A sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap döntetlent játszott a több mint két hónapja nyeretlen Galaci Oțelul vendégeként a SuperLiga 14. fordulójában. A gól nélküli első félidőt követően a háromszéki együttes a második félidőben vezetést szerzett, azonban a Duna-parti alakulat a hosszabbításban tizenegyest értékesített, ezáltal pontot mentett.
Az első fél órában a házigazdák uralták a találkozót, először a 4. percben veszélyeztettek, ekkor Miguel Silva kapásból fölé továbbított. A moldvai gárda nem sokkal később vezetést szerezhetett volna, Pedro Nuno közeli lövésébe Gustavo Cascardo vetette bele magát, ráadásul a brazil hátvéd a 26. percben Silva újabb kísérleténél is mentett. A folytatásban a Duna-parti labdarúgók kemény belépői miatt töredezetté vált az összecsapás, aztán a 40. percben a háromszéki csapat is összehozta az első helyzetét, Doru Andrei löketét Cosmin Dur-Bozoancă szögletre tolta. Szünet előtt Paul Iacob megpattanó lehetősége kevéssel elszállt a bal felső mellett, míg a másik oldalon Andrei próbálkozását kiütötte a kapus, a sarokrúgás után pedig Daniel Vîrtej a kapufára fejelte a labdát. A második felvonásban kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, a székelyföldi együttes a 68. percben előnybe került, Fábio Vianna remek előkészítését követően Dimitri Oberlin a hálóőr felett a kapuba emelt (0–1). A svájci csatár először volt eredményes a mostani idényben. Már úgy tűnt, Ovidiu Burcă legénysége három ponttal távozhat az Oțelul Stadionból, amikor a ráadásban Cascardo kezezése miatt a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Pedro Nuno könnyedén értékesített (1–1). Így egyik alakulat sem szakította meg nyeretlenségi sorozatát: a Sepsi OSK öt, a Galac nyolc forduló óta vár a győzelemre.
Labdarúgás, SuperLiga, alapszakasz, 14. forduló: Galaci Oțelul–Sepsi OSK 1–1 (0–0).
Galac, Oțelul Stadion. Vezette: Florin Andrei (Marosvásárhely). Galac: Dur-Bozoancă – Zator, Hrisztopulosz, Iacob – Sylla (Kazu, 84.), Ciobanu (Andrézinho, 80.), Brito, Silva (Zé Turbo, 74.) – Bordun (Bălănică, 74.), Fernandes, Nuno. Vezetőedző: Rui Duarte. Sepsi OSK: Lazar – Cascardo, Vîrtej, Karamoko, Vătăjelu (Vianna, 33.) – Andrei, Cîmpean, Silaghi (Daguin, 90.), Păun (Keita, 78.) – Cmiljanić (Mawa, 78.), Oberlin (Heras, 90.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă. Gólszerzők: Nuno (90+5. – tizenegyesből), illetve Oberlin (68.). Sárga lap: Silva (14.), Nuno (36.), illetve Păun (61.).
További eredmények, 14. forduló: FC Rapid–FK Csíkszereda 2–0 (gólszerzők: Grameni 61., Dobre 90+5. – tizenegyesből), Vajdahunyadi Corvinul–FC Argeș 2–0 (gsz.: Cărăruș 81., Hayatu 90+1.), FC Petrolul Ploiești–Kolozsvári CFR 1–1 (gsz.: Flores 28., illetve Dražić 5.), Universitatea Craiova–FC Botoșani 2–1 (gsz.: Matei 21., Al-Hamlawi 27., illetve Bodișteanu 51.)
A táblázat:
1. Dinamo 9 3 1 29–9 30
2. Rapid 9 3 2 23–13 30
3. Craiova 9 2 2 32–9 29
4. Petrolul 7 3 4 19–18 24
5. Kolozsvár 7 1 5 25–20 22
6. FCSB 6 3 4 20–19 21
7. Farul 5 5 3 21–20 20
8. Corvinul 5 4 5 16–16 19
9. CFR 5 3 6 20–21 18
10. Arad 5 3 5 16–17 18
11. Sepsi OSK 3 6 5 9–19 15
12. Botoșani 3 5 5 17–17 14
13. Oțelul 2 6 6 16–22 12
14. Argeș 3 3 8 8–16 12
15. Voluntari 2 2 9 13–29 8
16. Csíkszereda 1 2 11 9–28 5
A sepsiszentgyörgyi gárda november 8-án, vasárnap 16 órától a rangsorban utolsó előtti FC Voluntari ellen játszik a Sepsi Duna Arénában a SuperLiga 15. fordulójában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.