László Zsuzsa
Végre esik az eső! Bent matatok a szobában, és egyszer csak meghallom kintről (teraszajtó tágra nyitva), hogy valami kezdődik. Nagyon hegyezem a fülem és rettentően drukkolok. Már a kezdetnél is kicsit lebben a benti levegő, hurrá! Az eső felerősödik, aztán lassul. Teljesen abbamarad, majd újrakezdi és azzal az ígérettel kecsegtet, hogy ,,több időre jöttem”. De lehet, hogy csak a mézesmadzagot húzogatja az orrom előtt, most még nem tudom. És bevillan, hogy mikor szeret(t)em én, vagy nem az esőt.
Igazából akkor kezdődik jól a napom, amikor napsütéses reggelre ébredek. Olyankor képes vagyok dalra fakadni, szeretem az egész világot, az összes nyavalyájával együtt. Az enyéimet is beleszámítva, persze. Kedvem van mindenkit a keblemre ölelni, és széles mosollyal indítom a napot. Mondjuk, ebbe az első, majd második kávé is besegít. És a már többször említett kis rádióm jó zenéi. De különleges viszonyban állok az esővel is.
Emlékszem például a brassói, nagyszülőknél töltött vakációkra. (Nem csak ezért.) Amikor a nyári záporok alatt kikerültek edények, vödrök az eresz alá, és abban a jó kis esővízben mostam a hajam. Mert nagymama szerint, az volt az igazi. De igazából nem csak emiatt gyűjtötték az esővizet, én már nem emlékszem, de ők biztosan tudták, hogy miért.
Aztán eszembe jut az a majdnem két hét, amit sok éve a hegyi otthonunkban töltöttünk, és végig esett az eső. A szabadságunk ottanra szánt idejét nem pont így képzeltük, de mégis különlegesen jól telt. Kifeküdtünk az eresz alá a napozóágyakra, és a velünk együtt kiköltözött esőben olvastunk, el-elbóbiskoltunk. Közben zúgott a patak, már kicsit erősebben, miközben egyre szebbé vált a szemközti erdős domboldal. Amikor megébredtünk, pont csak annyit szóltunk egymáshoz, amennyi kellett. A gyerekek is a szomszédban vagy a szomszéd gyerekekkel nálunk jól feltalálták magukat. Sokat társasjátékoztunk, rengeteget nevettünk. És persze, mi is szomszédoltunk a nagyon kedves, közelünkben lévő emberekhez. Közben folyton, kitartóan esett az eső. Azt az emléket is, azóta is viszem magammal.
Meg azt a másik régit, amikor főiskolás koromban Vásárhelyen az apám a bentlakásból költöztetett gyalog az albérletbe. Szakadt az eső, mi cipeltük a cókmókjaimat, és agyonázva felröhögtünk, amikor a Hadsereg Háza előtt meghallottuk a katonazenét. Apám megszólalt: ,,Velem szól neked a fúvószenekar, de anyád már rég taxit hívott volna”.
Még régebbre ugorva az időben, arra is emlékszem, amikor tinédzserkori szerelmi bánatom első napjai alatt végig kitartóan hullott a könny is az égből. A gyászos hangulatnak adózva egy nagy fekete ernyő alatt róttam a város utcáit. És akkor valahogy pont az kellett nekem. Hogy még csak véletlenül se süssön ki az a nyomorult nap. Komolyan mondom, segítségemre volt akkor az időjárás, mai napig érzem minden egyes pillanatát azoknak az esős napoknak. Valahogy könnyebb volt szenvedni és tócsákat kerülgetve elengedni egy nagy fekete esernyő alatt az egész nyomorúságot.
Ilyenek jutnak eszembe, miközben már megint elállt az eső, valamiért nem akar kitartani. Pedig tényleg drukkolok, nem csak azért, mert már ránk fér. De minden arra mutat, így emlékezgetve, hogy napsütéses reggeli dalolás ide-oda, nekem igazából egészen jó viszonyom van az esővel.
Fotó: pixabay.com
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
