Miska Brigitta
Péntek óta a Sepsi OSK pörög a román sportsajtóban, ami akár érthető is lenne, ha a csapat pályán nyújtott teljesítménye került volna középpontba, azonban az ok rendkívül balga, már szinte komikus. A mérkőzést követően a Bukaresti Dinamo elnöke, Andrei Nicolescu úgy döntött, nyilatkozik a tévétársaságoknak, viszont nem arról beszélt, hogy a fővárosi csapat tíz mérkőzés óta veretlen és augusztus vége óta vezeti a SuperLiga rangsorát, hanem kikezdte a háromszéki vendéglátókat.
A fővárosi klubelnök komoly ábrázattal kéredzkedett a kamerák elé, ahol aztán azzal kezdte mondandóját, hogy néhány üzenete lenne. Ezek közül az első, hogy gratulált Ovidiu Burcă vezetőedzőnek a sepsiszentgyörgyi együttesnél végzett munkájához. A második a Dinamo-szurkolóknak szólt, amelyben arra kérte őket, tartózkodjanak azoktól a megnyilvánulásoktól, amellyel megsérthetnek másokat vagy negatív felhanggal bírhatnak. Végezetül Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke következett, akit megdicsért azért, mert péksége van, illetve köszönte az asztalára tett kenyeret, ellenben nehezményezte, hogy a számukra kijelölt páholyban nem fogadta őket étel, amelyet a négyórás út után elfogyaszthattak volna, majd a kölcsönös tisztelet hiányáról értekezett.
Andrei Nicolescu mondandóját videóval kívánta nyomatékosabbá tenni. Ezen pedig látszott a fehér abrosszal leterített asztal, rajta néhány tányér harapnivalóval, ellenben a figyelmes szemnek feltűnhetett, hogy a háttérben jól kivehető volt az üres lelátó, illetve néhány játékos, akik éppen bejárták a pályát, vagyis a felvétel jóval a mérkőzés kezdete előtt készült. Ezt mondta Diószegi László is, aki egyértelműen tagadta a vádakat, ugyanakkor kiemelte, hogy a találkozó kezdete előtt az illetékes személy bevitte a páholyba a felvágottakkal és különböző finomságokkal teli tálat, utólag pedig fotóval és videóval bizonyította állítását. Nyilván, a román sportsajtó óriási botrányként tálalta Nicolescu hangzatos nyilatkozatát, amely figyelemelterelésnek remek volt, mert addig is nem a Dinamo-ultrák újabb magyarellenes megnyilvánulása került a középpontba, amely miatt Viorel Flueran játékvezető a 83. percben az összecsapást rövid időre félbeszakította.
A valós problémák helyett egy kreált botrányra irányították a figyelmet, ráadásul az elmúlt napokban tucatnyi cikk született a különböző portálokon, illetve számos szakértő elmondta kéretlen véleményét a történtekkel kapcsolatban. Eközben a Székelyföldön élő, romániai adófizető polgárok Sepsiszentgyörgyön soviniszta, gyűlölködő és az emberi méltóságot lealacsonyító, diszkriminatív megnyilvánulásoknak vannak kitéve, ami szöges ellentétben áll a sportszerűség elveivel. Az utóbbi évtizedekben tapasztalt hallgatólagos elfogadásuk azt üzeni az erőszakos szurkolóknak, hogy bármit megtehetnek büntetlenül. Sokszoros visszaesőkként egyébként legutóbb szeptemberben érdemeltek ki egy büntetést a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságától. Akkor a Dinamo drukkerei magyarellenes rigmusokat skandáltak az FK Csíkszereda elleni mérkőzésen, amiért a fővárosi klubnak nevetséges, 7500 lejes bírságot kellett kifizetnie.
Amúgy a román labdarúgásról nem mondható el, hogy felfele ívelne, erre megingathatatlan bizonyíték, hogy a Gheorghe Hagi irányította válogatott a Nemzetek Ligájában négyből négy találkozót vesztett, ráadásul ezeken mindössze három gólt szerzett, míg az ellenfelek tizenháromszor (!) voltak eredményesek. Nem elég a csapat kiábrándító teljesítménye, a szakszövetségnek várhatóan nemzetközi szinten is sorozatos szankciókkal kell szembenéznie a román szurkolók viselkedése miatt. Nemrég az alakulat nézők nélkül volt kénytelen fogadni Bosznia-Hercegovina legjobbjait, Svédország ellen pedig az ultrák maradandó károkat okoztak a solnai stadionban, amely nyomán újabb súlyos büntetés várható az UEFA részéről.
Andrei Nicolescu és soviniszta társai is beláthatnák már, hogy nemcsak a pályán, hanem a lelátón is komoly fejlődésre van szüksége a román futballnak ahhoz, hogy felzárkózzon Európa élvonala mögé.
Fotó: Facebook / Andrei Nicolescu
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.