Ha csak amiatt neveznénk mozgalomnak egy többgenerációs néptáncegyüttes működését, mert felneveltek több korosztályt ebben a kultúrában, életérzésben és jelenleg is több korcsoporttal foglalkoznak az oktatók, akkor nem lenne teljes az értékelés. Az alapítók szándéka szerint elsősorban nem színpadi lehetőséget kínáltak a gyermekeknek, hanem egy olyan közösséget, ahol népzenénk és néptáncaink révén identitásukban megerősödhetnek, otthon érezhetik magukat, az pedig ennek a küldetésnek, munkának különös értéke, hogy az oktatás, a hivatásos néptáncos életforma sokakban igénnyé vált. Visszapillantónkban a Százlábú-mozgalomnak ezt a kisugárzását próbáljuk megmutatni az alapító Virág Endrével, egykori százlábúakkal, gyermekeiket ebbe az irányba terelgető szülőkkel, a Százlábú-csoportokban nevelkedett jelenlegi hivatásos táncosokkal.
Sokféle módja volt annak, ahogy 1990 után az addigi, szigorúan kötött és ellenőrzött pedagógiai módszereket igyekeztek megújítani. Ennek egyik, az identitásmegőrzés és – erősítés szempontjából legerőteljesebb vetülete a népi hagyományok megismertetése a gyermekekkel, ezen belül is a zene, az ének és a tánc nyelvén lehetett és lehet napjainkban is legközvetlenebbül átadni a népi kultúra értékeit. Virág Endre és immár néhai Virág Imola korán felismerték, hogy amit ők hivatásos táncosként megtanultak, az olyan érték, amit érdemes továbbadni. Sepsiszentgyörgyi iskolákban kezdtek tanítani, majd akkori tanítványaikból és a Székely Mikó Kollégium Péter Albert vezette tánccsoportjának tagjaiból átigazolt táncosokból verbuválódott 2006-ban a Százlábú Néptáncegyüttes. Voltak kezdők és voltak a Péter Albert keze alatt már a néptánccal jócskán „beoltott” haladók, akik rendszeresen jártak próbákra, majd egyre inkább megjelentek a színpadon is.
Virág Endre: Előzménye volt a Százlábúnak, mert Imolával tanítottunk Kézdivásárhelyen, Baróton, Sepsiszentgyörgyön iskolákban, de akkor a Székely Mikó Kollégium tánccsoportján kívül nem működött diákok számára néptáncegyüttes. A Háromszék Táncegyüttes akkor még a Szakszervezetek Művelődési Házában működött, Deák Gyula Levente akkori együttesvezető támogatta a munkánkat, de nem úgy indultunk, hogy a Háromszék utánpótlását neveljük. Az volt a mottónk, hogy gyermekeket neveljünk a népi kultúrára. Iskolákban tanítottunk és akiknek tetszett a módszerünk, a személyiségünk, kezdték hozni a gyermekeket. 8–12 évesekkel kezdtünk, rövid időn belül két csoport alakult, jelenleg a három korosztályban száztíz gyermek táncol az Apró Lábak Néptáncegyüttesben, a Százlábacskák Néptáncegyüttesben és a Százlábú Néptáncegyüttesben.
Virág Endre. Fotó: Kátai Boróka
A legkisebbekkel a népi gyermekjátékokat ismertetik meg, de már itt is fontos a rend és a pontosság, a moldvai és a felcsíki táncok, az alföldi ugrósok már ennél a korosztálynál is jól alkalmazhatóak, itt lehet jól rádolgozni a ritmusérzék fejlesztésére – mondta Virág Endre. Szerinte aki a színpadra kerül, annak nagyon sok mindenre kell figyelnie, betartani a ritmust, énekelni, eligazodni a térben való elmozdulásra, figyelni a koreográfiára, a párhoz való alkalmazkodásra, tudni kell rendben tartani a ruhát, a viseletet és ezeket a gyermekek itt már korán megtanulják. 11–15 éves korosztálynál a fizikailag és technikailag is többet igénylő táncokat tanítják, itt már érvényesülnek a páros táncok, a középiskolásoknál már szinte nincs határ, mindent megbírnak, akárcsak a hivatásos táncosok – véli a tapasztalt táncoktató. Hozzá is fűzi, amikor tanítványaik elmennek egyetemre, nagyon rövid idő alatt be is kapcsolódnak az adott városban működő legjobb néptáncegyüttesekbe, lehetnek azok műkedvelő, illetve hivatásos együttesek. Érdemes megjegyezni, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház társulatának hét tagja egykori százlábús. A Százlábú-mozgalom kis- és közepes korosztályát jelenleg Stefán Bence és Stefán-Dobai Kata egykori százlábú táncosok tanítják, a nagyokkal Portik-Cseres Norbert és felesége, Rebeka foglalkozik, mindketten a Háromszék Táncszínház jelenlegi táncosai.
