Jégkorong, Erste LigaDebrecenből is pont nélkül távoztak

2026. november 3., kedd, Sport

A Háromszéki Ágyúsok Budapestről Debrecenbe utaztak, ahol vasárnap történetük során először játszottak a DEAC ellen. Kertész Zoltán legénységnek erejéből csak a szépítésre futotta, mivel a házigazdák a papírformát igazolva 6–2-re győztek, így az élre álltak az Erste Ligában. A héten szünetelnek a bajnokságok, ezt követően a narancs-kék mezesek november 10-én a Sportul Studențesc otthonában lépnek jégre a román pontvadászatban.

  • Fotó: DEAC / Szolnoki László
    Fotó: DEAC / Szolnoki László

Az első harmadban veszélyesebben játszott a debreceni együttes, ellenben a vendégek szervezett védekezése Arany Gergely remek teljesítményével társult, ennek köszönhetően az első emberhátrányukat lehozták kapott gól nélkül. A háromszéki gárda a 18. percig tartotta magát, ekkor azonban ellenfele kihasználta a második létszámfölényét, Anton Shenfeld átadása után Ilja Culigin a hosszú felsőbe lőtt (1–0). A játék képe a második felvonásban sem változott, a rivális többet birtokolta a korongot, és a 32. percben növelte előnyét, Kiss Patrik a kék vonaltól továbbított a keresztvas alá (2–0). A folytatásban a székelyföldi alakulat kétszer is fórban támadhatott, viszont nem élt a lehetőséggel, aztán a DEAC tizenegy másodperccel a szünet előtt ismét betalált, Culigin ezúttal az előkészítő szerepében je­leskedett, az érkező Shenfeld pedig a hálóba csúsztatott (3–0). A zárószakaszban szépítettek a narancs-kék mezesek, a 48. percben Róth Zoltán a kapus mellett húzta a pakkot a ketrecbe (3–1). Ezt követően Artyom Vaszjunyin csapata sebességi fokozatot váltott, kevesebb mint öt perc alatt háromszor ünnepelhetett: előbb Nikita Usztyinyenko, majd Németh Zalán és Jevgenyij Sztyepanov volt eredményes (6–1). Az utolsó percben a Háromszéki Ágyúsok csökkentették a különbséget, emberelőnyben Róth Zoltán járt túl a hálóőr eszén, a csatár kísérlete a lábak között utat talált a kapuba (6–2).

Eredmény, Erste Liga, alapszakasz: DEAC–Háromszéki Ágyúsok 6–2 (gólszerzők: Ilja Culigin 18., Kiss Patrik 32., Anton Shenfeld 40., Nikita Usztyinyenko 50., Németh Zalán 53., Jevgenyij Sztyepanov 55., illetve Róth Zoltán 48., 60.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 651
szavazógép
2026-11-03: Sport - :

Bajnoki cím és bronzérem a tengerpartról (Cselgáncs)

Egy arany- és egy bronzérem volt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK cselgáncsozóinak mérlege az elmúlt hétvégén a Năvodari-ban megtartott U13-as és U15-ös földharc országos bajnokságon. A tengerparti megmérettetésen Tamás Zenkő bajnoki címet ünnepelhetett, Gazda Bence pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
2026-11-03: Sport - :

Tízig meg sem állt a szentkatolnai csapat (Labdarúgás, 4. Liga)

Gólgazdag fordulót rendeztek a megyei labdarúgó-bajnokságban, a kilencedik játéknap nyolc mérkőzésén 47 (!) gól született. A legnagyobb különbségű győzelem a szentkatolnai együtteshez fűződik, amely hazai pályán diadalmaskodott a rangsorban utolsó előtti Csernáton felett. Az éllovas Barót és a táblázatban második Zágon is idegenben nyert: előbbi Bodzafordulóról, utóbbi pedig Árkosról távozott három ponttal. Továbbra is őrzi harmadik helyét Szitabodza, amely ezúttal az újonc Hidvég ellen hozta a kötelezőt.