Ez az augusztusi hétfő másnak talán éppen úgy indult, mint bármelyik hétköznap. A sepsiszentgyörgyi Csorgó utcai kettes számú családi házban azonban már reggel nagy volt a sürgés-forgás, hiszen a gyerekek és a nevelők olyan helyre készülődtek, ahol korábban még sosem jártak: Háromszék legmagasabb pontját, az 1777 méter magas Lakóca-tetőt célozták meg, méghozzá terepjárókkal.
Néhány órával később egy meredek emelkedő aljában álltunk. A sofőr mellett ültem, mögöttem egy kísérő és két gyerek. Előttünk egymás után kapaszkodtak felfelé a terepjárók: a kerekek alól jobbra-balra pattogtak a kövek, az autók meg-megbillentek a gödrökben. Lentről nézve kissé ijesztő volt a látvány, talán néhányan meg is hátráltunk volna, de nem gondolkodhattunk sokáig, mert mi következtünk a sorban.
Ha nekik sikerült, nekünk is fog – jelentette ki hátulról magabiztosan a társaság legfiatalabbja. Ezzel a kérdés el is dőlt. A sofőr bekapcsolta a felezőt, és nekivágtunk a hegynek. Az autó kitartóan haladt fölfelé a köveken, mi pedig hol nevettünk, hol kapaszkodtunk. Mire felértünk, már senkinek nem jutott eszébe, hogy talán vissza kellett volna fordulni. Még szerencse, mert az igazi kaland még csak ezután kezdődött.
A legizgalmasabb pillanatokat a gyerekek is megörökítették
Terepezés, ezúttal másként
A gyülekezőt délelőtt tíz órára hívták össze Gelencére, ahol négy terepjáró várta a sepsiszentgyörgyi Csorgó utcai családi házban nevelt gyerekeket és kísérőiket. Jelen volt Farkas Szilamér, aki tapasztalt hobbiterepjárósként vállalta a túravezetést; Lántzky Dániel, aki Csíkszeredából jött el, hogy önkéntesen bekapcsolódjon a programba; Bangyán Attila és Tuchiluș Alex, akik a kirándulásról szóló felhívásra csatlakoztak egy-egy autóval. Dani számára nem volt ismeretlen az efféle kirándulás, korábban is részt vett már hasonló programon, a többiek számára ez volt az első – de bizonyosan nem az utolsó – alkalom, hogy jótékony célból ültek terepjáróba.
Ezt a kirándulást Szabó Kolos búvároktató, a The Experience for All nevű program megálmodója szervezte, aki évek óta azért dolgozik, hogy önkéntesek és támogatók bevonásával élményeket ajándékozzon azoknak a gyerekeknek, akik nevelőotthonban nőnek fel. Ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi családi ház fiataljai kerültek sorra.
A Csorgó utcai csapat pontosan érkezett, hét gyerek és négy felnőtt kísérő. A családi ház legkisebb lakója kivételével mindenki eljött a kirándulásra, még a legidősebbek, a húszas éveik elején járó fiatalok is, akik már egyetemen tanulnak. Kolos négylábú útitársa, Peru sem maradhatott otthon. A kutyát a gyerekek korábbi programokról már jól ismerték, így neki különösebb bemutatkozásra nem volt szüksége.
Összesen tizennyolcan készültünk arra, hogy magunk mögött hagyjuk az aszfaltot. Indulás előtt Ambrus Zsuzsanna házfőnök üdvözölt, és előre köszönetet mondott a csapatnak, amelynek tagjai a gyerekekért átszervezték a napjukat. Ritkán van részük ilyen programokban – mondta –, ezért ez a nap igazán különleges számukra.
