KármentőMeteorológusnak mennék

2026. október 16., péntek, Jegyzet
Kuti János

Most jöttem rá, hogy mennyi jó foglalkozás létezik nálunk, pedig már néhány év eltelt, amióta megláttam a napvilágot. Úgy néz ki, hogy az Országos Meteorológia Szolgálat (INM) alkalmazottjának lenni sem rossz, mert éppen most láthattuk, hogy mire költötték az intézmény pénzét.

A vád szerint az INM öt bankkártyájával egy sereg olyan dolgot vásároltak, amire aligha van időjósnak szüksége. A szolgálat főnöknője, Elena Mateescu feje fölött most mintha sötét felhők gyülekeznének, záporoznak rá a vádak, ezért felvetődött, hogy az említett szolgálat éléről leváltja őt az ügyvivő környezetvédelmi miniszter Diana Buzoianíu az ott észlelt (nem kimondottan időjárási) rendellenességek miatt. Ha ugyan megéri a miniszteri székben, hiszen az ő állása is olyan bizonytalan, mint a széljárás a kormányalakítás körül dúló viharokban.

Addig is az intézet megadhatja az ésszerű magyarázatot minden beszerzett termék megvásárlására. Például felkészültek az extrém időjárásra, beharangozták az eseményt, aztán ha eső következett, köpönyeget vettek, télen pedig bundát. Gondolhatjuk, hogy az 1000 lejes csipkés melltartót megmagyarázni kicsit nehezebb lesz, de ha azt nézzük, hogy mennyire szellős egy ilyen ruhadarab, máris meglátjuk a hasznát, például akkor ha forró az idő. Hasonló magyarázatra várnak a márkás ruhák, pizsamák; táskákra azért lehetett szükség, hogy vinni lehessen vizet, vagy kupicányi fűtést még a bunda alá. A parfümök és kozmetikai cikkek és légfrissítők a fáradságos munka miatti izzadság kellemetlen illatának eltüntetéshez kellhettek. De arra is fel voltak készülve a hivatalnál, ami Bukarestben történhet: hogy egyszerre nagy mennyiségű csapadék esik, ezért szereztek be magas sarkú cipőket, és télire csizmákat is. Okosórák is kellettek, hiszen így tudhatták, hogy hány óra, és hogy mikor jelentsék be az esőt.

Ezek után Mateescu igazgatónő arról beszélt, hogy maga kérte „egyes események ellenőrzését, és a megfelelő hatósági intézkedések meghozatalát”. Remélhetőleg kiderül, hogy ártatlanok és még a végén valakit ki is tüntetnek a hatékony gazdálkodás okán. Azt is állítja, hogy lejáratókampány folyik ellene, s valójában politikai alapon menesztenék.

Ha politikai alapon történnek az alkalmazások, akkor lehet, hogy különleges felkészültségre sincs szükség, csak egy jól megrendezett versenyvizsgára, így lenne esélyem az említett szolgálathoz egyszerű, égkémlelőként csatlakozni, már csak magyarságom okán is, hiszen az újabb kormány megalakításához szükség lehet az RMDSZ politikai segítségére is.

Az időjárás-jósláshoz mindig is értettek az emberek, és én is megtanultam egyet s mást. Mert hogyan emlékezett az öreg mámi férje halála után? Hogy neki olyan ura volt, aki reggel kiment a tornácra, felnézett az égre és azt mondta: ma vagy jó idő lesz, vagy rossz, és mindig eltalálta. 

Nem tudom, hogy egy versenyvizsgán miket kérdeznek, de könnyedén be tudnám bizonyítani hozzáértésemet az időjárás előrejelzéséhez. Először is tudom, hogy létezik globális felmelegedés. Aztán ahogy nagyon sok ember, érzékeny vagyok az időjárás- és a hőmérséklet-változásokra: mikor hideg van, kezdek fázni, mikor meleg, izzadni, és most már előre melegem van attól, hogy a télen mennyi lesz a meleg, mert vagy lesz hideg, vagy nem, de fűteni azért csak kell. Ha szaggat a derekam, az is azt jelenti, megváltozik az idő. A műholdakat nem figyelem, de a rádiót hallgatom, és emlékszem, mikor beszélték: „a rádió bemondta, hogy Pesten ess és holnap itt is es esseni fog” úgyhogy a rádióhallgatásból is tudok jósolni, de ha felhallatszik Illyefalvára az aldobolyi harangszó, Kökösből a ide a vonatfütty, ha meredt szeműek a csillagok, csípnek a legyek s a szúnyogok, akkor is megtörténhet, hogy eső lesz.

De van még egy jó módszer az időjárás-előrejelzésre. Egy befőttes üvegbe bele kell tenni egy kis létrát, az aljába füvet és egy kis vizet. Ha a béka felmegy létra tetejére, szép idő, ha viszont lent marad és elbújik, akkor rossz, esős idő várható. Bár a kettő nem zárja ki egymást, mert ha a nyáron „rossz”, esős idő lett volna, akkor lett volna ám jó az idő! Ezt a békás módszert nem ismerik el tudományosnak, de én megpróbálnám. Nem kerülne olyan sokba, mint a meteorológusok melltartói, de mégis adhatna olyan jó előrejelzéseket mint a szolgálat teszi néha.

 

Fotó: pixabay.com

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 237
szavazógép
2026-10-16: Közélet - Bartos Lóránt:

Új munkagéppel gazdagodott Gelence

Újabb eszközzel bővült a gelencei önkormányzat gépparkja, miután európai uniós támogatásból sikerült beszerezni egy munkagépet. A közel negyedmillió lej értékű beruházás révén hatékonyabbá válhat a közterületek gondozása és a település infrastruktúrájának karbantartása.
2026-10-16: Közélet - Farkas Orsolya:

Tűzvédelem a fűtési szezonban

A hidegebb idő beköszöntével egyre sűrűbben gyújtjuk be a kályhákat, kazánokat és más fűtőberendezéseket. A gyakoribb használattal együtt a tűzesetek kockázata is jelentősen nő, különösen megfelelő karbantartás és ellenőrzés hiányában. A Kovászna megyei tűzoltóság néhány óvintézkedésre hívta fel a figyelmet.