Farkas Réka
Többségünk tán csak filmekben lát olyan luxust és rongyrázást, amilyet a szociáldemokraták mutattak be szombaton a Temes megyei tanácselnök, Alfred Simonis legkisebb gyermekének keresztelőjén. Méregdrága ruhákban, több ezer eurós táskákkal, ékszerekkel, cipőkkel vonult fel a PSD élvonala a nagyobb esküvőkre is felülről tekintő, 500 főt megmozgató eseményen. Exkluzív rendezvényközpont, exkluzív előadókkal, exkluzív vendégekkel.
Felrobbant az internet, és a hét végének, elejének legfontosabb hazai eseményévé vált a legifjabb Simonis keresztelője. Kommentárok sora látott napvilágot arról, hogy Marcel Ciolacu élettársának vajon csincsillabundája van-e, amely 15 ezer euróba került, vagy egy török bazárban vették 500 euróért, de arról is, hogyan mulatnak a szegényekért folyton aggódó szociáldemokrata vezetők. A „kaviár-szocialista” kifejezést olyan baloldali, szocialista vagy szociáldemokrata elveket valló politikusokra és értelmiségiekre használják, akik szavakban a társadalmi egyenlőséget, a szegények és a munkásosztály jogait védik, miközben a valóságban luxuskörülmények között élnek, és előszeretettel élvezik a nagytőke vagy a felső tízezer kiváltságait. Francia eredetű a szókapcsolat, de olyan gyakran hangzott el az elmúlt napokban tájainkon is, mintha a PSD vezérkaráról mintázták volna.
A hatalomba frissen visszakerült pártelit ünnepelt, és titkolni sem próbálta vagyoni helyzetét. Nem lesifotósok kapták lencsevégre felvonulásukat, maguk tették közzé a parádét, a botrány kirobbanása után pedig kínos magyarázkodásba kezdtek. Sorin Grindeanu szinte hamut szórt fejére, sajnálatát fejezte ki, amiért a rendezvényről megjelent felvételek „rossz és helytelen üzenetet közvetítettek”. Elismerte, hogy az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében és a megszorítások közepette az ilyen mértékű felhajtás visszatetszést kelthet a lakosságban, de jó szokásához híven azonnal vagdalkozásba kezdett és liberális „luxizásokat” sorolt. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter egyenesen Ilie Bolojant okolta a közfelháborodásért: ha nem szegényítette volna el ennyire az embereket, nem lenne ekkora feszültség az országban, és akkor nem rajtuk köszörülnék nyelvüket a polgárok. Kitett magáért a fő érintett, Alfred Simonis is, ő egyenesen gúnyt űzött azokból, akik a rendezvény pompáját és a résztvevők öltözetét kommentálták.
A szociáldemokrata pártelit új generációja túltesz a korábbin, a helyi bárók élvonalból kiöregedett nemzedéke legalább nem teregette a nyilvánosság elé gazdagságát. Ciolacu és Grindeanu azonban szemmel láthatóan kedveli a luxust, a magángépeket, az elit szórakozóhelyeket, a drága ruhákat, akárcsak azok, akiket maguk köré gyűjtöttek. Mit ér a megszerzett kincs, a sokba kerülő ékszer, bunda, táska, óra, cipő, ha nem élvezheted, ha nem mutathatod meg? Ezt teszik a nyugaton élő gazdagok is, fényes partikon vonultatják fel legfrissebb szerzeményeiket. Csakhogy míg a világ milliárdosai eszükkel, vállalkozásaikkal szerezték vagyonukat, a mi elitünk közpénzből hízott ekkorára. A temesvári keresztelőn drága ruhákban pompázók többsége ugyanis állami állásokban vált dúsgazdaggá, a feleségek, élettársak nevén futó cégek nagy része állami megrendelések jóvoltából gyarapodik. A mi pénzünkből, akiknek elszegényedése miatt folyamatosan sírnak, aggódnak luxuséletük ablakából.
Fotó: sursadevest.ro
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.