Ismét sokan voltak kíváncsiak a baróti Tortoma Önképzőkör heti előadására. Nem véletlenül, hiszen az úti beszámolók a legnépszerűbb előadások közé tartoznak: ezúttal Andorkó Rozália vargyasi nyugalmazott tanárnő kalauzolásával utazhattunk képzeletben a távoli Mexikóba.
A 14 órás repülőút után egy igazi „óriásba” érkeztünk – kezdte előadását a tanárnő, bemutatva először Mexikót érintő földrajzi adatokat: 2 millió négyzetkilométer, 130 millió lakossal, ebből a legtöbben spanyol anyanyelvűek.
Mexikóváros, Puebla, Taxco, aztán Acapulco a Csendes-óceán, Cancun az Atlanti-óceán partján – az előadó ebben a sorrendben mutatta be a felkeresett helyszínek és egyben Mexikó érdekességeit, ahol, mint mondta, „az ősi civilizációk dicsősége keveredik a spanyol gyarmati elnyomással, aztán a forradalmi hévvel, mely véget vetett annak”.
Mexikó területén olmékok, maják, aztékok követték egymást a történelem színpadán, majd a spanyol gyarmati kor következett az 1821-ben elnyert függetlenségig – tudtuk meg az előadáson az ország történelméről, majd sorra a felkeresett építészeti nevezetességeket mutatta be az előadó, köztük a guadalupei Szűzanya-bazilikát, mely a világ egyik leghíresebb temploma és tán a leglátogatottabb Mária-kegyhely, vagy a Yucatán-félszigeten található Kukulkán-piramist, ami a világ hét új csodájának egyike, egy óriás naptár, melyet a maják a Kígyóisten tiszteletére építettek.
Az érdekes előadás végén a hallgatók kérdéseket tehettek fel az előadónak, Varga-Ferencz Réka vargyasi kántor pedig két dallal is „megkoszorúzta” a képzeletbeli mexikói utazást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.