Ami a gidófalvi hagyományőrző huszárokkal ma történik — ajándékba kapott íjaik és nyílvesszőik kapcsán indult rendőrségi és ügyészségi eljárás ellenük, merthogy azok a bejelentendő íjak fegyverek lennének (lásd lapunk Hagyományőrzők kálváriája című írását az április 8-i számban) —, ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy szervezett jogsegélyszolgálatra van szükség.
Az említett írás kimerítően ismerteti a történteket, nyilvánvalóan olyan akcióval van dolgunk, mellyel szemben védelmet nyújtani érdekvédelmünk feladata. Az MPP-nek és az RMDSZ-nek hasonló esetek számára olyan jogszolgáltatást kell fenntartania, mely az érintetteket megóvja attól, hogy idegeik felőrlődjenek.
Az öt rendőr, ki az ajándék nyílvesszők ellen felvonult, a helyi őrsre való bekísérés, a jegyzőkönyvek felvétele, ráadásul az iratcsomó ügyészségre továbbítása mind olyan lépés, mely a hagyományőrzőknek elveheti kedvét attól, amit önként felvállaltak, és melynek dicséretes voltát külön hangsúlyozni felesleges. A huszárfelvonulás valóban emelte a márciusi ünnep fényét, a város lakosságának örömére szolgált. E lakosság méltán érezheti hát úgy, ő is érintett a hivatalos rendfenntartók érthetetlen ügybuzgalma dolgában. Érdekvédelmünknek tehát kötelessége fellépni a huszárok mellett, mi több, ingyenes jogsegélyben kell őket részesítenie. E jogsegélyszolgálatot pedig rendszeressé kell tenni hasonló esetekben. Ahol a kisebbségi jogok, a kollektív jogvédelem szükségessé teszi, ott akár kérés nélkül, de kérésre mindenképpen fel kell haladéktalanul lépnie mindkét pártnak.
A gidófalvi huszárokat nem szabad magukra hagyni. Ne küszködjenek ők saját költségükön és elszigetelten, esélytelenül, ne lehessen belőlük mások számára figyelmeztető precedenst faragni, hiszen valamennyiünket érintő ügyről van szó.
A tompa végű dísznyílvesszők tegezestül, amúgy különben, humoros tárcába kívánkozó téma lennének — ha rendfenntartóink nem veszítették volna el humorérzéküket a márciusi forgatagban.
