Könnyen jött, könnyen megy

Dolgozik szorgalmasan, gyűjtöget, tíz éven át spórol, indulna a kalandra, de az utazási iroda közli, hogy összekuporgatott pénze még a repülőjegyre sem elég. Újabb tíz év munka látástól vakulásig, gürcölés, takarékoskodás, aztán ismét nekifut. Ezúttal az utazásra futja, de a kaszinóba be sem engednék ilyen kicsi pénzzel – közlik vele. Még tíz évet ledolgozik, szánt, vet, arat, nélkülöz, élére rak minden garast, és végre eljut Las Vegasba. Az első rulettasztalnál felteszi az összes pénzét a piros 28-asra – nem nyer. Könnyen jött, könnyen megy – legyint János bácsi nagyvonalúan...

Nos: a bukaresti politikai elit hasonló nagyvonalúsággal látszik legyinteni arra, hogy gyakorlatilag ingyen lehívható eurómilliárdok úsznak el. A hasonlat persze egy lényeges ponton sántít, nem is kicsit: a viccbeli János bácsi maga dolgozott 30 éven át, hogy egyetlen laza döntésével mindent elveszítsen – a hazai döntéshozók viszont a kisemberek munkájának gyümölcsével szórakoznak, betegektől, rászorulóktól, idősektől megvont pénzekkel játszadoznak.

Konkrétan most kétszer 770 millió, azaz bő másfél milliárd euró sorsa vált kérdésessé, miután a parlament egész egyszerűen képtelen elfogadni két jogszabályt úgy, hogy az megfeleljen az Európai Bizottság követelményeinek. A feddhetetlenségi törvényt nagy nehezen, az utolsó percben átgyúrták, de belefoglaltak egy olyan előírást – a román sajtó által Fritz-cikkelyként emlegetett passzust –, amely miatt most két európai parlamenti frakció, a Renew és a Néppárt is arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ne hagyja jóvá Romániának az ezen mérföldkő teljesítéséért járó 770 millió eurót. A bérezési törvény esetében még ennél is siralmasabb a helyzet. Miután hosszú éveken át semmi nem történt e téren, most néhány hét alatt próbálták átverni a parlamenten (és megannyi tiltakozó érintetten), ám folyton csak olyan változatok sikerültek, amivel senki sem volt elégedett: hol a koalíción belül voltak nézeteltérések, hol a szakszervezetek tiltakoztak, hol az Európai Bizottság kérte a felülvizsgálatot, legújabban pedig még a kormányon belül sem volt egyetértés az ügyben.

Már önmagában az megér egy misét, hogy milyen állam az, amely léhűtő, lógó diák módjára a hegy alatt abrakol, és az utolsó pillanatban próbálja a munkát elvégezni – vagy legalább a lázas munkavégzés látszatát kelteni –, de az igazán döbbenetes mégiscsak az a kaszinós viccet idéző lazaság, ahogy a teljes hatalmi elit viszonyul az ingyen érkező (de a likas államkasszából igencsak hiányzó) pénzekhez. Éppen most, amikor súlyos gazdasági nehézségekkel szembesül az ország, amikor a költségvetési deficit lefaragásáért kell komoly áldozatokat hozni – persze nem a politikai elitnek, hanem a kisembereknek, dolgozóknak, nyugdíjasoknak –, amikor tehát minden banira szükség lenne, hogy valamelyest egyensúlyba kerüljön végre az államháztartás, hogy legalább hitelképesnek mutatkozzék az állam, ha már pénze nincs. De nem: Bukarestben most is fontosabbak a politikai játszmák, a pártérdek előbbre való az ország érdekeinél, a hatalomért, a privilégiumok megőrzéséért semmi sem drága.

Felelőtlenség, inkompetencia, cinizmus: Románia a neved.

Fotó: pixabay.com