Színház
FAPADOS SZÍNHÁZI KÁVÉHÁZ. Sepsiszentgyörgyön a Csíki utca 47. szám alatt a Fapados Színházi Kávéházban ma 19 órától Sabahattin Kudret Aksal: A kávézóban ünnepség van (kortárs török dráma). Jegyek a helyszínen (35 lej, illetve nyugdíjasoknak, diákoknak 25 lej), foglalás: fapados.ro.
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Október 13-án és 14-én 19 órától a kamarateremben Alfred Jarry – Garai Judit: Übü király – Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala, rendező: Hegymegi Máté (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 2 óra szünet nélkül). Jegyek a központi szervezőirodában és a biletmaster.ro oldalon kaphatók.
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. Október 13-án, kedden 19 órától, illetve 14-én, szerdán 12.20-tól a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában játssza Martin McDonagh: Koponya Connemarában című előadását. Rendező: Barabás Árpád.
ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. A társulat ma, illetve október 13-án és 14-én 19 órától Tennessee Williams: A vágy villamosa című új előadását játssza Andrei Șerban rendezésében. Jegyek az Entertix hálózatában válthatók. Jegypénztári helyfoglalással kapcsolatos tájékoztatás a 0725 112 225-ös telefonszámon.
Bábszínház
CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi bábszínház október 15-én, csütörtökön 18 órától a Váradi József Általános Iskola Stadion utcai dísztermében mutatja be új, Gyermekkorom című előadását (rendező: Nagy-Kopeczky Kristóf; 7 éven felülieknek). Jegyet váltani a cimborak.ro és az in-time.ro oldalon, illetve személyesen a központi jegyirodában vagy a helyszínen lehet előadás előtt fél órával. Előzetes helyfoglalás Bács Eszter közönségszervezőnél a 0754 409 940-es telefonon.
VENDÉGELŐADÁS. Október 15-én, csütörtökön 10 és 12 órától a kovásznai Művelődési Központban a nagyváradi M. M. Pódium Színház szervezésében Az igazságos Mátyás című zenés bábjátékot játsszák. Rendező: Meleg Attila. Jegyár: 15 lej.
Zene
Énekmondók Klubja. Október 14-től, minden hónap második szerdáján 18 órától verszenésítők találkoznak az Orfeumban. Az Énekmondók Klubja a műfaj népszerűsítését kívánja szolgálni. Az első estre az októberben született, illetve elhunyt költők – Balassi Bálint, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc – verseire Ferencz Csaba, Márk Attila, Miklósi Olga és Attila, valamint a Mácsafej zenekar dalai csendülnek fel.
Magyar Orpheusz. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva az ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én 18 órától a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomba, ahol a Magyar Orpheusz című koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat. Az est során a magyar irodalom és zene különleges találkozásának lehetünk tanúi: Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Arany János és Petőfi Sándor megzenésített versei szólalnak meg a Codex Régizene Együttes és a Vox Humana Kamarakórus előadásában. Az ünnepi hangversenyre a belépők 40, illetve 20 lejbe kerülnek, és a városi jegyirodában kaphatók. Az eseményt megelőzően délelőtt 10 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében az 1–4. osztályos, 12 órától pedig az 5–12. osztályos tanulókat várják. A fiatalok ezúttal a magyar felvilágosodás és romantika zenei világával ismerkedhetnek meg, élményszerű formában, közvetlenül a muzsikusok tolmácsolásában. A leckehangversenyre a helyek száma korlátozott, előzetesen a 0267 312 104-es telefonszámon foglalhatnak helyet.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház ma zárva tart. A keddi műsor: 16.30-tól Prérifarkas visszavág (magyarul beszélő), illetve Tyúk (román feliratos), 18.15-től Verity (magyarul beszélő), 18.30-tól Félrelépni szabad (magyar vígjáték), 20.15-től Digger (magyarul beszélő), 20.30-tól Csak egy éjszaka (magyarul beszélő). Honlap: artacinema.ro.
