Bizonytalan jövő, kitartó érdeklődésMegmaradhatnak az MCC sepsiszentgyörgyi képzései

2026. szeptember 18., péntek, Közélet

Helyzetük bizonytalan, de folytatódhat a Mathias Corvinus Collegium (MCC) erdélyi tehetséggondozó programja Sepsiszentgyörgyön. Bár őszre kimerülnek az egyesület rendelkezésére álló alapítványi alapok, helyi források bevonásával is meg lehetne tartani a 6–8. osztályosok foglalkozásait. Az ötödikes évfolyam indításával egyelőre kivárnak, de nem kizárt, hogy januártól mégis megkezdi a foglalkozásokat ez az évfolyam is. Régóta partner a városi önkormányzat, a megyei tanács is nyitott az együttműködésre, ezért itt a legderűlátóbb a helyzet – hangzott el kedden a szülők számára tartott tájékoztatón. A szülők jelezték, ha az MCC jogi-pénzügyi helyzete bizonytalan, ők hajlandóak akár anyagi támogatást is nyújtani, hogy az idei tanév a tervezettek szerint megvalósuljon.

  • MCC-sátor a Kolozsvári Magyar Napokon. Fotó: Facebook / MCC Erdély
    MCC-sátor a Kolozsvári Magyar Napokon. Fotó: Facebook / MCC Erdély

Talpas Botond, az MCC erdélyi vezetője az elmúlt hónapok gazdasági-jogi helyzetét ismertetve elmondta: a nyár folyamán az MCC Alapítvány jövőjéről több, egymásnak ellentmondó részinformáció látott napvilágot – a találkozó célja éppen az, hogy első kézből, hitelesen tájékoztassák a szülőket, mi várható az új tanévben. Az áprilisi választásokat követően sok minden változott az alapítvány körül, azok részben érintik az erdélyi működést, akkor is, ha az teljesen különálló jogi entitás. Az erdélyi programot működtetők a magyarországi alapítványtól kapták éves támogatásként költségvetésüket, programjukat központilag szervezett formában működtették, szigorú elszámolási kötelezettségeket vállaltak, az auditok rendszeresek voltak. A nehézségek ellenére a tavalyi tanévet minden vállalt kötelezettségével együtt lezárták, munkatársaik és beszállítóik számláit kiegyenlítettek, rendezetlen tartozás nem marad tehát utánuk. „Egy átmeneti időszak kezdődött, de nem egyedülálló helyzet – sok erdélyi civil szervezet a nagyobb támogatások előtt is sok kisebb forrásból építkezve működött, ezért a csapat nagy része hozzászokott az ilyesfajta rugalmassághoz” – mondta.

A helyzet nem kilátástalan, de a következő időszakról, vagyis a most induló tanévről jelenleg csak óvatosabban tud nyilatkozni, városonként eltérő forgatókönyvek léteznek. Az új kormány döntött az alapítvány feladatainak folytatásáról, jogutódként pedig a Nemzeti Tehetség Központot jelölte ki. Az erdélyi működés konkrét kereteiről ugyanakkor még nem született döntés; az erre vonatkozó egyeztetések folyamatban vannak. Az olyan sajátos helyzetű városban, ami a szórványnak számító Arad, a helyi közösségi összefogásra építve keresik a program továbbvitelének lehetőségét.

A legjobb helyzetben Sepsiszentgyörgy van, itt ugyanis a városi önkormányzat már korábban is támogatta a projektet az MCC Alapítványtól származó finanszírozás mellett, jelenleg a megyei tanács is nyitott a szervezet támogatására, így létezik egy keretszerződés, amelyre most is lehet építeni. Az önkormányzatok jelezték, hogy folytatják a támogatást, ezért itt a 6–7–8. osztályosok számára évfolyamonként két-három szombati alkalom biztosítható a következő hónapokban, változatlan formában: hatórás program tematikus foglalkozásokkal és ebéddel. A szervezők ugyanakkor rugalmasságot kértek a szülőktől, mert megkötött szerződéseik csak december végéig szólnak, utána újra kell tárgyalni a feltételeket.

A működtetés kerete átalakul, a szakmai tartalom és az oktatói gárda szándékaik szerint nagyrészt megmarad. A programok mintegy nyolcvan százalékában helyi, évek óta módszertani képzésben részesült oktatók dolgoznak, akik továbbra is elérhetők, és akikkel az időpontokat, tematikát illető egyeztetések folyamatban vannak. Egyedül egy nagyobb szabású, megújításra tervezett programelem, az e-FIT marad el ebben a tanévben.

A tavasszal érzékelhető változások ellenére a toborzást elvégezték, de az idei ötödikesek felvételét egyelőre elhalasztják, amíg tisztább nem lesz a kép. Van, ahol a nyolcadikosok „elballagtatása” után nyílik hely az új évfolyamnak. A cél mindenütt az, hogy a diákok a lehető legkevesebbet érzékeljék az átmeneti nehézségekből, és hogy az elmúlt évek alatt felépített szakmai értékek a közösségi élménnyel együtt tovább éljenek – akár más intézményi keretek között is, ha a jogi helyzet ezt kívánja meg.

A szülők azt kérdezték Talpas Botondtól, ők valamilyen módon – pénzügyi hozzájárulással vagy akár az ebédről való lemondással – tudnák-e enyhíteni a felmerülő gondokat, hogy a program folytatódjon.  Talpas Botond hangsúlyozta, hogy az MCC nem kíván pénzt gyűjteni a szülőktől, és nem szeretné fizetőssé tenni a programot. A szülők felvetették egy „biztonsági alap” létrehozásának lehetőségét is. Talpas hangsúlyozta, hogy amennyiben ilyen alap mégis létrejön, annak működését és felhasználását átlátható módon kell megszervezni, és az összeg további sorsáról kizárólag a létrehozó szülői közösség dönthet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 665
szavazógép
2026-09-18: Belföld - :

Siegfried Mureșan próbálkozhat kormányalakítással

Siegfried Mureșant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselőjét javasolta a miniszterelnöki tisztségre tegnap Nicușor Dan államfő. A bejelentést megelőzően az államelnök konzultációra hívta a parlamenti pártokat és frakciókat. Az eredetileg a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát (USR) és az RMDSZ által közösen javasolt Mureșannak nem lesz egyszerű parlamenti többséget szereznie, az őt jelölő három alakulatnak ugyanis nincs meg a szükséges számú szavazata a kabinet beiktatásához.
2026-09-18: Közélet - Fekete Réka:

Riportkötet a moldvai csángókról (Világok, vidékek, emberek)

Ritka alkalom, hogy egy könyvben megszólalók jelen lehetnek a kiadvány bemutatóján, és az még ritkább, hogy nem tudják elolvasni az általuk elmesélt történeteket. Ez történt szombaton a Bákó megyei Lábnyikban, ahol a moldvai csángó falvakban tanító magyar pedagógusok mellett kis számban jelen voltak azok a csángó emberek is, akiket a Csángó világok, csángó vidékek, csángó emberek riportkötet szerzői felkerestek az elmúlt másfél esztendőben.