Október 1-jét a zászlótudomány világnapjává nyilvánította a Zászlótudományi Egyesületek Világszövetsége (FIAV) a 27. Zászlótudományi Világkongresszus alkalmával 2017-ben Londonban tartott közgyűlésén. A dátum kiválasztásának oka, hogy 1961. október 1-jén jelent meg Gerhard Grahl és Whitney Smith szerkesztésében az első kimondottan zászlótudományi szaklap, a The Flag Bulletin első száma. A világnap alkalmából témába vágó anyaggal jelentkezem mai Történelmünk rovatunkban. Részleteket olvashatnak az idén júliusban Párizsban szervezett 31. Zászlótudományi Világkongresszuson bemutatott előadásomból, melynek témája a zászlótudományi fogalmak újragondolása volt a zászlót tartalmazó erdélyi címeradományok tükrében. Nem tudományos, hanem tájékoztató közlésről lévén szó, lapunkban az illusztrációk érthetőségének kedvéért nem csupán eredeti címerfestmények képét közlöm, hanem utólagos címerrajzokat is.
A 16. század végétől a 17. század közepéig az erdélyi fejedelmek által kiadott címeres nemeslevelek rendkívül gazdag forrásanyagot kínálnak a zászlótörténet kutatásához. A fennmaradt, latin nyelvű oklevelek vizsgálata azt mutatja, hogy a címerekben valódi zászlók és lándzsákra erősített zászlócskák, úgynevezett kopjazászlók egyaránt megjelentek. Mindez jól tükrözi a kor katonai kultúráját, valamint azt a katonai szellemiséget, amely az erdélyi fejedelmek által nemességre emelt személyek jelentős részét jellemezte.
A címerekben leggyakrabban előforduló zászlószerű elem valójában nem a tulajdonképpeni zászló (vexillum), hanem a katonai lándzsára erősített kopjazászló. A latin címerleírások ezeket rendszerint „velum”, illetve többes számban „vela” néven említik, de más megnevezésekkel is találkozunk, például a szalagot jelentő „taeniae” szóval. A jellegzetes ábrázolásokon lovas katona látható, kezében olyan lándzsával, amelyet egy, de még gyakrabban két kopjazászló díszít. Legtöbbször vörös színűek, de gyakori a vörös és ezüst (fehér) együttes alkalmazása is.
Ilyen címerképekkel Báthori Zsigmond, Bocskai István, Báthori Gábor, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György adományleveleiben egyaránt találkozunk. Ez arra utal, hogy a lándzsára erősített zászlócska az Erdélyi Fejedelemség egész története során visszatérő címerkép volt.
Halasi Fekete Péter címere – zászlóval. Somogyi András rajza
A „vexillum” néven említett valódi zászlók ritkábbak, formájuk viszont jóval változatosabb. Találunk közöttük fecskefarkú vörös lovassági zászlókat, négyszögletes gyalogsági zászlókat, zöld katonai zászlókat, valamint különböző jelképekkel díszítetteket. Utóbbiak között a német-római birodalmi fekete sas is előfordul.
Egyes címerekben a zászló csupán mellék címerkép: katona, oroszlán, griff vagy más címeralak tartja. Más esetekben viszont a címer egyik fő elemévé válik. Különösen érdekesek azok a kollektív nemességgel járó közös címeradományok, amelyeket egész katonai csoportok – például hajdúk csapata, a fejedelmi testőrség tagjai vagy máramarosi katonák – kaptak. Ezekben a zászló gyakran hangsúlyos helyet foglal el a címerben.
A források ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy a 17. századi címertani szóhasználat nem volt mindig teljesen következetes. Mint említettem, a „vexillum” általában valódi zászlót, a „velum” pedig lándzsára erősített zászlócskát jelentett, a képi ábrázolások azonban időnként elmossák ezt a különbséget. Egyes címerábrázolásokon zászlócska jelenik meg ott, ahol a címerleírás vexillumot említ, máskor pedig a vexillumként leírt zászló olyan keskeny formában jelenik meg, amely inkább kopjazászlóra emlékeztet.