Virág Endre visszautal azokra az időkre, amikor a tánc közösségi életforma volt, bálokban, farsangkor, esküvők alkalmával, mindenféle mulatságokon táncoltak, de ma már ez nem olyan természetes, a néptáncegyüttesekben ellenben vissza lehet idézni ezt a közösségi hangulatot, szerinte ez is vonzó a gyermekek, a fiatalok számára. Eddigi tizenkilenc néptánctáborukban pedig ezt a közösségi életérzést még inkább erősítették az együtesek tagjaiban. Endre megemlíti, hogy kutatások igazolják, a tánc, a ritmus a matematikai gondolkodásban is segít, de leginkább azt tartja fontosnak, hogy a gyermekek már korán találkoznak azzal a népi kultúrával, ami eredendően az övék, ebben a közösségben még inkább megerősödik bennük a hovatartozás, a magyar identitás érzése. Nem véletlen, hogy a Százlábúból indulva többen választanak olyan hivatást, amelynek közvetlenül vagy közvetett módon köze van a néptánchoz, a hagyományok műveléséhez, -ápolásához.
A borospataki néptánctáborban. Fotó: Százlábú Néptáncegyüttes
A közösség biztonságot jelentett
A sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában ismerte meg az ott néptáncot oktató Virág Endrét és Imolát, rajtuk keresztül szerette meg azt a világot, amely életformájává vált. Stefán-Dobai Kata a Százlábú Néptáncegyüttes alakulásakor tizenegy éves volt, érettségiig tagja maradt az együttesnek, ahogy egyetemistaként Kolozsvárra került, azonnal jelentkezett az Ördögtérgye Néptáncegyüttesnél. Az alap- és mesterképzést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végezte magyar néprajz és antropológia szakon, már a mesteri alatt szerződött Stefán Bencével együtt a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyütteshez (jelenlegi nevén Táncszínház), 2019-ben hazaköltöztek Sepsiszentgyörgyre, Kata jelenleg a Hagyományok Háza Alapítvány helyi munkatársa, Bence angoltanár a Nicolae Colan Általáns Iskolában és mindketten oktatói a Százlábacskák és az Apró Lábak Néptáncegyüttesnek.
Stefán-Dobai Kata: Nem volt a családunkban néptáncos vonatkozás, gyermekként nagyon sokat jelentett a közösség, hogy együtt lehetünk, számíthatunk egymásra, nem is érdekelt semmi más. Egy olyan közösséget kaptam, ami biztonságot adott. Jó példákat kaptunk az oktatók által, de van valami varázslatos a színpadban is. Mi Bencével mindketten szerettük a színpadot, az alkotást is, próbálkoztunk közösen is alkotni nemcsak koreográfiákat, hanem nagyobb műsorokat is.
Oktatóként pedig nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak táncolni tanítsuk a gyermekeket, hanem adjuk át a tánc szeretetét is, mondjuk el, milyen szerepe van a táncnak a népi kultúrában és miért értékes ez. Legalább olyan fontos ez, mint megtanítani egy figurát, egy forgást.
Utolsó igazítások fellépés előtt. Fotó: Százlábú Néptáncegyüttes
A tánc az élete
A sepsiszentgyörgyi Demeter Gyöngyi hamarabb találkozott az udmurt népzenével és néptánccal, mint a magyar népi hagyományokkal. A család 2007 és 2011 között az Udmurt Köztársaságban élt, udmurt származású édesanyja, Anasztázia és édesapja, Demeter Miklós gyermekeknek tartott játszóházat, ott ismerkedett ezzel a mozgás- és hangzásvilággal. Amint hazaköltöztek, a szülők keresték a lehetőséget, hogy lányaik – a hétéves Kata és a tízéves Gyöngyi – táncolhassanak, hisz maguk is a népi kultúra sokszínű világában érzik jól magukat, Anasztázia kézműves, Miklós zenész és hangszerkészítő. A Százlábú Néptáncegyüttesben eltöltött évek hatására nagyobbik lányuk a néptáncot választotta életformájává, jelenleg férjével, Bakos Gellért Istvánnal együtt a székelyudvarhelyi Udvarhely Néptáncműhely tagja.
