„Aranyszájú Szent János a gyermekek nevelését az egyik legnagyobb felelősségnek tartotta, amelyet az ember kapott. A gyermek lelkét olyan értékesnek látta, amit szeretettel és gondossággal kell formálni. Ezért a pedagógusok, amit végeznek, nem csupán szakma, ez egy küldetés” – ezekkel a gondolatokkal indította útjukra a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) magyar oktatási programjában tanító pedagógusokat Măriuț Felix pusztinai plébános az idei tanévnyitó magyar misén a bákói Szent Kereszt-templomban. Bár üzenete általános érvényű minden oktatási, nevelési tevékenységgel összefüggésben, a moldvai magyarok körében ennek a gondolatnak különös jelentősége van. Erről győződtem meg legutóbb is – az évente ismétlődő őszi moldvai körutam alkalmából –, amikor a meglátogatott oktatási helyszíneken csupa olyan pedagógusokkal találkoztam, akik az említett küldetés nélkül aligha tanítanának több éven keresztül az otthonuktól távol egy olyan nyelvi környezetben, ahol a székely tanítóról legtöbben úgy tartják: ha magyarul beszél, csakis magyarországi lehet.
Gorzafalva és az innen Aknavásár felé vezető úton lévő, magyar nyelvszigetnek mondható falvak – Bahána, Szitás, Szőlőhegy, Újfalu – után a tanévkezdést követő moldvai körutamat Lujzikalagorban folytattam, ahol az állami iskolában nincs magyar óra, a Magyar Házban ellenben naponta nagy a sürgés-forgás, harmincöt gyermek jár magyarra és hagyományőrző tevékenységekre. Emlékezzünk, hogy a helyi iskola és az egyház részéről milyen ellenállásba ütközött 2007-ben Lujzikalagorban az iskolai magyar órák elindítása, és annak az összehangolt megfélemlítési akciónak máig hatása van, azóta sem sikerült áttörni egyesekben a magyargyűlölet falát. De nem mindenki ellensége a magyar szónak, vannak szülők, akik fontosnak tartják, hogy gyermekük tanulja vagy legalább értse azt a nyelvet, amelyen az ő szüleik, nagyszüleik felnevelkedtek, még akkor is, ha ők, a mai húsz-harminc évesek nem beszélnek magyarul, és a családban kizárólag a román nyelvet használják.
Sűrű a program a lujzikalagori Magyar Házban. Fotó: Fekete Réka
Tanuljanak magyarul, ha itt élnek
Az elmúlt húsz esztendőben a lujzikalagori gyermekek nem maradtak ki az MCSMSZ és egy időben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett programokból, sőt, házigazdái voltak a mesemondó-találkozóknak, a Petres László nagytusnádi pedagógus által kezdeményezett Csengő versnek – zenés, játékos bevezetés a versek, a versmondás, a nyelv zenéjének világába –, rendszeresen részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen, valamint a Moldvában szervezett különböző vetélkedőkön, és a hatodik éve itt tanító felsőrákosi Székely Győző is azon van, hogy tanítványainak minél több nyelvi, közösségi élményt nyújtson.
Székely Győző: „Nagyon gyenge az a nyelvi tudás, amennyit a gyermekek otthonról hoznak. A negyven-ötven évesek még tudnak beszélni, de legalábbis értenek magyarul, de a fiatalabb szülők már nem. A heti néhány óra kevés, biztatom, hogy akinek otthon van, kivel, beszéljen magyarul. Most sokan kezdenek előkészítő osztályt, elsőt, másodikot, ezekkel a gyermekekkel lehetne elindítani a magyar oktatást az iskolában. Engem a gyermekek kötnek ide, a kapcsolatok a szülőkkel, a falubeliekkel. Az az érzésem, itt valamivel hozzájárulok, hogy fennmaradjon ez a kultúra, ez a nyelv, ez a közösség. Az apró sikerélmények adják, hogy elégedett vagyok, hasznosnak érzem, amit csinálok. A legfontosabb: szeretni a gyermekeket. Ha szeretettel fordulunk a gyermek felé, akkor a problémás gyermek is tud változni, és az meglátszik a tanulmányi eredményekben is. Az elsődleges a gyermekhez való hozzáállás, utána a tanítás.”
