A szombaton, Nagyboldogasszony napján megtartott ünnepi szentmisén nemcsak a Magyarok Nagyasszonyára, a templom védőszentjére, hanem a templomszentelés 200. évfordulójára is emlékeztek Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu közös istenházában.
A kézdi-orbai főesperesi kerület papsága és a hívek különös hálával tekintettek vissza az 1823–1826 között Szepesy Ignác püspök, Horváth Antal kormányszéki tanácsos és felesége, gróf Ferrati Erzsébet, valamint a kézdisárfalvi és kézdiszászfalusi hívek adományából épült templom történetére. Az építésre felügyelt báró Purcell János, a második székely gyalogezred ezredese, a kézdivásárhelyi egykori Székely Katonanevelde építője.
A jeles évfordulót a Tódor Attila kézdiszentkereszti plébános és a környékbeli papság által celebrált, illetve koncelebrált ünnepi szentmisével és a régi, 1648-ban épült és 1817-ben lebontott fatemplomban, illetve a mostaniban szolgált plébánosok neveit és szolgálati éveit megörökítő kis szórólap megjelentetésével tették emlékezetessé. A gyűjtőmunkát dr. Kádár László ny. állatorvos végezte és ő is nyomtattatta ki.
A két évszázados templom történetét Boros Vilmos nyujtódi plébános, beszolgáló lelkész ismertette, Kádár Tamara, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola második osztályos tanulója pedig a 200 év áldása című, ismeretlen szerző által írt verset olvasta fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.