Nem kell aggódniuk azoknak, akik engedély nélkül építették be a tömbházlakásuk erkélyét: Sepsiszentgyörgy önkormányzata csak ezután készül szabályozni a kérdést, és előbb közvitát is tartanak róla – tudatja a városháza, amelynek közleménye szerint semmilyen sürgős tennivalójuk nincs az érintetteknek, nem szorítja őket semmilyen határidő.
A téma azért merült fel, mert az augusztus végén hatályba lépett urbanisztikai törvény szerint az engedély nélküli építkezésekre 100 százalékkal több ingatlanadó vethető ki, amit sokan úgy értelmeztek, hogy egy beépített erkély miatt megduplázódhat a jövő évtől kezdve az érintett lakások adója. Ez aggodalmat keltett, habár az új kormány fejlesztési minisztere, Alexandru Stoica is közölte, hogy senkit sem fognak megbüntetni, aki jóhiszeműen építette be az erkélyét, hiszen sokféle helyzet van, olyan is, hogy a hőszigetelést végző cég végezte el ezt a munkát; a törvény célja az, hogy segítsék az embereket jogilag tisztába tenni a lakásaikat. Ezt azonban nem azonnal kell elvégezni: 2027 augusztusáig kell törvényes megoldást találni, és addig a törvény is módosulhat.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata is ezt erősíti meg: tegnap kiadott közleményében tudatja, hogy a tulajdonosoknak nem kell elindítaniuk semmilyen ügyintézést, és nem kell tartaniuk semmilyen sürgős intézkedéstől, az ingatlanadó automatikus megemelésétől sem; az ingatlanadók más jellegű illegális építkezések esetén duplázhatók meg. De hátradőlni sem lehet: a törvény szerint az engedély nélkül végzett átalakításokat utólag törvényesíteni kell, még akkor is, ha egy régebbi munkálatról van szó, amelyért elévülés miatt nem róható ki bírság. Egyelőre azonban nincs semmi tennivaló: az önkormányzat egy helyi szabályzatot dolgoz ki, „hogy a helyzet mindenki számára érthető legyen, és igazságosan lehessen rendezni”, ezért arra kérik az érdekelteket, hogy várják meg az új szabályzatot, mielőtt bárminek nekifognának; aki ezután szeretné beépíttetni az erkélyét, az érdeklődjön a városházán. A közlemény megjegyzi: továbbra is tilos beépíteni azoknak a tömbházaknak az erkélyeit, amelyek 1990 után épültek, és az eredeti építési engedélyükben tételesen szerepel, hogy az erkélyeknek nyitottnak kell maradniuk.
A most készülő új szabályzatot elfogadása előtt közvitára bocsátják, ahol az érintettek, a lakótársulások és a szakemberek is elmondhatják az észrevételeiket és a javaslataikat. A közmeghallgatás elindításáról, a határidőkről és a pontos határidőkről előre tájékoztatni fogják a lakástulajdonosokat, akiket addig is arra kérnek, hogy „kizárólag az önkormányzat hivatalos közleményeiből tájékozódjanak, és ne adjanak hitelt a nyilvánosságban keringő pletykáknak vagy téves információknak”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.