Becsengetnek, avagy törekedni a jóra

Merész, némiképp talán vakmerő állítás, de társadalmunk cselekvő, gondolkodó, a megszokást és a közönyt elutasító képviselőin is múlik, miként alakul, pontosabban miként alakítható az új tanév. Hiszen a szándékok, elképzelések mentén javítható is, bármennyire korlátozóak a rendszerszintű megkötések. És ez a lehetőség, ha mégoly csekély, esetenként parányi léptékű is, székelyföldi, erdélyi magyar közösségeink számára mégis meghatározó, közérzetünket is befolyásolhatja. Mert számunkra a jó közérzet létfontosságú és jövőképet erősítő, és e közérzetet bizony az oktatás minősége is alakítja. Hogy milyen lesz a becsengetés öt, tíz, huszonöt esztendő múltán, azon is múlik, mi történik holnaptól az osztálytermekben. Miként indulnak a most iskolapadok közé bevezetett tétovázó kisdiákok, hogyan folytatják az általános iskolások – az öt-nyolcadikosok talán a legsérülékenyebbek, vidéken aggasztó az iskolaelhagyás mértéke –, illetve, mennyire tudnak erősödni, céltudatossá válni a középiskolások.

Senkinek sem könnyű, sőt, mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak nagyon nehéz, és bizony a szülők sem mentesülnek a kihívásoktól. Nehéz időket élünk – volt még ilyen –, zaklatottan és felkavarodottan, olyan korban, amikor annak is kihívást jelent a tájékozódás, az eligazodás, aki ehhez még iránytűvel, térképpel is rendelkezik, hát még annak, aki bizonytalan, nehezen talál magának utat, netán sodródik az árral...

A pedagógusok joggal érezhetik úgy, hogy harminchat évvel a rendszerváltás után változatlanul egy olyan rendszerben kell helytállniuk, amely nem becsüli meg eléggé őket. Bár javadalmazás terén az elmúlt években történtek változások, mégis számosan, főként a pályakezdők elégedetlenek lehetnek fizetéseikkel, a megnövelt óraszámmal, iskolák, települések közötti ingázással. Számos gond vár még megoldásra, talán azoknak könnyebb, akiket elhivatottság is vezérel. De nehéz úgy haladni, hogy az oktatási folyamatot irányító, szervező tanügyi tárca, maguk a politikusok sem rendelkeznek egyértelmű, letisztult jövőképpel. Pedig ennek lennie kellene, hiszen egy fejlődni kívánó társadalomban a kiindulási alapot csakis egy jó oktatási rendszer jelentheti.

Ma ismét találkoznak diákok, tanítók és tanárok, és a viszontlátás öröme ideig-óráig felülírja a gondokat. A diákok maguk is szeretnék, ha egyformán kedvelhetnék oktatóikat, s a tananyag is jobban követné a világ, a kor változásait. Így talán könnyebben lehetne motiválni a kevésbé érdeklődőket is, hiszen számosan egyszerűen unják az iskolát. Ezért a pedagógusok fő feladata – tanítani, edzeni, pallérozni az ifjakat – különösen bonyolulttá válik, ráadásul sok diák kamaszosan elégedetlen mindennel és mindenkivel, s bizony ember legyen a talpán, aki kibillenti őket eme előnytelen szemléletmódból.

És mégis: ünnep a mai nap, az újrakezdők ünnepe. Hiszen közösségünk számára a tudás jelenti az egyetlen biztos esélyt az értelmes élethez, vállalható jövőhöz. Lehet elméleti vagy mesterségbeli, de tudás, érdeklődés, kíváncsiság nélkül helyben maradunk, mindenféle széljárásnak kitetten. Értékeljük, becsüljük hát mindazokat, akik tudásra, helytállásra, a világban való eligazodásra ösztönzik, tanítják emberpalántáinkat, ugyanakkor az is indokolt társadalmi elvárásnak tekinthető, hogy ifjainktól és nevelőiktől egyaránt reméljük, kérjük – és ha szükséges: követeljük – az értelmesre, a jóra való törekvést.

Becsengetnek. Új kezdet, új lehetőség.

Sepsiszentgyörgyi kisdiákok ismerkednek tankönyveikkel – képünk illusztráció. Fotó: Albert Levente