszentgyörgyi nő tett bejelentést a rendőrségen, azt állítva, hogy saját otthonában bántalmazták, és elvették a mobiltelefonját. Az elsődleges vizsgálatok szerint a nő egyik szomszédja, egy 40 éves férfi jogtalanul hatolhatott be a fejlelentő lakásába, majd korábbi nézeteltéréseik miatt tenyérrel arcon ütötte. Ezt követően a férfi a gyanú szerint magához vette a nő mobiltelefonját, majd elhagyta a lakást. A sértett megpróbálta visszaszerezni a telefonját, ezért a férfi után ment. Amikor a lépcsőházban összetalálkoztak, a férfi újból bántalmazta a nőt, meglökve őt.

A rendőri intézkedések során azonosították a férfit, a mobiltelefont visszaadták a sértettnek. A férfit a rendőrök 24 órára őrizetbe vették, majd augusztus 16-án a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 173
szavazógép
2026-08-18: Máról holnapra - Farkas Réka:

Egy titkos találkozó és következményei

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani – az ókorba visszavezethető szállóigét bizony megfontolhatná Ilie Bolojan kormányfő is. Mert a látszaton hatalmas csorba esett, és hiába próbálja minimalizálni, lekicsinyleni az ügy jelentőségét, olaj a tűzre minden kísérlete.
2026-08-18: Közélet - Iochom István:

Pokrócos piknik kisbabákkal (Hatéves a Virágota újszülöttfotózás)

„Itt vagyunk, ebben a megvalósult álomban, és nincs más gondolat bennem, csak a hála és az, hogy az életben minden kegyelemből van, s bármennyire hisszük azt, hogy ügyesek vagyunk, isteni áldás nélkül semmi értékes dolog nincs a földön” – hangzott el vasárnap délután a csernátoni Haszmann Pál Múzeum udvarán, a múzeumalapító egyik unokája, Virág Ágota szájából, aki kreatív vállalkozása, a Virágota – Újszülöttfotózás fontos mérföldkövét ünnepelte gyermekkora legfontosabb helyszínén.