A bírák és az ügyészek felhalmozott bérhátralékainak kifizetésére kötelezte a bukaresti kormányt tegnap közzétett jogerős határozatában a legfelsőbb bíróság (ICCJ).
A végzésről beszámoló Agerpres hírügynökség szerint a legfőbb instancia azt a pert nyerte meg, amelyet maga indított a kormány ellen. A per tárgyát képező bérhátralék valójában csak egy része annak a több mint 10 milliárd lejes bértartozásnak, amelyet a román állam halmozott fel a saját bérüket és bérpótlékaikat jogerős bírósági határozatok révén újraértelmező bírákkal és ügyészekkel szemben. A román média szerint a 2017-es egységes közalkalmazotti bértörvény hatályba lépése óta több mint 20 ezer pert nyertek meg a bírák és ügyészek az állammal szemben, arra hivatkozva, hogy a törvényt esetenként hibásan és nem egységesen alkalmazták. A kormánynak és a pénzügyminisztériumnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított tíz napon belül ki kell fizetnie mintegy 4,8 milliárd lejnyi, a bírák és ügyészek számára peres úton korábban megítélt bérhátralékot és késedelmi kamatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.