BurgonyatámogatásKözelednek a határidők

2026. október 13., kedd, Gazdakör

November 18-ig kell értékesíteniük a megtermelt étkezési burgonyát azoknak a gazdáknak, akik idén erre de minimis támogatást igényeltek. Az eladást igazoló dokumentumokat legkésőbb november 23-ig kell benyújtani a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatósághoz. A határidők betartásának fontosságára Kozma Béla, az intézmény igazgatója hívta fel a figyelmet.

  • Javában zajlik a burgonya betakarítása, sok helyen már be is fejezték. Fotó: Bartos Lóránt
    Javában zajlik a burgonya betakarítása, sok helyen már be is fejezték. Fotó: Bartos Lóránt

A 2026/638-as kormányhatározat értelmében az étkezési burgonya termesztésére biztosított támogatás egyik alapfeltétele, hogy a gazdák hektáronként legalább 12 tonnás termést érjenek el, annak értékesítését pedig igazolják hivatalos dokumentumokkal. Kozma Béla lapunkat arról tájékoztatta, hogy az érintett termelőknek különösen fontos odafigyelniük a jogszabályban megszabott határidőkre, ellenkező esetben ugyanis eleshetnek a támogatástól.

A burgonya értékesítését legkésőbb november 18-ig kell lebonyolítani, ennek bizonyító iratait pedig november 23-ig el kell juttatni a megyei mezőgazdasági igazgatósághoz. A két időpont közötti különbségre érdemes odafigyelni, hiszen az értékesítés önmagában nem elegendő, a megfelelő dokumentáció benyújtása is kötelező.

A jogszabály többféle bizonylatot is elfogad. Azok a termelők, akik mezőgazdasági termékértékesítési könyvvel rendelkeznek, a 2014/145-ös törvény alapján kiállított dokumentum megfelelő lapjainak másolatával igazolhatják az eladást. Elfogadhatók az elektronikus pénztárgépek által készített jelentések is, a napi „Z”-zárások másolataival együtt. Ugyancsak megfelelőek az e-Factura rendszerben kiállított elektronikus számlák, ezekhez csatolni kell az adóhatóság virtuális magánte­rületéről (SPV) letöltött kivonatokat.

Az értékesítés több csatornán keresztül történhet: a gazdák mezőgazdasági szövetkezeteknek, termelői csoportoknak és szervezeteknek, valamint közvetlenül a piacokon, vásárokon, a kiskereskedelemben vagy a feldolgozóipar számára is eladhatják terményeiket.

Kozma Béla arra kéri az érintetteket, hogy lehetőleg személyesen nyújtsák be az igazoló dokumentumokat. Ezt Sepsiszentgyörgyön a Termés utca 1. szám alatt, illetve Kézdivásárhelyen a 12-es Udvartér 1. szám alatti irodában (a Moda üzlet emeletén) lehet megtenni. Az iratok elektronikus úton is továbbíthatók a minimis.covasna@madr.ro címre, az igazgatóság azonban azt javasolja, hogy ezt a lehetőséget csak végső esetben válasszák. Az intézmény vezetője hangsúlyozta: a támogatásból való kiesés elkerülése érdekében a gazdáknak célszerű időben beszerezniük és benyújtaniuk valamennyi szükséges bizonylatot, és jó, ha az ügyintézést sem hagyják az utolsó napokra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 164
szavazógép
2026-10-13: Szabadidő - :

A nap fotója

2026-10-13: Gazdakör - :

Egyszerű gépvásárlásra már nincs pénz (Vidékfejlesztési pályázatok)

A kisgazdaságok beruházásainak támogatására kiírt DR 14-es intézkedés négy pénzkeretéből október 6-án kimerült az egyik: egyszerű gépvásárlásra már nem lehet pénzt kérni. A másik három csoportban viszont továbbra is fogadják a pályázatokat – közölte a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége (AFIR).