Demeter Gyöngyi: A Százlábú Néptáncegyüttesben a tánc szeretetét kaptam, ami egész életemre kihatással van, Abban a közösségben biztonságban éreztem magam, jó társaság volt, örömben, bánatban együtt voltunk. Virág Endre és Imola példaképeim voltak, nagyon sokat köszönhetek nekik, a tőlük kapott útravaló vezetett a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem táncművészeti szakára, ahol férjemmel együtt végeztünk 2023-ban. Jelenleg is a tánc az életem. Amikor színpadon vagyok, akkor teljes mértékben bele tudok merülni abba az állapotba, hangulatba, amilyen az az előadás, ha egy táncházban vagyok, akkor teljes kikapcsolódást jelent, kapcsolódást a párommal és felszabadulást.
Demeter Gyöngyi – a Százlábú Néptáncegyüttestől a hivatásos táncosig. Fotó: Udvarhely Néptáncműhely
Együtt nőttünk fel
Kisgyörgy Máté kilencéves korában került a Százlábú Néptáncegyütteshez, érettségiig, 2020-ig táncolt a csoportban, debreceni orvostanhallgatóként is visszajárt egy-egy közös táborba, jelenleg doktori képzésben vesz részt. Virág Endre szerint Máté olyan szinten táncolt, hogy bármelyik hivatásos együttesnél megállná a helyét, ezt ugyan nem próbálta ki, de annyi bizonyos, hogy táncoslábú, mivel lapunk megkeresésére viccesen elmondta, hogy ma is mindennap egy kicsit szétcsapja (csapásol) magát.
Kisgyörgy Máté: Egy tánccsoport tagja lenni egyfajta felelősséggel jár, mert ahogy az ember felmegy a színpadra, egy attitűdöt kell képviselni, felelősséggel tartozik a többiek iránt. A Százlábúban sok előadást tartottunk, egyfajta missziónak is nevezhető, amit csináltunk, hisz a középiskolában volt olyan, hogy hetente öt alkalommal mentünk el különböző falvakba, a legkisebb településen is előadást tartottunk néhány embernek, aki megtisztelt a jelenlétével. Rengeteg élményben volt részem és egy olyan társaságban lehettem, amely valamilyen szinten azóta is összetart. Tulajdonképpen együtt nőttünk fel, végigkövettük egymás fejlődését, örömeit, nehezebb pillanatait, legyen az családi vagy más jellegű. Ezek az élmények mind összekötnek bennünket.
Ezenkívül adott egyfajta identitást, tudjuk, kik vagyunk, miért vagyunk magyarok, Erdélyben magyar kisebbségként. Mutatott egyfajta utat, perspektívát a továbbiakban. Nagyon fontos volt számomra ez akkor is, amikor Magyarországra költöztem, még mindig abból táplálkozom, és emiatt tudtam megmaradni annak, aki vagyok. Mert nagyon erős gyökereim vannak. Ha nem lett volna a Százlábú, nem lett volna az a tizenkét év, nem lettek volna azok az élmények, azok a tapasztalatok, akkor ez nem lenne ilyen erős bennem. Mindenféleképpen megtartó erőként szolgál a néptánc, ez egy közös anyanyelv, ami belülről megmozgatja az embert. Ez egy speciális kultúra és világszinten is egyik legnagyobb erősségünk, hogy ilyen néptáncaink vannak. A néptánc egy érzés. Amikor a táncházban élő zenére táncolsz, akármelyik tájegység táncáról legyen szó, azt nehéz szavakban leírni, hogy mit jelent, de belülről megmozgat. Azt érzi az ember, ami valahol mélyen benne van a génjeiben, amit kaptunk az őseinktől. Ehhez az érzéshez mindig vissza lehet nyúlni, ez természetes dolog, ami egyre inkább hiányzik a mai világból.