Érkezésemkor Székely Győző tanítványai éppen indulnak haza, de a szomszéd teremben a helyi hagyományőrzőnél, Varga Feliciánál még szól az ének. Mielőtt bekérezkednék a dalos pacsirtákhoz, a bejáratnál megismerkedem Monica Bârsannal, aki Suceavából jött férjhez Lujzikalagorba, előkészítős és kilencéves gyermekét hozta magyar órára. Monica nem tud magyarul, lujzikalagori férje sem, „de az ő mámája magyarul beszél, és még sokan mások a faluban, s azt gondolom, hozzam a gyermekeket, hogy a nagymamájukkal is tudjanak beszélni. Van két gyermek, akik nemrég tértek vissza Spanyolországból, és nem tudtak sem románul, sem magyarul, most ők is ide járnak. Ez nem különös, tanuljanak magyarul, ha itt élnek.”
A lujzikalagori Magyar Ház egyik termében Székely Győző tartja a magyar órákat, a csángósan berendezett másikban énekelnek, táncolnak, „kézi művességet csánnak”, mesét hallgatnak a gyermekek a helyi hagyományőrzővel.
Varga Felicia: „Jöttek újak, aprócskábbak, erős szeretik, hogy jöjjenek egy órával hamarébb. A felnőttekkel is gyűlünk össze minden ötkor sütörtöken (csütörtökön), s ülünk itt kicsikét, három órát, énekelünk, táncolunk. Mind csak kérdem az öregebbeket, édesanyámot, vannak nénéim, s kérdem, s leadják nekem. Mind sak (csak) vannak barátjaim, amelyikek hallották az anyjiktól vagy nuntákban, s én es megszerettem, s tanuljam meg, s a leánykákot tanyítom.”
Meg is van az eredménye annak, hogy Varga Felicia tanítja az öregektől hallott énekeket, a gyermekekkel és a Csárdáska Hagyományőrző Csoporttal viszik, ahová meghívást kapnak. Legutóbb, október 3-án a csíkszentmiklósi termésnapon léptek fel a lujzikalagori asszonyok, akik az esti hazaindulás előtt a csíksomlyói kegytemplomban adtak hálát Máriának és kérték a további támogatását.
Lujzikalagori asszonyok a csíksomlyói kegytemplomban. Fotó: Facebook / Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
Mű vagyunk öt édesegy
Feliciáék öten vannak testvérek, neki egy fia van. A szüleivel románnal kevert csángósan beszél, férjével és fiával románul.
„Mű vagyunk öt édesegy, van három esém (ecsém) és egy húgom, egy leányka. Kettő el van menve Itáléba, ott megsztabiloltak (megállapodtak). A gyermekemet sak románul tanyítottam. Nem tud gyefil (egyáltalán) magyarul. Ért erőst kicsit. Nem beszélek otthon gyefil magyarul, mert az emberem oláh, s nincs kijel. De mámájékkal, mikor találkozom, deci (tehát) magyarul beszélünk.”
Mielőtt a következő oktatási helyszínre mentem volna, meglátogattam Felicia szüleit, hátha megtudok többet az 1949-ben még a Magyar Népi Szövetség által indított lujzikalagori magyar iskoláról. Varga Mihály 1945-ben született, felesége, Varga Maria (Maric) – született Farțade – 1947-ben.
Varga Mihály: „Vót magyarul iskola, clasa întîjt (első osztályt) sántam (csináltam) magyarul. Ruszul es, magyarul es, utána románul. Hétéves vótam, cam așa (valahogy így), amikor magyarul tanultam. Magyar szövetség vót, mondták. Vót egy esztendő, de több nem ment, s-a desființat (felszámolták). Și a doua, a treia, a patra (másodikba, harmadikba, negyedikbe is) mentünk volna, de nem vót magyarul. Négyet tanultam, egyet magyarul, a nyolcat fără frecvențát (látogatás nélküli) jártam itt a faluban, románul. Nekünk jó vót, de tátájéknak vót nehez. Más vót az élet akkor. Kellett menni az ánimálékkal (állatokkal), és kellett menni az iskolába es, így vót nekünk, a gyermekeknek.”
Varga Maric: „A kopilariút (gyermekkort), hogy mondják magyarul, nem éreztük. Vót öt testvér, két leányka és három kölyök. Dolgozni kellett, hatták ránk a küsebbeket. Mámájék mentek a mezőre, s akkor én kellett feleljek (felügyeljem) gyermekkel. Öt klászát (osztályt) jártam, mind románul, s a hatodikat félbehagytam, nem szerettem, hogy kacagjanak, vaj iskola, vaj ülök otthon. 1968-ban mentem férjhez, öt gyermek van, két leán és három fiú. Beszéltünk közöttünk itthon velik magyarul es, oláhul es. Aki dolgozott Magyarországon, az tudott.”