Mindez arra enged következtetni, hogy a címerfestők bizonyos művészi szabadsággal rendelkeztek. A zászlók, kopjazászlók, szalagok és egyéb lobogó elemek közötti különbséget a gyakorlatban nem mindig tartották be olyan szigorúan, mint ahogyan azt a latin szövegből várnánk.
Hajdú századosok közös címere. Fotó: HU-MNL-HBML-XV.21.b.-80.
Amikor a szöveg és a kép eltér egymástól
A címerleírások és a festett miniatúrák összehasonlítása azt mutatja, hogy a címerfestők az esetek többségében pontosan követték az írott szöveget. A fő címeralakokat rendszerint megfelelően ábrázolták, és a leírásban szereplő zászló vagy kopjazászló általában a képen is felismerhető.
Akadnak azonban eltérések. Ezek leggyakrabban a mázakat vagy színeket érintik. Előfordul például, hogy a vörös-fehér zászlócskákat fordított sorrendben festették meg, valamelyik, a szövegben említett szín elmaradt vagy megváltozott, máskor pedig a festő olyan színt alkalmazott, amelyről az írott címerleírás egyáltalán nem rendelkezik.
Más esetekben valódi zászló helyett kopjazászlóval ellátott lándzsát festettek, vagy olyan lándzsára került zászlócska, amelyet a címerleírás egyszerűen csak lándzsaként említ. Fordított helyzettel is találkozunk: a szövegben pontosan meghatározott részleteket a festő csak vázlatosan jelenítette meg. Egyes esetekben pedig a címerfestmény sérülése, kopása miatt ma már nehéz eldönteni, pontosan mit ábrázolt eredetileg.
Az általam vizsgált bőséges anyag egyik legtanulságosabb jelensége az, amikor ugyanannak a címernek a leírása és festett ábrázolása eltér egymástól. Előfordul, hogy egy tárgyat a szöveg egyszerű, gyakorlati rendeltetésének megfelelően nevez meg, a festő azonban további részletekkel egészíti ki. Ez különösen a zászlók és zászlószerű elemek esetében figyelhető meg.
Jó példa erre a kezében lándzsát tartó lovas alak. A latin címerleírás olykor csupán lándzsát említ, sem „vexillumról”, sem „velumról” nem beszél. A szöveg alapján tehát egyszerű fegyverről van szó. A hozzá tartozó festett címeren azonban ugyanez a lándzsa már kis zászlóval vagy lobogó szalaggal jelenik meg.
Címertani szempontból ez lényeges különbség. A címer meghatározó, elsődleges forrása ugyanis a címerleírás: ez rögzíti, hogy mely elemek tartoznak ténylegesen a címerhez. A festett kép ezzel szemben ennek képi értelmezése, amely olyan részletekkel is kiegészülhet, amelyekről a szöveg nem rendelkezik.
Ennek több oka lehetett. A festők követhették koruk megszokott képi hagyományait: a lándzsákat, különösen lovas vagy katonai jelenetekben, gyakran zászlócskákkal és szalagokkal ábrázolták. Az ilyen kiegészítések mozgalmasabbá és látványosabbá tették a kompozíciót, ugyanakkor azonnal felismerhetővé tették annak katonai jellegét. A korabeli valóság is hatással lehetett a címerfestőkre, hiszen a lándzsákra erősített zászlócskák valóban használatban voltak. A művész tehát a mindennapi katonai életből ismert részletekkel egészíthette ki az ábrázolást.