Szinte kérdezni sem kell, Máté magától értetődőnek tartja, hogy az évfordulóra hazajön.
Próba a szabadban.Fotó: Százlábú Néptáncegyüttes
Táncházból családos táborba
Gyakori, hogy akiket fiatalkorukban a táncház beszippant, később gyermekeikkel is ezeket a közösségeket keresik, ezekben érzik jól magukat. Csenteri Levente és felesége, Zsóka vérbeli táncházasoknak számítanak, három gyermekükkel tíz évig jártak családos táncházas táborokba, Gergő, Luca és Sára valósággal a Százlábú Néptáncegyüttesben nőtt fel, a szülők pedig lehetőségük szerint mindig támogatták a néptáncos mozgalmat. Úgy tartják, nekik és gyermekeiknek ez a közösség életre szóló barátságokat jelentett, jelenleg is tagjai egy szabadidős néptáncoló baráti társaságnak, a lányok tekintetében pedig nagy értéknek tartják, hogy azonkívül, hogy az együttesben megtanultak táncolni, a közösség alakította identitásukat, a másokhoz való viszonyulásukat, örömükre szolgál a tánc és a sok ének, amit Válaszúton tanultak.
Levente és Zsóka átlátja, hogy a civil szervezetek nehezen találnak támogatókat, ezért sokféle programot segítenek. Mindketten úgy tartják, fontos, hogy minél több gyermek megtanulja a saját hagyományait, értékeit, hogy erősödjenek magyarságukban.
Pável Hunor a Tükör című előadásban. Fotó: Musát Arnold
Utánpótlás-nevelés
Ha kezdetben nem is fogalmazta meg Virág Endre és Imola, hogy az utánpótlás-nevelés is célja lehet a Százlábú-mozgalomnak, hisz az erdélyi hivatásos néptáncegyütteseknek szükségük van képzett táncosokra, idővel kiderült, mennyire áldásos munka ez e tekintetben is. Pável Hunor is azok közé tartozik, aki a Százlábúban nevelkedett és 2013 óta a Háromszék Táncszínház tagja, a társulat egyik legkiemelkedőbb férfi táncosa.
Pável Hunor: A Székely Mikó Kollégium Péter Albert vezette néptánccsoportjában táncoltam és hatodikosok voltunk, amikor öten fiúk jelentkeztünk a Százlábú Néptáncegyüttesbe. Életre szóló barátságok köttettek, amelyek mai napig tartanak. Nagyon sokat jelentett az az alap, amit Péter Alberttől kaptunk, és a Százlábúban lehetőségünk volt fejlődni Virág Endrével, később Tőkés Zsolttal is. Tudásvágyból érkeztünk, más tanítási módszerrel találkoztunk, mint amit mi ismertünk, sikerült beilleszkedni. Mindenki úgy tudott odaállni, ahogy képzelte. Én jobban beleéltem magam, könnyebben ment ezért a tanulás, de aki műkedvelő szinten akart megmaradni, azt is megfogta. Mindig kiemelték, hogy a tánc tudása mellett a csapatéptés, a közösség a fontos.
Nekem a tánc önbizalmat ad, egy önkifejezési formát kaptam és egy olyan közeget, ahol úgy éreztem, meg tudom valósítani az álmaimat, céljaimat. Szerettem volna mindig többet megtudni a múltról, a közeli és régebbi múltról, itt megvolt erre a lehetőség. Nálam a néptánc egybevág az én érzésvilágommal, ez a kifejezési forma, ez a világ nagyon illik a természetemhez. Amíg az erőm és az egészségem engedi, folytatom.
A Százlábú-néptáncmozgalom szombaton a sepsiszentgyörgyi Őszi Vásár és Kürtőskalács Fesztivál részeként ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, amikor a jelenlegi három nemzedék – Százlábú, Százlábacskák és az Apró Lábak Néptáncegyüttes – mellett fellép az egykori tagok két korosztálya, valamint egy felnőtt néptáncoló baráti társaság, meghívott a Háromszék Táncszínház és a brassói Sirülő Néptáncegyüttes, zenél a Heveder, a Finom, a Veder zenekar, a Folker és a Csalán együttes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