Varga Mihályék nem tudnak magyarul írni, olvasni, magyarul imádkozni, de értenek a miséből egy keveset. Sokszor voltak a csíksomlyói pünkösdi búcsúban, úgy emlékeznek: „nagy szent gyülekezés vót, szép vót erőst”.
A kézdivásárhelyi Vikol Mária és Vikol János 2023-tól tanít Bogdánfalván. Fotó: Fekete Réka
Kézdivásárhelyről Bogdánfalvára
Amikor 2023-ban a szentkatolnai Vikol Mária és férje, a kézdivásárhelyi Vikol János Bogdánfalvára érkezett tanítónak, egy kis csángó házacska egyik szobájában az óvodásokkal, a másikban az iskolásokkal foglalkoztak, albérletben laktak Ferdinándújfaluban. Mária 2012-től három évig Külsőrekecsinben tanítóskodott, ez idő alatt rövid ideig János Szitáson oktatott, akkor ismerkedtek meg, hazamentek, és néhány év múlva a visszatérésről döntöttek.
Jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által megvásárolt és teljesen felújított bogdánfalvi Magyar Házban laknak, itt fogadják a húsz óvodást, előkészítős és első osztályos gyermeket, ők hozzák el őket ide délben az állami óvodából és iskolából. A délutáni magyar oktatást II–VIII. osztályig a falu felső részében, a templom melletti hittanteremben tartja a szintén kézdivásárhelyi Laczkó László, itt vannak a hagyományőrző órák és a hangszeroktatás is, ide az MCSMSZ kisbuszával viszik a gyermekeket.
Laczkó László az állami iskolában is tart magyar órákat, ezekre huszonöten járnak. A hagyományőrző foglalkozásokat vezető Bulai Angelica nemcsak a gyermekekkel foglalkozik, hetente tart egy találkozót helyi asszonyokkal a Magyar Házban, énekelnek, táncolnak, imádkoznak, közülük egyesek magyar imádságokat is ismernek.
Vikol Máriáék elmondták, az óvodás és kisiskolás gyermekek szülei, két-három kivétellel, csak románul tudnak. Nem fogalmazzák meg, miért járatják gyermekeiket a magyar foglalkozásokra, de minden bizonnyal könnyebbség számukra, hogy gyermekük a Magyar Házban ebédet kap, és délután négyig foglalkoznak vele. A Vikol házaspár nem érzi, hogy lenne ellenségeskedés irányukba, de azt mondják, „benne van a levegőben, hogy magyarok vagyunk”. Korábban a helyben szolgált Varga András atyával – aki Măriuț Felix plébánoshoz hasonlóan Bákóban és, ha alkalom adódik, csángó falvakban misézik magyarul – igen jó kapcsolatban voltak, „az új pap nem ellenség éppen, de érezhetően nem barát velünk”.
Jól érzik magukat a gyermekek a ferdinándújfalusi Magyar Házban. Fotó: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
Több irányból hatni a magyar nyelvvel
Az MCSMSZ magyar oktatási programjában a délutáni foglalkozásokon a CI-módszert (Magyarországon KIP – Komplex Instrukciós Program néven ismert) használják, amelynek az a lényege, hogy minél többféle módon kapjanak olyan impulzusokat a gyermekek, amelyek összefüggnek a magyar nyelv használatával, lehet ez mozgás, zene útján, képi megjelenítéssel, történetmeséléssel, a digitális pedagógia által, sok esetben a pedagógus találékonyságától függően. Ferdinándújfaluban is ezt teszik, a kétszintes, korszerűen berendezett, 2021-ban átadott Magyar Házban, ahol a délutáni óvoda, iskola, hagyományőrzés és zeneoktatás is helyet kap.
A csíkszentimrei Gergely Krisztina és párja, a székelykeresztúri Szécsi Csaba 2020-ban Lészpeden kezdte a moldvai tanítóskodást. Csabát 2022-ben az MCSMSZ adattárának kezelésével bízták meg, de az oktatási programba is besegít, Krisztina pedig szeptemberben kezdte a harmadik tanévét Ferdinándújfaluban, ahol tizennyolc óvodással és előkészítő osztályossal foglalkozik. A szomszéd falvakhoz hasonlóan a fiatal szülők itt sem tudnak magyarul, de szeretnék, hogy gyermekük megtanuljon, és számukra az is vonzó, hogy a Magyar Házban változatosabb a program, mint az állami óvodában. Krisztináék bérlakásban laknak Bákóban, ő naponta ingázik.
A Bákó megyei Gyimesbükkhöz tartozó Gyimesből származó Ádám Klaudia Nagyenyeden végezte a tanítóképzőt, az egyetemet Marosvásárhelyen pedagógia szakon, Ferdinándújfaluban a negyedik tanévét kezdte, harminckét tanítványa van. Korábban csak a Magyar Házban tanított, idéntől heti kilenc magyar órája van az állami iskolában, ide nem mind járnak, akik délután is tanulnak nála.
