Női kézilabda, A-divízióMár az első félidőben bebiztosították a győzelmet

2026. november 2., hétfő, Sport

A Sepsi-SIC szombaton hazai pályán hozta a kötelezőt a Galaci CSM ellen a női másodosztályú kézilabda-bajnokság nyolcadik fordulójában. A sepsiszentgyörgyi csapat a remek első félidőnek köszönhetően 28–20-ra diadalmaskodott a Duna-parti együttes felett. A zöld-fehér mezesek november 7-én a rangsorban második CSM Roman otthonában játszanak rangadót az A-divízió odavágó-sorozatának utolsó körében.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

Kissé nehezen melegedtek játékba a felek, aztán a házigazdák fokozatosan magukhoz ragadták a kezdeményezést, az első tíz percben mindössze egy gólt engedtek moldvai ellenfelüknek (4–1). A folytatásban a háromszéki gárda egy kiváló sorozattal ellépett a vendégektől, akik a szünetig csak futottak az eredmény után (12–4). A Carmen Cartaș irányította kézilabdázók minden mutatóban jobbak voltak riválisuknál, illetve a kapuban Daria Andrei is bemutatott néhány bravúros védést, mindezeknek köszönhetően a zöld-fehér mezesek megnyugtató fölénnyel vonulhattak az öltözőbe (16–7). A második felvonást két góllal indította a sepsiszentgyörgyi alakulat, amely ezt követően többet hibázott a mezőnyben, ráadásul számos kiállítás nehezítette a dolgát, ezáltal kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. Az utolsó negyedórában a Kovászna megyei csapat védekezésének hatékonysága visszaesett és a támadójátéka is bizonytalanabbá vált, azonban a Duna-parti együttes ezt nem használta ki, mindössze egy találattal csökkentette hátrányát (28–20). A Sepsi-SIC győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, idénybeli hatodik sikerével magabiztosan őrzi harmadik helyét a táblázatban.

 

 

Női kézilabda, A-divízió, B-csoport, 8. forduló: Sepsi-SIC–Galaci CSM 28–20 (16–7).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok, mintegy 100 néző. Vezette: Marius Murariu és Constantin Tabacariu. Sepsi-SIC: Andrei – Damian 2, Macovei 2, Banu 1, Bârlă 1, Solymosi 1, Munteanu-Korodi 6. Cserék: Dumitriu (kapus), Lupișcă 2, Norocea 4, Cîrstian 1, Filip 3 (2), Ghinea 2, Kolumbán 1, Kellan, Șeulean 2. Vezetőedző: Carmen Cartaș. Galac: Popoiu – Lazăr, Radu 2 (2), Corban 2, Dinu 1, Zegrean 1, Emanoil. Cserék: Oprișan (kapus), Baldovin 4 (3), Preda 1, Darie 3 (1), Isac, Constandache 2, Bucner 3, Trincă 1, Sucălescu. Vezetőedző: Costea Valeriu. Kiállítások: 18, illetve 2 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 6/7.

További eredmények, 8. forduló: CS Alpha Prahova–CS Știința Bacău 40–31, Hargita KK–CSM Roman 32–39, Brassói Corona II.–Fogarasi VSK 27–19, a HCF Piatra Neamț szabadnapos volt.

A rangsor állása: 1. CS Alpha Prahova 13 pont, 2. CSM Roman 12, 3. Sepsi-SIC 12, 4. Brassói Corona II. 9, 5. Galaci CSM 7, 6. Fogarasi VSK 5, 7. CS Știința Bacău 5, 8. Hargita KK 1, 9. HCF Piatra Neamț 0.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 602
szavazógép
2026-11-02: Sport - Miska Brigitta:

Hazai pályán botlott a Kézdivásárhelyi SE (Labdarúgás, 3. Liga)

A számos helyzetet kialakító Kézdivásárhelyi SE szombaton meglepetésre döntetlent játszott a Viitorul Onești együttesével a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában, így megszakadt a felső-háromszéki csapat öt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata. A Sepsi OSK II. pénteken hazai környezetben 3–1-re alulmaradt a Muscelul Aro Câmpulung ellen, az újonc Kovásznai Kárpátok pedig 5–0-ra kikapott a Nagyszebeni Inter Stars vendégeként.
2026-11-02: Sport - :

Jó eredmények a Crystal Skate versenyről (Műkorcsolya)

Jó eredménnyekkel tértek haza a háromszéki sportolók az elmúlt hét végén a Cheile Grădiștei-en megrendezett nemzetközi műkorcsolya Crystal Skate elnevezésű versenyről. Két háromszéki klub színeiben tizenketten léptek jégre, akik teljesítményükkel újra bebizonyították, hogy kitartó, alázatos munkával erős mezőnyben is megállják a helyüket.