Mindenki szívesen csipegetett az erdei málnából
Gelencéről a Jakab-havasra
Az aszfaltot rövidesen elhagytuk, a gelencei erdőben már a csörgedező patak és a fák nyújtottak kellemes hűvöst az augusztusi hőségben. Egyelőre békésen haladt a konvoj, éppen megfelelő tempóban az ismerkedésre, a beszélgetésre. Elöl Szila haladt két gyerekkel és Kolossal. Utána sorban Attila, Dani és végül Alex terepjárója vonult – utóbbiban ültem én is Lindával, a családi ház oktató-nevelőjével, valamint két fiúval: a legfiatalabbal és a legidősebbel, utóbbi már egyetemista, papi hivatásra készül Gyulafehérváron.
Az első komolyabb kapaszkodó felé tartva Linda mesélt a családi ház hétköznapjairól. A kirándulást – mondta – legalább annyira várták a nevelők, mint a gyerekek. Korábban gyalogosan is gyakrabban járták a környéket, az utóbbi években azonban egyre kevésbé mernek hosszabb erdei túrákat szervezni a medvék miatt.
Ezért is örültek a terepjárózásnak: ez a természetjárás kényelmes, de biztonságos és izgalmas módja. Ahogy a túravezetőnk is hangsúlyozta: „csak járt utakat követünk, nem térünk le róluk, nem taposunk bele a természetbe ott, ahová még sosem hajtott be gépjármű”.
A Jakab-havas felé kapaszkodva egyre inkább kezdett megváltozni a terep. A beszélgetést időnként félbeszakította egy-egy gödör, aztán áthajtottunk egy kisebb patakon is. Hamarosan megérkeztünk a történet elején említett meredek, köves emelkedőhöz. Végül, ahogy a legfiatalabb útitársunk – akit a későbbiekben másodpilótává léptettünk elő – megjósolta, mi is feljutottunk.
Az első nehéz szakasz után megálltunk. Itt már mindenki arról mesélt, hogyan „vészelte át” a rázós terepet, milyen izgalmakban volt része. Ez a néhány perc összehozott: az egymás számára többnyire idegen emberekből lassan egy társaság lettünk. A havasra felérve az erdészház mellett szünetet tartottunk. Az egyik terepjárón kisebb javítanivaló akadt, így amíg a fiúk az autó körül sürögtek, előkerült a hátizsákokból az útravaló. Volt idő falatozni, körülnézni, beszélgetni – és kicsit közelebbről megismerni azokat, akik miatt ezen a hétfőn útnak indultunk.
Ambrus Zsuzsanna és Szabó Kolos szívvel-lélekkel dolgoznak a gyerekekért
Akikért megéri dolgozni
Ambrus Zsuzsannával, a családi ház vezetőjével az első hosszabb megállónál volt alkalmam beszélgetni. Már első találkozásra nyilvánvalóvá vált, hogy Zsuzsa egy humoros, jókedvű, fiatalos karakter, akivel a gyerekek is könnyedén megtalálják a közös hangot, akivel lehet viccelni, ugyanakkor aki mindig ott van, ha segítségre van szükségük.
Ez a hétfő rendhagyó módon kizárólag az örömről és kikapcsolódásról szólt, de a hétköznapokban a gyerekek mellett a személyzet is sok kihívással szembesül. A gyermekvédelmi rendszernek ugyanis megvannak a hiányosságai, például az alulfinanszírozottság, a bürokrácia rengeteg nehézséget szül. Azon igyekeznek, hogy a lehetőségeikből kihozzák a legtöbbet; a meglévő forrásokkal úgy gazdálkodnak, hogy mindenre jusson, és a nevelők nem restek saját maguk is beszállni a költségekbe, ha a helyzet megkívánja.
Talán ezért is volt beszédes az a gondosság, amellyel erre az egynapos kirándulásra készültek: a piknikkosárban volt kenyér, szalonna, zöldség azért, hogy a túrán közösen étkezzünk, hogy mindenki jóllakjon. Mert ez a nap nem a nélkülözésről szólt, hanem az élményekről, a közösen töltött időről, és ebből sajnos nem jut minden hétre, de még minden hónapra sem. Ebből a szempontból ez az év a szokásosnál mozgalmasabbra sikerült, néhány héttel korábban kempingezésen és szekerezésen is részt vettek, szintén Kolos és lelkes önkéntesek jóvoltából.
