Ami a játszótereken hiányzik

2026. augusztus 18., kedd, Kármentő
Farcádi Botond

A biztonság és a tisztaság – a sepsiszentgyörgyi játszóterek két alapvető hiányossága. Lehet arról elmélkedni, hogy milyen elemek, eszközök kellenek egy igazán jó, az ott játszók számára élvezetes, de a kicsik fejlődését is támogató játszótérhez, milyen anyagból készüljenek ezek – e tekintetben az itteni létesítmények zöme megfelelőnek, barátságosnak mondható, a karbantartásuk is rendszeres, még ha kis frissítés, adott esetben teljes korszerűsítés nyilvánvalóan javítana a helyzeten –, ami viszont nem lehet vita tárgya, az a tisztaság és a gyermekek biztonsága.

Ami a tisztaságot illeti, nagyon gyorsan szögezzük le: az, hogy egy játszótéren cigarettacsikkek, szotyihéj, üvegszilánkok, sörösdugók vagy éppen háztartási hulladék található, az nem elsősorban a köztisztasági vállalat sara. Ez, bármennyire is fájó, de saját közösségünk tükre. Még ha torz is e kép, az mégiscsak tagadhatatlan, hogy a szemét nem magától, égi mannaként kerül a homok, a kavics közé, hanem azt valakik eldobják. Hanyagságból, lustaságból, neveletlenségből, nemtörődömségből, kivagyiságból, vagánykodásból – az indíték mindegy, az ilyesfajta viselkedést legpontosabban surmóságnak lehet nevezni.

Az viszont már felróható a köztisztasági vállalatnak, hogy a tájékoztatásuk szerint naponta végzett takarítások, havi fertőtlenítések hatásfoka finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után. Magam is szemtanúja voltam olyan játszótér-takarításnak, melynek végeredményeként a tér állapota konkrétan semmiben sem különbözött a beavatkozás előttihez képest. Magyarán ugyanolyan szemetes volt, mint takarítás előtt. Talán segítene, ha például a játszóterek esetében legalább szúrópróba-szerűen ellenőriznék is, hogy az alkalmazottak mennyire végzik el a rájuk bízott feladatot. Nem szorosan a játszóterekhez kapcsolódó probléma, de az ugyancsak sok gyermek által igénybe vett központi park esetében is érdemes lenne megvizsgálni a köztisztaságiak munkavégzésének hatékonyságát: elég, ha védettek a varjak, nem muszáj a sétányokat is víztől és tisztítószertől védett övezetté nyilvánítani: nyugodtan meg lehetne azokat tisztítani a rengeteg madárürüléktől.

A játszótereken hamar feltelő kukák problémájára egyébként megoldás lehetne még több ilyen szemetes elhelyezése. Hasznos lehetne továbbá valamiféle érzékenyítő, nevelő, adott esetben akár humoros vagy elrettentő táblák kihelyezése, melyben felhívnák térhasználók és térfoglalók figyelmét, hogy itt nem kellene szemetelni – megfejelve természetesen a kihágásért járó bírság összegével.

És ha már bírság. A játszótereken a tisztaság kérdése szorosan összefügg a biztonság, a rend kérdésével. A gyermekek biztonságát veszélyeztető szemét ugyanis gyakorta a játszótereken bandázó fiatalok „terméke”, akik a főként szocializációs célú összejövetelei során „felejtik” ott a cigarettacsikket, a szotyihéjat, az energiaital dobozát, a sörös- vagy az üdítős üveg kupakját, a ropis tasakot. Az olykor estébe, éjszakába nyúló összejövetelek gyakran csendháborítással járnak – a helyi rendőrség tájékoztatása szerint érkeznek is erről szóló lakossági bejelentések hozzájuk. Ami viszont érthetetlen, hogy visszatérő probléma lévén, a helyi rendőrség miért él oly visszafogottan a bírságolás elrettentő eszközével, miért választják gyakran csak a figyelmeztetést. Sokszor az intézmény kommunikációjában is visszatérő elem, hogy nem cél a bírságolás. Márpedig a helyi rendőrségtől a közösség túlnyomó, szabálykövető hányada a rend biztosítását, a szabályok betartatását várja el, nem pedig a kihágást elkövetők lelki istápolását vagy éppen állampolgári nevelést. A szabályok betartására és betartatására pedig még nagyobb szükség van az olyan kiemelt, érzékeny helyszíneken, mint a játszóterek és környéke. Gyakoribb járőrözés, szigorúbb fellépés, komolyabb bírságolás, a kihágások esetén kiróható büntetésekről szóló tájékoztatás kifüggesztése, a helyi rendőrség elérhetőségének közzététele sokat segíthetne a helyzeten, mint ahogy azt sem ártana megvizsgálni, vannak-e olyan terek, ahol a problémák, a panaszok száma indokolja, a helyszín pedig lehetővé teszi térfigyelő kamerák elhelyezését.

A rendezett, élhető városhoz ugyanis a játszóterek tisztasága és biztonsága elengedhetetlen.

 

Fotó: Farcádi Botond

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 193
szavazógép
2026-08-18: Belföld - :

Kátai visszalép a politikából

Befejezi pártpolitikai szerepvállalását Kátai István, az első erdélyi Tisza Sziget alapítója.
2026-08-19: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
HIDEG MARGIT-KIÁLLÍTÁS AZ EMŰK-ben. Az erdélyi gyö­kerekkel, sepsiszentgyörgyi kötődéssel is rendelkező Hideg Margit egyéni kiállítása ma 18 órakor nyílik meg az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A kiállítást Lénárt Tamás művészettörténész, a tárlat kurátora és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője nyitja meg a művész jelenlétében. Az Erdélyi Művészeti Központban megrendezett retrospektív tárlat a kiteljesedő életmű mérföldköveit, legfontosabb műalkotásait mutatja be. A tárlat szeptember 19-ig látogatható az Erdélyi Művészeti Központ nyitvatartási rendje szerint: keddtől péntekig 9–17, illetve szombaton 10–14 óráig.
SÁROSI CSABA GRAFIKAI TÁRLATA. Augusztus 23-án, vasárnap 12 órakor a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Múzeumbarátok Egyesülete meghívja az érdeklődőket Sárosi Csaba grafikus Casus Belli című grafikai kiállításának megnyitójára. A kiállítást méltatja Ivácson András Áron, az esemény házigazdája Dobolyi Annamária művészettörténész.