Hajdúszoboszló címere. Somogyi András rajza
A kép önmagában nem mindig elegendő
Mindez a zászlótörténeti kutatás számára fontos módszertani tanulsággal szolgál. Egy zászlótípus meghatározásakor nem támaszkodhatunk kizárólag a képi ábrázolásra. Elsősorban a címer szöveges leírását kell figyelembe vennünk annak eldöntéséhez, hogy egy zászló vagy kopjazászló valóban a címer részét képezte-e.
Ha a címerleírásban egyik kifejezés sem szerepel, akkor a képen megjelenő zászlószerű elemet óvatosan kell kezelnünk: elképzelhető, hogy csupán a festő által hozzáadott, a címer szempontjából nem kötelező részletről van szó. Ha viszont a szöveg kifejezetten „vexillumot” vagy „velumot” említ, biztosak lehetünk abban, hogy a zászlós elem tudatosan és szándékosan került a címerbe.
A szöveg és a kép közötti eltérés tehát nem feltétlenül ellentmondás. Inkább két különböző ábrázolási módot tükröz. A címerleírás szabályozott, pontos fogalmakat használó rendszer, míg a festett címer rugalmasabb képi megfogalmazás, amelyre a művészi gyakorlat és a korabeli vizuális kultúra egyaránt hatással volt.
Halasi Fekete Péter címere
Az oklevél a családtól a hajdúszoboszlói múzeumba került, Bádi Barbara közölte, lapunkban Somogyi András rajzát közlöm. Bocskai István, Erdély fejedelme 1606. április 8-án Kassán kiadott adománylevelével hűséges szolgálataiért a mezei hajdúk kapitányát a nemesek sorába emeli, és címert adományoz neki. Vörös mezejű pajzsban zöld hármas halmon álló kétfarkú oroszlán felemelt jobb mancsában hadnagyi buzogányt, baljával kétfarkú ezüst (fehér) zászlót tart. A sisakdíszben megismétlődik a pajzsbeli kép, azzal a különbséggel, hogy a sisakkoronán álló oroszlán ezúttal vörös zászlót tart. Mindkét zászló valódi: vexillum.
A Nagy István parancsnoksága alatt álló 25 testőr címere. Forrás: Liber Armorum Hungariae
Hajdú vezetők címere
A Hajdú-Bihar megyei levéltárban található Bocskai István fejedelem 1606. szeptember 2-án, szintén Kassán kiadott adománylevelével a fennebb említett Halasi Fekete Péter kapitánysága alatt álló abádi Médy István, csépi Háthi János, halasi Bődy Mátyás, maklári Kis Pál, rábéi Makkos Ferenc, sárádi Rácz Farkas, tari Pap István századosoknak Szoboszló birtokát és közös címert adományozott, miközben megújította magyar és erdélyi nemességüket.
A címer égszínkék pajzs mezejében, zöld gyepen egy természetes tigris látható, hátsó lábaira támaszkodva, jobb mellső lábával kivont, véres szablyát tart, a balt előrenyújtja. Egy felfegyverzett páncélos lovassal hadakozik, aki bal kezében pajzsot tart, amelyet lángoló tűz alakja díszít, jobb kezében kivont kardot tart. A sisakdísz a sisakkoronából deréktól növekvő (kiemelkedő) tigris, amely a diadal jeleként bal mancsával az előbbivel mindenben megegyező pajzsot, jobbjával pedig vörös zászlót (vexillum) tart. A zászlón természetes színében ábrázolt sas látható, amely felemelt csőrrel, kiterjesztett szárnyakkal, arany lábaira támaszkodva áll. A sisakot és a köznyelvben foszlányoknak nevezett sisaktakarót nem írom le.
Mindez az oklevél elejére festett címerszőnyegben látható, arany kerettel ellátva, architektonikus fülke oszlopai előtt Attila és Hunnia alakja áll. Felül az oszlopok tetején két puttó Magyarország, illetve Erdély címerét tartja, középen a Bocskai család oroszlános címere, pajzs körül a Sárkány Rend jelképével.
