Új szakaszába lépett a Com’ON Sepsi ifjúsági részvételi kezdeményezés: idéntől nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem Gidófalva, Illyefalva, Maksa és Mikóújfalu fiataljai is jelentkezhetnek közösségi ötleteikkel a programra, melynek nevét ennek jegyében idéntől egy plusz-jellel is megtoldották. A Com’ON Sepsi+ újdonságairól a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón Zsigmond József, a Sepsi Metropoliszövezet igazgatója, Farkas András, a PONT Csoport stratégiai igazgatója, Knop Ildikó projektmenedzser és Porzsolt Levente, Gidófalva polgármestere számolt be.
Szélesebb körnek szóljanak a programok
Farkas András felidézte, a program modelljét a PONT Csoport 2015-ben dolgozta ki Kolozsváron, Sepsiszentgyörgy pedig 2019-ben vette át. Az alapelv azóta változatlan: a fiatalok csapatban javasolnak közösségi kezdeményezéseket, a támogatandó ötletekről a lakosság szavaz, a nyertes projekteket pedig maguk a javaslattevők valósítják meg. Az évek során Sepsiszentgyörgyön több száz ilyen kezdeményezés valósult meg.
Az idei kiadás előkészítése során az önkormányzat, a Sepsi Metropoliszövezet és a PONT Csoport úgy döntött, hogy átalakítja, kitágítja a programot. Úgy érezték, a modellben több lehetőség rejlik, ezért megváltoztatták és kiegészítették a támogatás formáját, kiszélesítették a résztvevők körét, és a korábbi, évről évre történő tervezés helyett hosszabb távban kezdtek gondolkodni. Nőtt a kezdeményezésenként elnyerhető támogatás összege, kísérletképpen pedig elindul a program iskolai változata is.
Farkas András hangsúlyozta: Kolozsváron is gondolkodtak a kiterjesztésen, de ott nem sikerült célt érniük, azaz Sepsiszentgyörgy az első hely, ahol a városi agglomerációra is kiterjesztik a részvételi költségvetés programját. A Com’ON európai jó gyakorlatként is elismerést kapott, ami – mint mondta – nem jelenti azt, hogy a rendszer tökéletes, de teret ad a kísérletezésnek. Személyesen is kíváncsi arra, hogyan alakul a bővítés négy csatlakozott község után hét, majd tizenkét településre, és mit tanulnak majd belőle.
Zsigmond József hangsúlyozta, a metropoliszövezet elkötelezett amellett, hogy ne csak Sepsiszentgyörgyön, hanem a kistérség tizenkét önkormányzatának valamennyi településén valósuljanak meg projektek. Az elmúlt időszakban több sikeres városi programot – köztük a Gondos órát, a kiskertész programot és a szenior táncot – is kiterjesztettek a térségre, és a települések közötti közszolgáltatási kapcsolatok erősítésén is dolgoznak. Ebbe a sorba illeszkedik a Com’ON Sepsi+ bővítése. A cél, hogy 2027-ben újabb két község lépjen be, 2028-tól pedig a metropoliszövezet összes települése részt vehessen a közösségi költségvetési programban. A metropoliszövezet egyrészt segíti a PONT Csoport kapcsolattartását az önkormányzatokkal, másrészt a finanszírozás egy részét is biztosítja.

Biciklizés gyermekeknek
Tágabb közösségben gondolkodni
Knop Ildikó ismertette a részleteket. A programra legalább háromfős csapatok jelentkezhetnek, amelyek tagjai a benevezés pillanatában 14 és 35 év közöttiek. A projektmenedzser szerint a „pályázás” túlságosan bonyolult kifejezés lenne arra, amit a jelentkezés jelent: a fiataloknak egy olyan közösségi ötlettel kell előállniuk, amely nemcsak a saját baráti körüknek vagy osztályuknak szól, hanem tágabb közegben gondolkodik. A szabályzat szerint olyan kezdeményezéseket várnak, amelyek nyitottak és ingyenesen elérhetők, és valamilyen helyi igényre, problémára vagy lehetőségre reagálnak. Az elakadó csapatoknak közösségi facilitátorok segítenek az ötlet kidolgozásában, a költségvetés megtervezésében és az online jelentkezésben is.
Az ötletek egy vagy több témakörhöz kapcsolódhatnak; a marketingesek javaslatára ezeket angol címekkel jelölték, abban a hitben, hogy jobban meg tudják szólítani így a fiatalokat. A Live Better (élj jobban) a testi-lelki egészségről szól; ide tartozik minden, ami az egészséges, kiegyensúlyozott életmódhoz kapcsolódik, lelki vonatkozásban is. A Curiosity Connects (a kíváncsiság összeköt) témakör a hídépítésről és a kapcsolatok erősítéséről szól, ennek keretében a párbeszéd elősegítésével tudásnépszerűsítéssel, vitaestekkel, különböző nézőpontok találkoztatásával lehet alternatívát kínálni a polarizált hétköznapoknak. A Mix the Map (keverd a térképet) témakör helyeket és közösségeket kapcsol össze, a Care & Share (oszd meg és gondoskodj) értelemszerűen a gondoskodásról (egymásról, környezetről, elesettekről, mindarról, ami odafigyelést igényel) szól, a Spark Creativity (szikrázz kreativitást) tengelyen pedig az alkotáshoz és önkifejezéshez kötődő, kézműves és alkotókészséget igénylő, illetve szellemi tevékenységet feltételező akciókat lehet megvalósítani.
