Holnap mutatja be a kormányprogramot és a kabinet névsorát Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök, s bár tegnap este még továbbra sem volt világos, hogy politikai színezetű, hibrid felállású vagy szakértői csapattal kér majd bizalmi szavazást a parlamentben, a kabinet beiktatásának esélyei több tényezőnek köszönhetően nőttek. Néhány kisebb frakció támogatása után tegnap az RMDSZ is bejelentette, hogy megszavazzák a Niculescu-kormányt, sőt: a Nemzeti Liberális Párt is hajlandónak mutatkozott külön egyezséget kötni a kormányfővel. A Cotroceni-palotából kiszivárgott hírek szerint Nicușor Dan a parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha Niculescu elbukna a bizalmi szavazáson.
Niculescu bizakodó
Luca Niculescu tegnap bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját. A kijelölt miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy lezárta a parlamenti pártokkal és frakciókkal folytatott kormányalakítási egyeztetéseket. Bejegyezése szerint a tárgyalások továbbra is nyitottak, és minden lehetséges kormányzati változatot mérlegelnek. „Egyetlen szempont vezérel bennünket: olyan stabil kormány alakuljon, amely képes dolgozni a romániai emberekért” – írta Niculescu.
A kijelölt miniszterelnök azt is közölte, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: tisztán politikai, vegyes vagy technokrata kabinettel. Hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra és költségvetés-kiigazításra van szükség, mert enélkül hamarosan fennakadások lehetnek a közigazgatás, az iskolák és az önkormányzatok finanszírozásában.
Elnöki hátszél
Növelheti Niculescu esélyeit, hogy tegnap több bukaresti sajtótermék is arról számolt be: az elnöki hivatalból származó információk szerint Nicușor Dan államfő készen áll arra, hogy feloszlassa a parlamentet, ha nem szavaznak bizalmat a kijelölt miniszterelnök kormányának.
Mint ismert, Luca Niculescu a negyedik kijelölt miniszterelnök Eugen Tomac, Adrian Veștea és Siegfried Mureșan után. Tomac támogatás hiányában visszaadta mandátumát, nem jutott el tehát a bizalmi szavazásig, Adrian Veșteára és Siegfried Mureșanra azonban nemet mondott a törvényhozó testület. Az alkotmány értelmében így az államelnök feloszlathatja a parlamentet, és előrehozott választást rendelhet el a politikai patthelyzet feloldása érdekében. Nicușor Dan elnök eddig jóformán minden nyilatkozatában azt állította, hogy szerinte nem megoldás az előrehozott választás – ezért számít jelentős elmozdulásnak, ha most – bár közvetett módon – kilátásba helyezte a parlament feloszlatását. Niculescu esélyeit azért növelheti az elnök kilátásba helyezett lépése, mert a honatyáknak így annak tudatában kell szavazniuk, hogy az esetleges elutasítás nyomán megszűnik parlamenti mandátumuk.
Az RMDSZ igent mond
Miután hétfő estig nyíltan és egyértelműen csak a nemzeti kisebbségek frakciója biztosította támogatásáról Luca Niculescut, néhány kisebb frakció pedig – a Béke – Románia az első, illetve a Victor Ponta vezette Románia Egységéért (UPR) csoportosulás – ugyancsak inkább pozitívan nyilatkozott, tegnap gyarapodni látszott a kijelölt miniszterelnök mellett állók tábora.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – összhangban a szövetség korábban ismertetett álláspontjával – leszögezte: megszavazzák azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul vagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül szerveződik meg a kormány. „Megszavazzuk azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány” – írta Kelemen Hunor.
Azt is hozzátette: készen állnak, hogy támogatási megállapodást kössenek Luca Niculescuval a legfontosabb kormányzati döntések és törvények elfogadásáról: a költségvetés kiigazításáról, a bérezési törvényről, a jövő évi büdzséről, valamint minden olyan intézkedésről, amely a gazdaság újraindítását, a pénzügyi stabilitást és a rászorulók támogatását szolgálja.
A PNL is megállapodna
Az RMDSZ elnökének a Luca Niculescuval megkötendő egyezségről szavai azért is fontosak, mert a jelek szerint a kijelölt miniszterelnök ilyen megállapodások mentén próbálja megszerezni a támogatást kormánya beiktatásához azoktól a pártoktól, amelyek nem kívánnak részt venni a kabinetjében. A támogatási megállapodásról és a hat hónapos „tűzszünet” lehetőségét maga Niculescu dobta be a tárgyalások során, és az RMDSZ mellett a Nemzeti Liberális Párt is nyitottnak mutatkozik erre.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök tegnap Facebook-oldalán közölte: a PNL azt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel, amely rögzítené a kormány külső támogatásának feltételeit. A PNL elnökének bejegyzése szerint ez a dokumentum nem koalíciós megállapodás lenne. A liberálisok ellenzékben maradnának, de támogatnák a Niculescu-kormány intézkedéseit, ha azok Románia érdekeit szolgálják és megfelelnek bizonyos alapelveknek. Ezek között említette Bolojan a költségvetési hiánycél teljesítését és a pénzügyi fegyelem fenntartását, a gazdaság stabil alapokra helyezését, a beruházások védelmét, a közpénzek felelős felhasználását és az európai kötelezettségek betartását.
Ma dönt a PSD
A Szociáldemokrata Párt ma bővített vezetőségi ülésen hoz döntést a Niculescu-kormány támogatásáról, illetve arról, hogy belépnek-e abba. Sorin Grindeanu pártelnök eddig azt hangoztatta, hogy a PSD csak akkor vállalja a kormányzást, ha abba belép a PNL és az RMDSZ is. Ugyanakkor az alakulaton belül a helyi vezetők részéről erős a nyomás, hogy mindenképpen vegyenek részt a hatalomban.
Egyes bukaresti sajtótermékek tegnap este már azt is tudni vélték, hogy a PSD minisztériumot szeretne megszerezni a leendő kabinetben, köztük az igazságügyi tárcát. A védelmi és a külügyi tárcák élére továbbra is Nicușor Dan államelnök jelölhetne – nem hivatalosan – minisztereket. Ily módon egyfajta hibrid kormány alakulna, részben politikai miniszterekkel, részben technokratákkal, a legalább fél évre szóló parlamenti támogatásról pedig Luca Niculescu gondoskodna az RMDSZ-szel és a PNL-vel megkötendő megállapodások révén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.