A címerkép Bocskainak a császáriak elleni küzdelmére utal: a tigris a hajdúkat jelképezi, a lovas katona Giorgio Basta generális csapatait. A pajzson Basta címere jelenik meg. A sisakdísz a hajdúk győzelmét jelképezi, a tigris felemeli a birodalmi sast megjelenítő zászlót, balján Basta pajzsát hordja.
Érdekesség, hogy az a címer átöröklődött Hajdúszoboszló város címerébe. Annak képét Somogyi András rajzán közlöm.
A Balogh Imre parancsnoksága alatt álló 38 testőr címere. Forrás: Liber Armorum Hungariae
Fejedelmi testőrök címere
Báthori Gábor, Erdély fejedelme 1611. június 12-én és 14-én Nagyszebenben kelt két oklevelével erdélyi nemességet és címert adományozott több, név szerint felsorolt testőrének. Az előbbiben a Nagy István hadnagy parancsnoksága alatt álló 25, utóbbiban a gyulafehérvári Balogh Imre parancsnoksága alatt álló 38 testőrnek. Előbbi dokumentum a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban található, az oklevélre nem festették rá a címert, de megvan a leírása, utóbbit a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrzi.
A két címer, melyek képét a Liber Armorum Hungariae alapján közlöm, hasonló, mindkettőben valódi zászló (vexillum) jelenik meg. Az első címer: vörös mezejű pajzsban zöld gyepen két szemben álló oroszlán egy puskát tart, a hátsó kardot emel a magasba. Sisakdíszként jobbra fordult növekvő oroszlán jobb mancsában babérkoszorút, baljával (vörös) zászlót tart. A második címer pajzsának vörös mezejében zöld gyepen két szemben álló leopárd jobbjával (fehér) zászlót tart, baljával az első szablyát, a hátsó puskát tart. Ez utóbbinak nincs sisakdísze.
Megjegyzem, hogy egyik címerleírás sem tartalmazza a zászló színét, a rajzoló viszont egyiket vörösre, a másikat fehérre (ezüstre) festette.
Váradi Szakál János címere
II. Rákóczi György 1658. december 20-án Székelyhídon kiadott adománylevelével váradi Szakál Jánosnak erdélyi nemességet és címert adományozott. A címer égszínkék pajzs mezejében egy teljes alakos férfi látható, aranyozott karddal felövezve, gesztenyebarna színű lovon ülve. Jobb kezében egy két zászlócskával (duobus velis) díszített lándzsát, baljában pedig véres kardot tart a magasba. A pajzs fölött zárt katonai sisak helyezkedik el, amelyet drágakövekkel és gyöngyökkel ékesített királyi korona fed. A sisak csúcsáról különböző színű szalagok, avagy sisaktakarók omlanak alá mindkét oldalon. Ebben az esetben a katona kettős kopjazászlóval díszített lándzsát hord. A latin címerleírásban a „velis” kifejezés szerepel.
Váradi Szakál János címere kettős kopjazászlóvalFotó: HU-MNL-OL-P 2356-1.-2.
Következtetés
Kutatásaim során mintegy 4000 adománylevelet néztem át, ezek közül közel 1000 erdélyi volt. Mintegy 50-en találtam olyan eredeti címerfestményt, amelyen zászló vagy kopjazászló jelent meg. Ezek közül 25-öt bemutattam a párizsi kongresszuson. A Történelmünk rovatba ízelítőül ennyi fért.
Megállapítható, hogy az erdélyi címereslevelekben megjelenő zászlók és kopjazászlók korántsem tekinthetők pusztán díszítő részleteknek. Értékes zászlótörténeti források, amelyek nemcsak a kora újkori katonai jelképrendszer gazdagságába engednek betekintést, hanem azt is megmutatják, milyen összetett kapcsolat állt fenn a címer szöveges leírása és képi megjelenítése között az erdélyi fejedelmi kancellária gyakorlatában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
