Állami vállalatokVezetők és kompetenciák

2026. november 4., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Érdekes, az állami vállalatok vezetőinek kompetenciáit elemző írást közöl Claudia Indreica pszichológus az economedia.ro honlapon. A Psihoselect tanácsadó cég alapítója negyedszázada foglalkozik a felső- és középvezetői pozíciókhoz szükséges kompetenciák tanulmányozásával. A szakember által elkészített átfogó elemzés annak a digitális platformnak az adataira támaszkodik, amelynek létrehozását a nemrég leköszönt miniszterelnök-helyettes, Oana Gheorghiu, illetve kabinetje kezdeményezte. A továbbiakban ebből a jelentésből tallózunk.

  • Az állami vállalatok vezetőinek többsége korábban nem dolgozott az illető szakterületen. A kép illusztráció. Forrás: pexels.com
    Az állami vállalatok vezetőinek többsége korábban nem dolgozott az illető szakterületen. A kép illusztráció. Forrás: pexels.com

Az adatbázis a vezetők beosztása, juttatásai, politikai hovatartozása és önéletrajza alapján közli annak az 557 igazgatónak és igazgatósági tagnak a szakmai pályafutását, akik 121, a központi közigazgatás tulajdonában lévő állami vállalatnál dolgoznak, és önéletrajzuk nyilvánosan elérhető. Az elemzés azokkal a kormányzási szabványokkal végez el összehasonlítást, amelyeket Románia a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozásával vállalt. Általános következtetése, hogy az állam nem vezetőket választ ki, hanem gondnokokat – olyan embereket, akik gondoskodnak egy vállalatról, nem pedig olyan vezetőket, akik fejlesztésekben gondolkodnak, továbbviszik ezeket a cégeket. Nem azért, mert hiányoznának a szabályok, hanem azért, mert a törvény és a kinevezés között pontosan az vész el, amit a szabvány megkövetel: a kompetencia bizonyítéka és a politikától való távolságtartás.

 

A valódi tét

Az elemzett vállalatok forgalmának és nettó nyereségének mintegy 90 százaléka monopolhelyzetben lévő, egyedülálló infrastruktúrát üzemeltető, illetve liberalizált piacokon domináns pozícióval rendelkező cégekből származik. Ezzel szemben azok az állami vállalatok, amelyek a szabadpiacon ténylegesen versenyeznek, a forgalom alig több mint 3 százalékát adják, és összességében (beleértve a TAROM-ot is) nettó veszteséget termelnek. Az OECD 2023-as romániai értékelése más adatok alapján ugyanerre a következtetésre jutott: az állami portfólió hozama szinte teljes egészében az öt legnyereségesebb vállalattól származik.

Az elemzés arra mutat rá, hogy ha egy vállalat nyereségét a biztos piaci helyzet, a hatósági ár vagy a meglévő vagyon eleve garantálja, akkor a vezetőség kompetenciája egyre kevésbé releváns. A statisztikák alapján a monopolhelyzetben lévő cégek profitja nem múlik a vezérigazgatók képességein, ha pedig nincs valós piaci verseny, akkor valódi vezetői rátermettségre sincs szükség, a cégvezetők kinevezésekor sem a szakmai kompetencia a fő szempont.

 

Vállalatvezetők

Az elemzés megállapítja, hogy a csúcsvezetők több mint fele (51 százaléka) soha nem dolgozott az adott szakterületen, az igazgatótanácsi mandátumoknál ez az arány 61 százalék. Ezen túlmenően a vezetők legfeljebb 22 százaléka vezetett valaha ötszáz főnél, és mindössze 16 személy ötezer főnél nagyobb szervezetet. Az önéletrajzok 79 százaléka kizárólag feladatokat sorol fel, csak 7 százalékuk tartalmaz számszerűsített eredményt: növekedést, talpra állást, sikeresen végrehajtott beruházást.

Az ideiglenes kinevezések száma csökkent, de nem szűnt meg teljesen, hiszen a mandátumok 16 százaléka most is ideiglenes vagy átmeneti. (2021-ben az OECD szerint az 50 legnagyobb vállalat igazgatótanácsi tagjainak 72 százaléka ideiglenes volt.)

