Október első felében Vargyason immár tizedik alkalommal tartottak hagyományos szüreti felvonulást, melyen a szervező Borbáth Károly Általános Iskola diákjai mellett szülők, pedagógusok is részt vettek, színes népviseletbe öltözve, énekekkel, tánccal teremtve vidám, igazi közösségi hangulatot Vargyas utcáin. „A jubileumi alkalom azt bizonyítja, hogy hagyományaink tovább élnek, és a fiatalabb nemzedékek is örömmel viszik tovább őseink értékeit” – írta közösségi oldalán Imets Lajos polgármester.
Október 6-án a hősökre, a 13 aradi vértanúra emlékeztek, megkoszorúzták a faluközpontban található hősi emlékművet és templomi ünnepi műsorra is sor került.
Vargyas községben az Országos Helyreállítási Terv pályázatai keretében több, a község fejlődését és korszerűsítését szolgáló beruházást sikerült megvalósítani. Így például mesterséges intelligenciával felszerelt kamerarendszert telepítettek, mely a lakosság biztonságát szolgálja. A rendszer 30 darab arcfelismerő kamerából és egy rendszámfelismerő kamerából áll. Ezeket a falu stratégiai pontjaira telepítették és a nap 24 órájában működtetik. Három okos buszmegállót is létesítettek, LED-panellel, telefontöltőkkel ellátva, továbbá nyolc önellátó, modern pihenőhelyet, okospadot is telepítettek a faluba.
A Selyemkerti parkba modern, kültéri fitneszparkot létesítettek, ahol egyszerre akár 27 személy sportolhat a hét minden napján 8 és 22 óra között.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.