Minden nehézség ellenére a Csorgó utcában igyekeznek a hétköznapokba vidámságot csempészni, mert úgy tartják, hogy ez nem elhagyatott, elkallódott fiatalok intézménye – ez egy ház, ahol egy nagy család él szeretetben. Mindenkinek megvan a saját története, minden gyermek más, és – ahogy mi is megtapasztalhattuk – ha biztonságos közegben érzik magukat, mindegyikük nagyon barátságos, kíváncsi és szellemes.
Meredek emelkedő vezetett a több mint 1600 méter magasságban lévő Zernye-tetőre
A megye legmagasabb pontján
A Lakóca még messze volt, előttünk pedig az út nehezebb része következett. A Jakab-havasról a több mint 1600 méter magas Zernye felé vettük az irányt, a kezdeti zárkózottság eltűnt, mindegyik autóban beszélgettek és nevetgéltek a gyerekek és a felnőttek. A Zernye csúcsához meredek emelkedőn jutottunk fel, egyenként vágtunk neki, lassan kapaszkodtunk felfelé. Az egyik autó elakadt – hiszen nincs túra ilyesféle izgalmak nélkül –, majd visszatolatott a meredeken, és újra nekiszaladt a hegynek, ezúttal sikeresen. A tetőn fújt a szél, de a nap hét ágra sütött, mindenki mosolygott, a látvány lenyűgözött.
Azt kívántam, bárcsak megállíthatnám az időt itt, ebben a pillanatban.
A hegyről leereszkedve a kommandói völgy felé tartottunk, hogy onnan közelítsük meg a Lakóca-tetőt, Kovászna megye legmagasabb pontját. Ekkor már jó néhány órája úton voltunk. A folyamatos rázkódás megtette a hatását: a társaságon először lehetett észrevenni a fáradtság jeleit. Az erdő azonban gondoskodott némi utánpótlásról, az út mentén friss málnát csipegettünk, ahol pedig lehetőség nyílt rá, forrásvízzel frissítettük fel magunkat.
Az egyes megállókon az utasok cserélgették a helyeket, mindenki ismerkedni szeretett volna. Én átültem Szilához, ahol egy kamaszkorú fiú és lány utazott. Elmesélték, hogy a családi házban sok mindent tanulnak. Például zsebpénzt kapnak, amellyel maguk gazdálkodnak. Ha például olyan kirándulásra készülnek, amelyre szeretnének eljutni, olykor ők is hozzátesznek valamennyit a költségekhez.
Ezenkívül a nyári vakáció alatt a főzésből is kiveszik a részüket. Mindezt nem tartják tehernek, mert belátják, hogy eljön az idő, amikor kikerülnek a rendszerből, és önállóan kell boldogulniuk.
Miközben a hétköznapokról beszéltünk, már elkezdtünk felmászni a Lakócára, 1777 méteres magasságba, ahonnan viszont cseppet sem volt hétköznapi a kilátás. A gyerekek, akik velünk utaztak, még nem jártak itt, sőt, terepjáróban sem ültek, de erre a pontra már egészen jól hozzászoktak a rázkódáshoz.
A csúcson hamar szétszéledtünk: néhányan áfonyát majszoltak, mások fotózkodtak vagy éppen csendben gyönyörködtek a panorámában. Tiszta idő volt, így szerencsénkre még a Fogarasi-havasokat is megcsodálhattuk. Egész nap autóztunk, de csak itt, az úti célunkra megérkezve volt időm igazán számba venni és értékelni azt a felbecsülhetetlen ajándékot, amit a The Experience for All programtól és ettől a csapattól kaptam.
