A Kézdivásárhelyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség vasárnap délután családos istentiszteletre, azt követően pedig közösségi alkalomra hívta a gyülekezet tagjait.
Az esemény Végh Nimród lelkész köszöntőjével kezdődött, aki szeretettel üdvözölte a jelenlévőket és a meghívott vendégeket. Az istentiszteleten a gyülekezet vendégei voltak a háromfalusi fiatalok, akik Hankó Szilamér és Hankó Gabriella evangélikus lelkészek kíséretében érkeztek Kézdivásárhelyre. Az igehirdetés szolgálatát Hankó Gabriella végezte, míg a fiatalok zenei szolgálatukkal gazdagították az istentiszteletet. Az istentiszteletet követően Szöllősi Tamás beszélgetett dr. Erdélyi Csaba ny. belgyógyász főorvossal, a gyülekezet másodfelügyelőjével.
A beszélgetés középpontjában az 1941. december 13-án Zilahon született főorvos életútja, hivatása és szolgálata állt, aki elemi iskolai tanulmányait Zsibón végezte, onnan került Kolozsvárra a nagy múltú Református Kollégiumba. Orvosi diplomát 1965-ben szerzett a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. 1968 és 1970 között gyakornokként a kovásznai szívkórházban dolgozott, ahol dr. Benedek Géza kardiológus főorvos vezetése alatt a kardiológia iránti érdeklődése lépett előtérbe. 1970-től a kézdivásárhelyi kórház belgyógyásza lett, 1987 és 1990 között a városi kórház orvosigazgatója volt. 2006-ban nyugdíjazták, de nyugdíjasként is folytatta belgyógyász főorvosi tevékenységét 2016-ig. Szakmai és közéleti munkássága elismeréseként Kézdivásárhely önkormányzata 2022-ben Pro Urbe díjjal jutalmazta, 2025-ben pedig Tegyünk Kézdiszékért Díjat kapott.
A személyes visszatekintés során az orvosi hivatás felelősségéről, az emberek szolgálatáról, valamint az egyházhoz és a közösséghez való kötődésről is szó esett. Dr. Erdélyi Csaba a céhes városban végzett orvosi munkája mellett az evangélikus-lutheránus egyházközség életében is hűségesen és felelősségteljesen vállal szolgálatot. Az együttlét végén Zelenák József esperes köszöntötte a jelenlévőket, majd szeretetvendégség és kötetlen beszélgetés teremtett lehetőséget a személyes találkozásokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.