A program keretösszege 133 ezer lej, ebből legkevesebb 38 ötletet tudnak támogatni. Ha egyes nyertes ötletek kisebb összeget igényelnek, mint a megjelölt felső határ, a fennmaradó pénzből a rangsor alapján további kezdeményezések is kaphatnak támogatást. Az esélyegyenlőség érdekében az ötleteket több szekcióban lehet beterjeszteni, ezeket külön rangsorolják és külön keretösszeg áll majd rendelkezésre. A metropoliszövezeti szakaszban azok az ötletek indulnak, amelyek Gidófalván, Illyefalván, Maksán vagy Mikóújfaluban – illetve a hozzájuk tartozó falvakban – valósulnak meg, és amelyeknél a csapat minden tagja abban a községben lakik. Itt településenként két garantált díj van, azaz összesen nyolc. Legalább 30 díjat osztanak ki: tizenötöt nyílt versenyben, legfeljebb kilencet nyílt versenyben nem nyert, kizárólag Sepsiszentgyörgyön megvalósuló ötleteknek tartanak fenn, legfeljebb 6 díj pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – a 14–18 éves fiatalok külön kategóriájáé.
A csapatoknak a comonsepsi.ro oldalon kell regisztrálniuk, itt kell kitölteni egy egyszerű űrlapot, és feltölteni egy legfeljebb egyperces bemutatkozó videót, amely a kezdeményezések népszerűsítését is segíti. Az ötleteket november 10-én éjfélig lehet feltölteni. November 11–12-én technikai értékelés következik (megvizsgálják, megfelelnek-e az ötletek a szabályzatnak, illetve megvalósíthatók-e), a közönségszavazás november 16-tól december 7-én délután négyig tart. A díjakat december 7. és 10. között osztják ki, a nyertes ötleteket pedig december 10. és 2027. május 31. között kell megvalósítani.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miként ellenőrzik majd, hogy valóban csak a jogosultak szavazzanak, Knop Ildikó tréfásan azt felelte: ezt a szavazóktól „cserkészbecsületszóra” várják el. Komolyra fordítva elmondta: a korábbi években előfordult, hogy fiktív e-mail-címekkel vagy ugyanannak a címnek több változatával próbáltak többször szavazni, ezeket igyekeznek kiszűrni. Szúrópróbaszerűen azt is vizsgálják, ha egy kezdeményezés aránytalanul sok szavazatot kap a mezőnyhöz képest, a regisztrációkor pedig mindenkinek nyilatkoznia kell a jogosultságáról.

Közösségi üldögélőhely is építhető a programban
Fontos a falvaknak is
Porzsolt Levente arra a kérdésre, hogy miért jó Gidófalvának a csatlakozás, elmondta: egy községnek önerőből nehézkes lenne hasonló programot elindítani és működtetni, pedig a közösségi igény megvan. Úgy vélte, a vidéki települések többletet hozhatnak a metropoliszövezetbe. Közösségi vezetőként minden olyan programban részt vesznek, amely pluszt hoz a községnek, és jó, ha kihasználhatják egy ilyen program infrastruktúráját és tudását. Gidófalván csütörtök este 18 órától tájékoztató találkozót tartanak, eddig mintegy öt csapat jelezte, hogy részt venne – úgy látja tehát, hogy a kezdeményezés sikeres lesz.
Újdonság az általános iskolába járóknak
A harmadik újdonságot Farkas András mutatta be: idén egy – még meg nem nevezett – sepsiszentgyörgyi általános iskolában elindul a program iskolai változata is. A modell lényege, hogy a hatodik-hetedik osztályosok osztályfőnöki órákon gyűjtenek ötleteket arra, mit lehetne javítani az iskolai környezetben. Ezekből öt-hat végső javaslat születik, amelyekről az előkészítő osztálytól a nyolcadikig az iskola minden diákja szavaz. A győztes ötletre egyetlen, 25 ezer lejes díj jut – vagyis nem több kisebb, hanem egy nagyobb összegről van szó –, amelyet az iskola igazgatósága a következő naptári évben, a tanév végéig valósít meg. Sepsiszentgyörgyön 2026-ban azért kezdenek egyetlen iskolával, hogy lássák, hogyan működik a modell a helyi környezetben; a tapasztalatok alapján 2027-ben és 2028-ban fokozatosan több iskolára terjesztenék ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.