Szeptember 7-én ismét zsibongtak az iskolák udvarai, becsengettek a 2026/2027-es iskolai tanévre.
1942. (a „kicsi magyar világ” idején) október elsején édesanyám engem is kézen fogva vezetett a szentivánlaborfalvi római katolikus felekezeti iskolakezdésre. Ott várt Huszka Manci tanító néni és Tódor László plébános.
Az első osztályos gyerekek létszáma akkor 19 volt. Mi, gyerekek már jól ismertük egymást, egymás nevét is tudtuk, mert már az óvodában együtt jártunk három évet. Ismertük a nagyobb osztályosokat is, hiszen mind egy falusiak voltuk, és már találkoztunk azelőtt itt-ott. Az osztályba vonuláskor nem szólt akkor csengő.
Az iskolai élet bizony már nem volt olyan egyszerű, mint az óvodai. Itt a rend, fegyelem, pontosság más volt, de hamarosan átvedlettük ezt az átalakulást. De most nem az iskola belső életéről, a tanulásról akarok írni, hanem napjainkból említeném meg az iskolakezdést, a becsengetést.
Most két iskolakezdő gyermek van az én falumban. Tudom, hogy nemcsak nálunk ez a helyzet, hanem sajnos általános lett, hogy az iskolás gyerekek (de még az óvodások, sőt, a bölcsődések is) elég nagy létszámban a tanévet nem a szülőfalujukban kezdik, hanem a környező településeken, szomszédos falvakban vagy bent a városokban. A mai szülők egy része úgy gondolja, hogy ha máshol tanul a gyerek, ott jobb felkészülést, tudást kap, talán bizalmatlanok a tanügyi káderekkel szemben. Szerintem ez a vélemény nem állja meg a helyét, ugyanis a tantárgyak, a tanórák ugyanolyanok (egyformák) minden iskolában, falun vagy városon az illető osztályok részére. A tanügyi személyzet is hivatásos, jól felkészült és jó pedagógus.
A diákok előrehaladását nem a más iskola, környezet, tanügyi káder stb. határozza meg, hanem a gyerek szorgalma, tanulási vágya és kedve, no meg a felfogási képessége. A napi utaztatás (ingázás) saját járművel, de busszal is már egy nagy anyagi és időbeli veszteség, fárasztó és figyelemelterelő hatással van a gyermekekre. Arról ne is beszéljünk, hogy az idegen iskola, az osztálytársak, no meg a tantestület megismerése sok időt (talán éveket) követel meg. Mikor tud hát kialakulni az osztályban az igazi közösségi szellem, szeretet és barátság?
Sajnos ily módon a gyerekek, a fiatal nemzedékek nem ismerik egymást kellőképpen, és ami súlyosabb, egy adott településen, akár egy falun belül még a velük nagyjából egykorúakat sem mindig, mert nincsenek együtt. Ez óriási veszélyt jelent a jövőre nézve, amin a falu, város sajátosságának, hagyományának ismerete és továbbadása bicsaklik meg. Nem alakul ki a szülőhelyi honszeretet, de még a családi szeretet sem.
Falumból a gyerekek (az amúgy kevés iskolás, óvodások, de még bölcsődések is), legalább hat helységben hallották meg idén az első iskolacsengőt. Jó lenne, ha (törvényszerűen) minden gyerek az 1–8. osztályt saját településén, illetve a község területén végezné el, és csak azután menne máshova (líceumba, szakiskolába, egyetemre stb.). A legvégén így alakulna ki a fiatalokban a tudás, a műveltség, a kultúra, a hazaszeretet, no még a munkaszeretet, ezután jöhetne a kicsengetés. Lehet, hogy én régi koncepcióban élek, de mégis féltem a jövőt, a jövő nemzedékeket.
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