A platform rögzíti a minisztériumok által bejelentett politikai hovatartozást. Ezen adatok szerint 103 személy (a megvizsgált szereplők 18 százaléka) tartozik valamelyik párthoz: 44-en az PSD-hez, 41-en a PNL-hez, 17-en az USR-hez és egy személy az RMDSZ-hez. További 355 személy „politikai hovatartozás nélkül” szerepel, míg 99 személy esetében a mező üresen maradt. Az önéletrajzok azonban többet árulnak el. Politikai vagy politikai-közigazgatási pályafutás – államtitkártól vagy miniszteri tanácsadótól kezdve a helyi választott tisztségekig, pártfunkciókig – az elemzettek 34 százalékánál jelenik meg. A „politikai hovatartozás nélkül” feltüntetettek közül pedig több mint 90 személy, csaknem minden negyedik, rendelkezik ilyen politikai pályafutással az önéletrajzában. A politikai múlt legnagyobb aránya a monopóliumok igazgatótanácsaiban jelenik meg: az igazgatósági tagsági mandátumok 47 százalékában. 

 

Karrierminták

Az elemzés statisztikailag csoportosította a vezetőket pályafutásuk hasonlósága alapján, és az adatokból hét profil rajzolódott ki. Ezek közül csak kettő hasonlít ahhoz, amit a magánszférában vállalatvezetőnek nevezünk: a „házon belül felnőtt”, illetve a nagyvállalati vezető. Ezek együttesen kevesebb mint 20 százalékot tesznek ki. A többiek nem szakmailag kifogásolhatóak, hanem más területeken jártasak: jog, könyvvizsgálat, közigazgatás, saját kisvállalkozás vagy a politika terén. A probléma tehát – állapítják meg – nem az alkalmatlanság, hanem a szereppel való összeférhetetlenség. A rendszer a szabályok betartását jutalmazza, nem pedig a vezetői kompetenciákat. Egy ilyen vezető által irányított vállalat hasonlít egy jól karbantartott régi házra: a telek és a falak értéke stabil, de senki sem kérdezi meg, hogy fel kell-e újítani vagy bővíteni – értékel az elemző.

A tipikus vezérigazgató mérnök vagy közgazdász, mesterképzéssel. Tízből közel négy ugyanabban a vállalatban vagy ugyanabban a csoportban dolgozott, és 60 százalékuk ismeri az iparágat. Négyből három már vezetett valamit korábban, leggyakrabban egy 50–500 fős igazgatóságot vagy fiókot, általában szintén az állami szférában. Minden harmadiknak van politikai pályafutása.

Az igazgatótanács tipikus tagja közgazdász vagy jogász végzettségű, aki egy kisvállalatból, saját irodából vagy a közigazgatásból érkezik. Tízből hatan soha nem dolgoztak abban a szektorban, amelyet felügyelnek, és tízből közel négynek politikai múltja van. Itt van a rendszer gyenge láncszeme: az igazgatóság – bár alapvető feladata a célok meghatározása, az ügyvezető értékelése és szükség esetén felmentése – paradox módon az a testület, amely a legkevesebb szakmai kompetenciával rendelkezik a vállalat konkrét tevékenységi területén.

 

A fizetés paradoxona

A platform adatai szerint egy vezérigazgató bruttó havi keresete átlagosan mintegy 32 ezer lej, vagyis több mint háromszorosa a hazai átlagos bruttó bérnek. Egy igazgatósági tagság körülbelül 13 700 lejébe kerül az illető cégnek, de minden hatodik személy két vagy három helyen is rendelkezik mandátummal (és részesül ennek megfelelő juttatásban). Összességében a platformon összegyűjtött javadalmazások évente több mint 130 millió lejt tesznek ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 681
szavazógép
2026-11-04: Szabadidő - :

A nap fotója

2026-11-04: Pénz, piac, vállalkozás - :

Tartalékok

A Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartalékai október 31-én 58,553 milliárd euróra csökkentek a szeptember végi 60,060 milliárd euróról – derül ki a központi bank adataiból.