Vasárnap a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna adott otthont a nemzetközi utánpótlás-cselgáncsviadal, a Koka’s Kupa kilencedik kiírásának, amelyen négy Kovászna megyei klub sportolói is tatamira léptek. A háromszékiek nemcsak népes mezőnyt képviseltek a megmérettetésen, hanem az eredmények terén is kitettek magukért: mind a négy egyesület versenyzői felállhattak a dobogóra, így fiatal dzsúdósaink eredményes hétvégét zártak.
Romániai, ukrán és moldovai sportolók részvételével rendezték meg vasárnap Csíkszeredában a cselgáncs Koka’s Kupa kilencedik kiírását, amelyen 40 klub több mint 700 versenyzője mérte össze tudását négy korosztályban: az U8-as, U10-es, U12-es és U14-es kategóriában.
A Kézdivásárhelyi SE tizenegy sportolóval képviseltette magát az eseményen: közülük a legkisebbek között versenyző Biró Ábel (19 kg), Varga Örs (22 kg), Erőss Sándor (23 kg) és Mátyás Zsolt (33 kg) a második, míg Zsigmond Bence (33 kg) a harmadik helyen végzett. A csapat többi tagja – Harai Ádám, Fábián Hugó, Biró Magor, Molnár Hunor, Trufașu Ottó és Harai Dávid – helyezés nélkül zárta a viadalt. A szintén kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK tizenkét dzsúdóst nevezett a csíkszeredai megmérettetésre: az U12-es korcsoportban Kovács Ádám (46 kg) első, Vollancs Berta (+57 kg) második, Voina Victoria (32 kg) pedig harmadik lett; az U14-esek mezőnyében Tamás Zenkő (40 kg) nem talált legyőzőre, Füstös Csongor (34 kg) és Kosztándi Ákos (55 kg) a második, Voina Alex (38 kg) a harmadik, illetve Fogarasi Nimród (34 kg) az ötödik helyen fejezte be az erőpróbát.
A megyeszékhelyi Gakusei Judo Sport Klub tíz fiatal cselgáncsozóval utazott a Hargita megyei versenyre. Az U8-as korosztályban Jakab Zselyke (28 kg) elsőként zárt, Jakabb Csenge (26 kg) a második, Horvát Andrea (20 kg) és Dascalu Dominik Róbert (21 kg) a harmadik helyet szerezte meg. Az U12-esek között Boros Lara (28 kg) az ötödik pozícióban végzett, míg az U14-esek mezőnyében Horvát Réka (36 kg) harmadik lett. A Sepsiszentgyörgyi MSK húsz cselgáncsozóval vett részt a kupán, közülük az U8-asok mezőnyében érdekelt Sofia-Maria Radu (20 kg) és Benedek Leonárd (24 kg) állt fel a dobogó harmadik fokára. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.