Ádám Klaudia: „Úgy terveztem, egy évre jövök, de még itt vagyok. Látom, hogy fejlődnek a gyermekek, és megszerettem, hogy szabadabban taníthatok. Az iskolában kötöttebb a tanterv, ott a magyart mint idegen nyelvet tanítjuk, de délután kötetlenebbül foglalkozhatunk a gyermekekkel. Akik több éve járnak, nem biztos, hogy többet tudnak, attól is függ, hogy otthon mennyit hallják a magyart, a csángó nyelvet.”
Ferdinándújfaluban a trunki Ghiur-Apiștoaei Diana-Gabriela tartja a hagyományőrző foglalkozásokat, az óvodában a helyi Duma Cecilia a dada. Rövid ismerkedésünk alatt Cecilia elmondta: „Kettedik tanévbe vagyok, szerettem, sz, ide irattam bé a küsebbet, Anasztázét, sz, erőst sokat okortam, hogy itt dolgozzak, szeretem a gyermekeket, sz, jól meg vagyok motiválva (indokolva), érzem őket. Sz megkonszultáljuk împreună (megtanácskozzuk együtt), jó deciziket (döntéseket) veszünk gyermek felére. Hezzájárjak, jól legyenek, sz, tanissuk magyar nyelvre. Nekem segít, mert koncsentrálódok (összpontosítok), hogy jén is tanuljak valamit, hogy jértsek jobban magyar nyelvet.”
A ferdinándújfalusi Magyar Ház két pedagógusa, középen a dada. Fotó: Fekete Réka
A távolságtartástól a disznótoros vacsoráig
Az állami iskola egy használaton kívül lévő épületében tanítanak a szövetség pedagógusai Nagypatakon. Az oktatók legfőbb célja, hogy a gyermekek megszeressék a magyar nyelvet, jól és biztonságban érezzék magukat, örömöt és bánatot bátran osszanak meg nevelőikkel.
A csíkszeredai Ilyés Dalma gelencei vőlegényével, Fejér Botonddal 2023 őszén érkezett Moldvába, jelenleg a délutáni óvodai csoportot vezeti, Botond a szövetségnél dolgozik az adminisztrációban. Dalma nem felejti, hogy amikor diákként énekelni vitték Magyarországra, ott hallotta a klézsei gyermekek előadását, ami nem volt idegen tőle, mert Csíkszeredában az Ádám Katalin kezdeményezte aprók táncházában már találkozott ezzel a hangzással. Egyetemi tanulmányai utolsó évében Szécsi Csaba és a Dumbravénben tanító Majzik Tamás tartott ismertetőt Székelyudvarhelyen az MCSMSZ magyar oktatási programjáról, és attól kezdve számára egyenesen vezetett az út Moldvába. Az óvodai csoportnál a helyi Duma-Marchitan Angela dada segédkezik, mámájával csángósan, gyermekeivel románul beszél, de mind járnak magyar órára.
A hazai tanügyi rendszerben nem könnyű elhelyezkedni a friss végzősöknek, ez indította útjára a vargyasi Csorba Ivettet is, aki a kolozsvári BBTE bölcsészkarán idén fejezte be a mesteri képzést, és a júliusi sikeres versenyvizsga után azzal szembesült, magyar nyelv és irodalom szakos tanári állásra kevés esélye van Háromszéken. Jelenleg Nagypatakon a délutáni magyar órákat tartja az előkészítős és elsős gyermekeknek. A nagyobb diákok számára itt nincs délutáni magyar oktatás.
Előkészítőtől nyolcadikig minden korosztály számára tartja a magyar órákat az iskolában a fordító-tolmács szakot és pedagógiát végzett csíkszeredai Pui Orsolya, aki azt tapasztalja, az iskola nagyon együttműködő, egyetlen nehézség az órabeosztás, hogy aki végez az iskolában, annak ne kelljen várnia a magyar órára. Hatvannégy gyermeket tanít csoportokban, mindenkinek heti négy órát tart. Elmondta, a gyermekek fáradtan érkeznek az iskolából, úgy kell velük foglalkozni, hogy a megadott határokon belül szabadabbnak érezzék magukat, ne legyen teher a magyar óra. Szeretné, ha tanítványai közül minél többen mennének kilencedik osztályba magyar iskolába Csíkszeredába vagy máshova, ennek érdekében tavalyelőtt kétnapos kirándulást szerveztek a szülőkkel együtt Csíkszeredába, a csángó kollégiumban szálltak meg, nagy volt a lelkesedés, de tanév végére elfelejtették, és inkább bákói iskolába jelentkeztek. „Nem mindenki érkezik tökéletes családból, és azt szeretném, érezzék, hogy itt bármit elmondhatnak, tanulniuk is kell, de ha a bizalmukba férkőzöm, könnyebben megy a tanulás is” – mondta Pui Orsolya. Utóbbit a pedagógus azért hangsúlyozta, mert ő is tapasztalja a gyermekeknél azt a változó lelkiállapotot – ami sok csángó faluban azonos –, amit a külföldön dolgozó apa időnkénti hazajövetele és újbóli távozása idéz elő.
