Kötéltánc a túlélésért

2026. november 2., hétfő, Máról holnapra
Farkas Réka

Némi cirkusz, botrány és vagdalkozás után pénteken elfogadta a kormány az idei első (de nem utolsó) költségvetés-­kiegészítést, fellélegezhetünk, nem bénulnak le létfontosságú ágazatok.

A hosszas kormányválság miatt ugyanis ott lebegett annak a réme, hogy elfogy az egészségügyi, rendfenntartó intézmények pénze, Ilie Bolojan gúzsba kötött ügyvivő kabinetje nem tudja biztosítani a nyugdíjak, állami fizetések fedezetét. Éppen ezért szavazták meg a liberálisok és az RMDSZ a szociáldemokraták legdíszesebb példányaival teleaggatott, cseppet sem bizalomkeltő Luca Niculescu-kormányt.

A hála nem maradt el, még jóformán el sem foglalták bársonyszékeiket, Sorin Grindeanu pártvezér, folytatva korábbi jó szokását, máris heves támadásba lendült, Ilie Bolojanon csattogtatva ostorát hatalmas hiányt, kiürült államkasszát emlegetett, azon siránkozott, hogy 30 milliárd lejes adósságot hagyott hátra a korábbi kabinet. Arról persze hallgatott, hogy a kifizetetlen számlákért éppen a PSD okolható, hiszen nemcsak leváltotta májusban a kormányt, de alkotmánybírósági támadásaival annak mozgásterét is olyannyira leszűkítette, hogy ha akarta volna, sem tudta volna kifizetni az emlegetett számlákat.

Emlékezhetünk, a PSD, élén vezérével, minden jót megígért a hatalom megszerzéséért vívott szócsatákban. Miközben az ország elszegényítésével, lebénításával vádolták Bolojant, arról szólt a nóta, hogy ha majd ők kerülnek hatalomra, akkor minden másképp lesz, vége lesz a megszorításoknak, a drágulásnak, lesz nagyobb nyugdíj, fizetés, beindul és újra dübörög majd a gazdaság. A frissen felkent miniszterek ki is tettek magukért hatalmas kiigazításra nyújtottak be igényt, csakhogy Alexandru Nazare pénzügyér óvatosan osztogat, elsősorban átcsoportosításokkal, visszatartott alapok felszabadításával teremtette elő az elengedhetetlenül szükséges összegeket: az egészségügy 8,3 milliárd lejt kapott (ebből 7,12 milliárd lej közvetlenül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz megy a kórházak működésére és az elmaradt gyógyszerszámlák kifizetésére), nyugdíjakra és szociális kiadásokra (gyermekvédelemre és fogyatékossággal élők támogatására) 3,47 milliárd lejt fordítanak, a helyi önkormányzatoknak 2,8 milliárd lej jutott a csőd megelőzésére, vagy alapvető működési költségekre (pl. téli fűtés, közvilágítás) és 900 millió lejt szánnak beruházásokra, PNRR-s és uniós projektekre.

Csakhogy az is kiderült, hogy a most elosztott pénz tűzoltásra is alig lesz elég, a kormány lyukakat tömköd, mentőöveket dobál, hogy elkerülje számos intézmény csődjét. Nazare maga is beismerte, a mostani elosztással a stabilitás látszatát igyekeznek kelteni, hogy ismét elnyerjék a külföldi hitelezők bizalmát és elfogadható kamattal kapjanak kölcsönt, hiszen az országnak az év utolsó két hónapjában az alapvető szükségletek fedezésére 70 milliárd lejre lesz szüksége.

Sorin Grindeanu pénzosztás előtti nagyhangú vádaskodása néma csenddé csitult. Talán maga is belátja, nem szabadulhat minden felelősségtől és esélye sincs minden ígéretet teljesíteni. Kötéltáncot jár az új kormány, megpróbálja előteremteni a túléléshez szükséges pénzt úgy, hogy ne szegje meg deficit-ígéreteit. A PSD kétharmadát teszi ki e kabinetnek és a sok szájhősködés könnyen megbillentheti a törékeny egyensúlyt. Az örökös akadékoskodás zuhanáshoz vezethet, de nemcsak Luca Niculescu és Alexandru Nazare bukásához: velük együtt mehet a süllyesztőbe a PSD is.

 

Kötélen táncol Alexandru Nazare pénzügyminiszter. Fotó: gov.ro

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 603
szavazógép
2026-11-02: Közélet - Fekete Réka:

Háromszéki alkotókat is díjaztak (Élő népművészet)

A kortárs népi kézművesség legrangosabb Kárpát-medencei seregszemléjén, a budapesti Néprajzi Múzeumban múlt héten megnyílt XVIII. Országos Népművészeti Kiállításon több erdélyi alkotó és alkotás nyert díjat, köztük háromszékiek is.