Évadnyitó a Kovásznai népfőiskolánMohács ötszáz év távlatából

A rendezvényt Ferenc Éva, az egyesület elnöke vezette fel, az előadás előtt Péterfi Dóra az alkalomhoz illő verset olvasott fel.

A közművelődési egyesület és népfőiskola idén 37. évadát kezdte meg, amely Kőrösi Csoma Sándor életútjának több kerek évfordulójára is emlékeztet: kétszáz éve zárult le zanszkári kutatási időszaka, ugyancsak két évszázada kezdődött tudományos pályájának egyik legtermékenyebb szakasza, és 185 éve annak, hogy Dardzsilingben elhunyt. A Csoma Emlékközpont az új évadban is a kultúra, a tudomány és a közösségi élet találkozóhelyeként kíván működni.

Izsán Csaba előadásának középpontjában a Mohácsról kialakult hagyományos kép és az újabb kutatási eredmények közötti különbség állt. Mint rámutatott, a köztudatban máig erősen él az erős Mátyás, a gyenge Jagellók, a tapasztalatlan II. Lajos és a magára hagyott Magyarország képe. Az elmúlt években feltárt és kiadott források azonban jóval összetettebb történetet rajzolnak ki. A mai Mohács-kutatás egyre nagyobb mértékben eredeti oklevelekre, számadáskönyvekre és levelezésekre támaszkodik. Ezek alapján Mátyás király uralkodása, a Jagelló-kor és II. Lajos személye is árnyaltabban ítélhető meg. Mátyás uralkodásának első felében jelentős erőket fordított a déli védelemre, később azonban figyelme mindinkább nyugati hadjáratai felé fordult. A Jagelló-kor sem írható le egyszerű hanyatlásként, II.

Lajos pedig nem pusztán fiatal és tapasztalatlan uralkodóként jelenik meg a forrásokban – mutatott rá.

Az előadó az erőviszonyokra is kitért. Magyarország jelentős európai hatalom volt, ám az Oszmán Birodalom népességi, katonai és pénzügyi lehetőségei lényegesen nagyobbak voltak. Bár a magyar királyság jelentős összegeket fordított a déli végvárrendszerre, az erőviszonyok egyre kedvezőtlenebbé váltak. Európában nagyszabású törökellenes tervek is születtek, de a kontinens politikai megosztottsága miatt ezek nem valósultak meg.

Izsán Csaba arra is rámutatott, hogy Mohács következményeit sem lehet kizárólag a nemzeti tragédia szemszögéből vizsgálni. Az ország szétszakadása, a hatalmas emberveszteség és az oszmán előretörés súlyos következményekkel járt, ugyanakkor az 1526 után kialakult helyzet olyan folyamatokat is elindított, amelyek később meghatározták a magyarság történetét. Mohács nélkül másként alakult volna Erdély sorsa is: aligha jött volna létre abban a formában az Erdélyi Fejedelemség, amely később a magyar politikai és kulturális élet egyik fontos központjává vált, és amelyhez Bocskai István, Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György neve kötődik. A csatában elesett főpapok és az egyházi vezetés meggyengülése kedvezőbb körülményeket teremtett a reformáció terjedéséhez is – sorolta az előadó.

Más megvilágításba került a mohácsi sereg helytállása is. „Büszkének is kell lennünk azokra, akik Mohácsnál harcoltak. Tudták, hogy nagy valószínűséggel elesnek, mégis vállalták a csatát” – fogalmazott a történész. Mint mondta: a katonák és vezetőik tisztában voltak az oszmán túlerővel, mégis vállalták az ütközetet, mert úgy ítélték meg, hogy később talán még kisebb esélyük marad Szulejmán előrenyomulásának feltartóztatására. Így tehát Mohács nem csupán a vereség története, hanem a helytállásé, valamint egy olyan történelmi fordulóponté is, amelyből új politikai és kulturális folyamatok születtek. 

A tényszerű, alaposan dokumentált, gazdag kép­anyaggal kísért előadás új szemszögből világította meg a mohácsi csata körülményeit is. 

Izsán Csaba lendületes, sokoldalú előadásmódja számos Mohács-toposzt vizsgált felül, eloszlatva több, történelmi hagyományból vagy későbbi értelmezésekből táplálkozó tévedést és félreértést. Az előadás egyik fontos tanulsága az volt, hogy Mohács története ötszáz év múltán sem tekinthető lezárt kérdésnek: az új források nem mindenre adnak végleges választ, de egyre világosabbá teszik, hogy a csatához vezető út és annak következményei jóval összetettebbek annál, mint amit a régi, leegyszerűsített történelmi kép sugall.