Pui Orsolya: „Az apukák elmennek külföldre, fél év múlva egy-két hónapra hazajönnek, ez megviseli a gyermeket. Ha az apa itthon van, akkor boldogok, amikor újból elmegy, kell egy hónap legalább, amíg visszakerülnek a régi kerékvágásba. Akinél mindig itthon van az apuka, annál kevesebb a harag, kiegyensúlyozottabb, akinek nincs itthon az apukája, belülről táplál haragot minden iránt. És van egy harmadik, akinél nincs egyáltalán jelen apuka vagy anyuka. Van, aki megpróbálja a hiányt velünk pótolni, ezért fontos a barátság, a nyitottság.”
Sok más, Moldvában tanító magyar pedagógushoz hasonlóan Dalma és Orsolya is azzal szembesült, hogy a helyiek kezdetben távolságtartóak, amikor rájöttek, hogy tudnak románul is, akkor nyitottak feléjük. Mostanra jól beilleszkedtek a helyi közösségbe, meghívják őket születésnapra, disznótoros vacsorára, és aki tud, bátran beszél magyarul, illetve csángómagyarosan.
Nagypataki óvodások és kisiskolások. Fotó: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
Ha itt vagyunk, akkor valami menen, nem vesz el
Maroshévízről érkezett Moldvába 2022-ben Rebendici Denisa és Rebendici Krisztián. Denisa kereskedelmi közgazdaságtant végzett a kolozsvári BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán, utána óvó-tanító képzőt Székelyudvarhelyen. Krisztián turizmus–földrajz szakon diplomázott, jelenleg Klézsén tanít. Budán szerettek volna óvodát indítani, de nem volt terem. Denisa 2023. januárban érkezett Pokolpatakra, a több éve üresen álló, az MCSMSZ által teljesen felújított állami iskolában berendezett oktatási helyszínre. Jelenleg minden iskolai korosztálynak ő tartja a délutáni magyar órákat. Élvezi annak szabadságát, hogy nincs annyi kötöttség, mint egy állami iskolában, ismeri a gyermekek családi hátterét, a nyelvi tudást, a csoportokat úgy állítja össze, hogy mindenkinek jó legyen.
Rebendici Denisa: „A közösségbe be tudunk kapcsolódni, sok a fiatal szülő. Együtt megyünk kaszálni, nyaralni is együtt voltam helybéliekkel, szabad időben is találkozok a családokkal búcsúban, születésnapon. A szülőkkel magyarul beszélünk, ők csángós magyarul válaszolnak, ha egy szó nem jut eszükbe, akkor mondják románul. Semmilyen ellenségeskedést nem vettem észre.”
Az óvodai csoporttal Demsa Franciska foglalkozik, Botezatu Viktória budai (Klézse község) hagyományőrző lánya, a két klézsei általános iskolában a helyi Istók Angéla tartja a magyar órákat, a budai részen működőbe járnak a pokolpataki gyermekek is.
Pokolpatak kicsi falu, csak két utcából áll, de az itteni magyar oktatás mégis jelentős Klézse községen belül, ahol öt helyszínen – a községközpont mellett Pokolpatakon, Somoskán, Boteazu Viktória budai házánál és a Szeret-Klézse Alapítványnál – ismerkednek a gyermekek iskolán kívül a magyar szóval. A községszinten kétszázötven körüli, iskolában nyilvántartott diákból 220–230 jár valahova magyar órára – mondta Denisa. Kollégája, a Pokolpatakon tanító somoskai Benke Pável hagyományőrző – aki feleségével, Benke Paulinával együtt meghatározó személyisége a somoskai közösségnek, Paulina pedig még a magyar oktatási program elindítása előtt, a kilencvenes években is tanított énekeket a gyermekeknek saját lakásán – azzal toldotta meg a helyzet ismertetését: „ha itt vagyunk, akkor valami menen, nem vesz el”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