Nádas Péter-emlékest
Október 14-én, szerdán 17 órától a sepsiszentgyörgyi Művész moziban Az örökkévalóságba vagyunk beleszőve címmel Nádas Péter-emlékestet tartanak a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Művész mozi és a Kónya Ádám Művelődési Ház közös szervezésében. Az idén augusztusban elhunyt Nádas Péter születésnapján az író szerzői világát, emberi és alkotói univerzumát idézik fel közösségi felolvasással és filmvetítéssel. A 17 órától 18.30-ig tartó felolvasásra október 12-e éjfélig lehet jelentkezni a biblio@kmkt.ro címen (Tárgy – Subject) kérik jelezni: NP-est). Legtöbb öt percben felolvasható részletekkel lehet jelentkezni, az e-mailben meg kell adni a nevet, telefonszámot, illetve azt is, hogy melyik könyvből/írásból származik a felolvasandó részlet. A felolvasás után Gerőcs Péter Természetes ellenfény című, az íróról szóló, 80 perces dokumentumfilmjét vetítik.
Közönségtalálkozó
Október 15-én, csütörtökön 18 órától a Székelyföld Napok keretében a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében író-olvasó találkozóra kerül sor Bán Mórral, a népszerű Hunyadi-regénysorozat szerzőjével. Az eseményen az íróval, Magyarosi Sándor történésszel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével és Mátray László színművésszel Demeter László történész, a baróti Tortoma Kiadó vezetője beszélget. Bán Mór (Bán János – Kecskemét, 1968): magyar fantasy- és sci-fi-író, újságíró. 2008-tól történelmi témájú könyveket is ír. A magyar sci-fi és fantasy irodalomba 2000-ben robbant be. Ekkor jelent meg a korábban megírt és csiszolgatott Nomádkirály-ciklusa négy kötetben, Kárpáthia gyűjtőcímmel, sci-fi beütésű fantasyvilágot hozva létre magyar tájakon, magyar és más Kárpát-medencei népek mondavilágából, történelméből táplálkozva. 2008-ban indította útjára a Gold Book Kiadónál történelmi regénysorozatát, amely a Hunyadi család három nevezetes tagjának életét dolgozza fel. A monumentális könyvsorozatból 2025-ben tízrészes filmsorozat készült. Bán Mórral Baróton is találkozhat a közönség, október 16-án, pénteken 18 órától.
XVII. Székelyföld Napok
Kézdiszentkereszten ma 10 órától a Trefán Leonárd Általános Iskolában A három kecskegida és a farkas című előadását játssza a Rózsaszínház társulat. A produkció után a gyerekek betekinthetnek a kulisszák mögé, kipróbálhatják a bábokat és megismerhetik a színpad működését. Zabolán 12 órától a művelődési házban Mesetáncház a Folker együttessel. Az V. kaptár dokumentumfilm-szemle keretében Köpecen 13 órától az elemi iskola épületében a Magyarlapádi népi játékok című filmsorozatot vetítik, 18 órától a régi felekezeti iskolában az Én tartozom a földhöz(című rövidfilmet vetítik (rendező: Fábián Kornélia).
Erdővidéki Közművelődési Napok
A 32. Erdővidéki Közművelődési Napok keretében Erdőfülén október 14-én, szerdán 18 órától a helyi általános iskolában, illetve Székelyszáldoboson október 16-án, pénteken 18 órától szintén a helyi általános iskolában látható a Kelekótya együttes előadása.
Tortoma Önképzőkör
A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében október 13-án, kedden 19 órától Körutazás Mexikóban – A maják és az aztékok nyomában címmel Andorkó Rozália ny. tanárnő (Vargyas) tart vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Közreműködik: Varga-Ferencz Réka (Vargyas). Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező, könyvtáros.
Márton Áron püspökre emlékeznek
Október 14-én, szerdán 19 órakor Kovásznán a művelődési központban Ne hagyd, hogy betörjenek! címmel zenés-verses előadással emlékeznek Márton Áron püspökre. Az előadás egy olyan pásztor alakját, életútját idézi fel, aki a legnehezebb diktatúrák idején is az emberi méltóság és a szeretet mellett tett hitet. Előadók: Fórika Balázs katolikus kántor, Ruszka Sándor református lelkész, Demeter Elemér, Köntzey Olivér, Nagy Babos Tamás, Kökösi Attila. A belépő ára: 30 lej.
Röviden
LOMTALANÍTÁS. Ma Kézdimárkosfalván, Kézdimartonfalván és Hatolykán, kedden Ozsdolán, szerdán Ozsdolán és Hilibben folytatja vidéki lomtalanítási körútját a Tega Rt. Elszállítanak régi bútorokat, ruhákat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, fölöslegessé vált használati tárgyakat. Honlap: tega.ro.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma a Gróf Mikó Imre utcai 23-as Farmacom (0267 317 318) 22–6 óráig az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna patika (0267 360 015) teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.