Több mint tíz tonna burgonyát takarítottak be a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum diákjai. A mezőgazdasági munkálatokba a XI. A és XI. B osztály tanulói kapcsolódtak be, akik tanáraik irányításával végezték el a termés betakarítását.
Eredményes burgonyatermesztési idényt zárt a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum. Tangazdaságukban összesen 10 850 kilogramm pityókát takarítottak be. Az iskola tájékoztatása szerint idén a piros héjú Evolution fajtát termesztették, a munkálatok során pedig különös figyelmet fordítottak a környezetkímélő termesztési eljárásokra és a fenntartható növénytermesztési módszerek alkalmazására.
A betakarított mennyiségből 6800 kilogramm étkezési burgonyát, 3650 kilogramm vetőburgonyát, illetve további 400 kilogramm apróburgonyát válogattak szét utóbb. Az intézmény szerint a kedvező eredmény a gondos termesztésnek és a következetes szakmai munkának köszönhető. A növényvédő szerek használatát igyekeztek a lehető legkisebb mértékre korlátozni, előtérbe helyezve a környezettudatos gazdálkodást.

Fotó: Apor Péter Szaklíceum
Herman Constantinescu érdeklődésünkre elmondta: 800 kg pityókát meghagynak az étkezde számára, a többit az iskolával leszerződött vállalkozás – amely partner a gyakorlati tevékenységekben – kifizeti az oktatási intézménynek. Az igazgató hangsúlyozta: a diákok nem „hazafias” munkát végeznek, a pityókaszedésre nem kényszerítik a növendékeiket, és csak a mezőgazdaság-orientált osztályok diákjai vehettek részt azon – gyakorlati tevékenységként.
A pityókaszedésből a XI. A és XI. B osztály diákjai vették ki részüket, akik Lakatos Zoltán és Bándi Szilárd Levente felügyelő tanárok szakmai irányításával dolgoztak. A közös munka egyúttal lehetőséget biztosított arra is, hogy a fiatalok a tanórákon elsajátított ismereteiket a gyakorlatban alkalmazzák, és közvetlen tapasztalatot szerezzenek a mezőgazdasági termelés egyik fontos munkafolyamatáról.
Az iskola vezetősége köszönetét fejezte ki a diákoknak a kitartó munkáért, valamint a pedagógusoknak a betakarítás megszervezéséért és irányításáért. Az intézmény hangsúlyozta: a sikeres pityókatermés nemcsak gazdasági eredmény, hanem a közös munka és a gyakorlatorientált szakmai oktatás fontosságát is igazolja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.