Búcsú Illyefalván

Az ünnepi szentmise elején Hajdú János főesperes kiemelte, hogy „a mi gondjainkat, a mi fájdalmainkat, a mi megpróbáltatásainkat és nehézségeinket hoztuk el, hogy a Szűzanya az ő szent fiához az égbe vigye, és bátorítást, erősítést, vigasztalást kapjunk tőle.” A homiliában Balla Barnabás pálos atya lengyelországi zarándokútjáról hozott be élményeket. Krakkóban az irgalmasság bazilikájában jártak, a nővérek pedig elmesélték nekik rendjük alapításának történetét. Az első karizmájuk egy lengyel asszony történetéből származik, aki miután férje meghalt, azt kereste, életét hogyan tudná értelmessé tenni. Arra az elhatározásra jutott, hogy az utcára került lányokat próbálja megmenteni és segíteni. 12–18 éves korig lehetnek a nővéreknél azok a lányok, akik azért kerültek a bíróságra, mert valami olyasmit tettek, ami a törvénnyel szembemegy. A nővérek elmondták, hogy ezek a fiatal lányok minden rosszat azért tettek, mert nem volt, aki szeresse őket, nem tapasztalták meg azt az ingyenes szeretetet, amellyel a jó Isten szeret bennünket. Sok munkájukba, imádságukba került, hogy tudják ezeket a lányokat szeretni. De kitartásuknak köszönhetően megváltoztak. Épp akkor dicsekedték el a lányok, hogy valami világversenyen részt vettek, elsők lettek és nemrég a lengyel államfő kitüntette őket. „Talán az egyik legfontosabb, hogy a kereszt alatt kezdődik az a fajta közösség, amely mindannyiunkat összetart” – összegzett a pálos atya, majd záró gondolatként arra bátorította a jelenlevőket, hogy életünk bármilyen helyzetében, ha nyugtalan a szívünk, forduljunk bátran a Szűzanyához, mert ő törődik velünk.
Takó István plébános háláját fejezte ki mindazoknak, akik segítettek az ünnep előkészületében. Az ünnepi búcsús rendezvény a pápai és a magyar himnuszok eléneklésével ért véget.