Visszatér az afrikai kontinensre az autós gyorsasági világbajnoki sorozat, a helyszín Ruanda lesz, valamikor 2030 után.
Az országgal tízéves szerződést kötött a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Az egyelőre nem világos, pontosan mikortól rendeznek versenyeket a Bugeserában – a fővárostól, Kigalitól 40 kilométerre – újonnan épülő aszfaltcsíkon, viszont a tervek szerint „valamikor a következő évtized első felében” visszatér a kontinensre a Forma–1.
A bejelentés szerint „a pálya a természetes környezettel harmóniában épül”, és egész évben várja majd az autó- és motorsport egyéb szakágainak képviselőit is. A felmérések szerint Afrikában mintegy 100 millióan követik az autós gyorsasági világbajnoki sorozatot, a rajongók hatvan százaléka pedig 35 év alatti.
„A Forma–1 afrikai visszatérése történelmi pillanat a sportágunknak, és remekül mutatja a motorsport globális előretörését. Ez a megállapodás a generációk inspirálásáról, illetve egy tartós örökség és új lehetőségek megteremtéséről szól a motorsport számára Afrikában és azon túl” – olvasható a közleményben Mohammed bin Szulajm, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökének nyilatkozata.
Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója kiemelte, a megállapodás „több, mint egy nagydíj”, ugyanis gazdasági és társadalmi fellendülést is hozhat a régiónak. Legutóbb 1993-ban Dél-Afrikában rendeztek futamot a kontinensen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.