Benedek Elek A bátyám lakodalma című magyar meséje alapján készült a Cimborák Bábszínház Gyermekkorom című legújabb előadása, melyet október 9-én, pénteken mutattak be Nagy-Kopeczky Kristóf rendezésében, akinek ez az első rendezése a sepsiszentgyörgyi bábszínházban. Az új előadásról – melyet legközelebb csütörtökön 18 órától játszik a társulat a Váradi József Általános Iskola dísztermében – a rendezőt kérdeztük.
A bábszínház ajánlója szerint az új előadás egy gyermekről szól, aki útnak indul, hogy bátyja lakodalmára lisztet őröltessen, de az út mentén mintha minden sajátos törvények szerint kezdene működni: az ökrök nem engedelmeskednek neki, a malom eltűnik, majd váratlan helyeken bukkan fel, a tárgyak átalakulnak, a természet életre kel. A valóság határai elmosódnak, a világ körülötte egyre inkább elszakad a megszokott rendtől, és a képzelet marad az egyetlen kapaszkodó. Egyik pillanatban még a földön jár, a másikban már a levegőben sodródik, majd újra talajt fog, de sosem egészen úgy, ahogyan várnánk. Miközben a cél látszólag változatlan marad, az odavezető út egyre inkább kérdéssé válik. Vajon az számít inkább az életben, hogy hová tartunk, vagy az, hogy miként tudunk eligazodni abban a világban, mely néha teljesen érthetetlennek tűnik? – teszik fel a kérdést az alkotók. Az előadás 7 évesnél idősebbeknek ajánlott, időtartama 45 perc.
Nagy-Kopeczky Kristófnak bevallása szerint elég nehezen indult a rendezői pályafutása, mert ami balszerencse érhette, az mind utolérte: a szereposztás egyik tagjának felmondása, bokaficam, darabjaira hulló báb stb. Azonban minden nehézség ellenére izgalmas volt számára az első rendezői munkája. „Az ember vagy menekül a sorsa elől, vagy szembenéz vele, én pedig az utóbbit választottam. Ez egy olyan alkalom volt, amikor igazán szembesülnöm kellett azzal, hogy ki volt az édesapám, elkerülhetetlenül párbeszédbe kerültem az ő munkásságával” – fogalmazott. Mint mondta, olyan szöveget választott, mely a szülők és a gyermekek számára is izgalmas lehet, olyan ez a történet, mint amikor egy családi összejövetelen a gyermekek úgy döntenek, hogy színházasdit játszanak, amiben két felnőtt segít nekik.

„Itt minden megtörténhet, és minél lehetetlenebb valami, annál valószínűbb, hogy meg is történik. A magam 27 évével és abból a perspektívából, ahonnan jelenleg szemlélem a világot, nem tudok nagy tanító üzeneteket eljuttatni a gyermekekhez, de megpróbálok jó játszótárs lenni. Hisz leginkább a játékról szól ez a történet. Azt szerettük volna sugallni az előadás által, hogy megéri játszani, megéri képzelődni és ebben elmenni a szélsőségekig” – mondta a rendező. Azt is elárulta még, hogy az előadásban bunraku bábot használnak, és a Benedek Elek által feljegyzett mesét összevonták a „lehetetlen történetnek” a magyar népmesékben fellelhető más változataival is.
Az előadás elkészítésében a rendező közvetlen munkatársai voltak: Szanday Csongor (zeneszerző), Bagoly Zsuzsi (látvány, jelmez, bábok), Demeter Márk Cristopher (a rendező alkotótársa). Előadók: Balázs Ádám, Bíró Eszter, Daróczi Klarissza, Gecse Noémi és Nagy Lázár József.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.