Egyesek érdeklődését az autók keltették fel, mások a tájat csodálták
Egy karácsonyi jótékonykodással indult
Szabó Jenő búvárt és fiát, Kolost sokan ismerhetik. Hivatásuk okán gyakran szerepelnek az újságokban, a televízióban. Most azonban nem a búvárkodásról kérdeztük Kolost, hanem arról a projektről, amelynek az ötlete még 2024 karácsonyán született meg. Mint mondta, a cél az volt, hogy megajándékozza a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekeket, de nem tárgyakkal, hanem élménnyel. Akkor még csak ingyenes búvárkodást ajánlott fel, később a szponzoroknak, a jótevőknek hála a repertoár kempingezéssel, szekerezéssel, falmászással, terepjárós túrával bővült.
Ezekhez keres a kezdetektől fogva partnereket: olyan önkénteseket és vállalkozókat, akik segítenek közelebb hozni a Kovászna megyei nevelőotthonokban gondozott fiatalokhoz olyan programokat, amelyek másoknak átlagosak, nekik azonban igazán különlegesek. Sokat segítenek azok is, akik szolgáltatásokat ajánlanak fel, például volt már olyan, hogy egy fodrász ingyenes hajvágást biztosított a gyerekeknek. A lehetőségek tárháza végtelen, és rajtunk múlik, hogy ezt megmutassuk a fiataloknak, akik csak ezután lépnek ki a nagybetűs életbe.
A visszajelzés a program résztvevőitől pozitív. Szerintük ezek a természetközeli tevékenységek hozzájárulnak az érzelmi és fizikai fejlődéshez, és ahhoz, hogy a fiatalok jobban megismerjék önmagukat. Persze minden ilyen kiránduláson, programon vannak kihívások. Erre jó példa éppen a búvárkodás. Nem minden gyerek tud úszni, mások idegenkednek a víztől, ezért van, akinek ez komoly kihívást jelent. A tapasztalat azonban az, hogy megfelelő segítséggel sokan le tudják győzni
a félelmeiket.
Közös sütögetéssel, meséléssel zárult a kirándulás
Útravaló mindannyiunknak
A Lakócáról leereszkedve, a menedékház melletti tisztáson megálltunk egy piknikezésre. Szalonnasütés szerepelt a programban, ehhez a fiúk fát aprítottak, a korábbi kempingezésről már tudták, hogy a szalonna nyárson a legfinomabb, rögtön neki is álltak a gyűjtésnek és faragásnak, még a felnőtteknél is ügyesebben. Lányok, fiúk, kicsik és idősebbek tudták már a dolgukat. Addig felaprítottuk a zamatos házi zöldségeket, és fél óra múlva már ettünk is. Az uzsonna ideje alatt Szila a kommandói erdei vasút történetéről és a siklóról mesélt, a gyerekek és a kísérők pedig a korábbi közös kirándulásaikból hoztak történeteket, amelyeken jót derült az egész társaság.
Végül leereszkedtünk Kommandóra, majd onnan a Tündérvölgybe, és hazafelé vettük az irányt. A hazaút csendes volt, többen elszundítottak. Kilenc órával és körülbelül hatvan terepen megtett kilométerrel később visszaértünk Gelencére. Ekkor már biztosan tudtam, hogy ennek a napnak a történéseit szeretném megosztani másokkal is, hogy lássák, jótékonykodni sokféleképpen lehet és érdemes is.
Az emberek általában nem várják a hétfő reggeleket. Mi azonban nagyon vártuk, sőt, a nap végén kissé fájó szívvel búcsúzkodtunk, mert úgy éreztük, hogy ez a hétfő túl hamar véget ért. Azzal, hogy adtunk, nagyon sokat kaptunk is: tanultunk a gyerekektől és azoktól a szakemberektől, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy a fiatalokból egészséges, magabiztos felnőttek váljanak. Éppen ezért arra biztatunk mindenkit, csatlakozzon a kezdeményezéshez és segítse hozzá a gyerekeket minél több izgalmas élményhez. Érdeklődni Szabó Kolosnál lehet a 0755 011 497-es telefonszámon, a programokról szóló beszámolók a The Experience for All Facebook-oldalán olvashatók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
