A női kosárlabda Nemzeti Ligában egyedül hibátlan Sepsi-SIC idegenben lép pályára a 6. fordulóban: holnap 17 órától az Agronómia Bukarest otthonában folytathatja győzelmi sorozatát. A zöld-fehérek hatodik bajnoki sikerükre hajtanak, ami nem ígérkezik nehéz feladatnak, hiszen a fővárosi csapat még nyeretlen ebben az idényben. Megyénk másik együttese, a másodosztályban érdekelt Kézdivásárhelyi SE itthon játszik, ellenfele a Jászvásári Politehnica lesz.
Az éllovas Sepsi-SIC csalóka győzelemmel hangolt a pénteki összecsapásra, miután a pontvadászat előző fordulójában 137–33-ra elpáholta a csak ifjúsági játékosokkal kiálló címvédő Bukaresti Rapid alakulatát. Az Agronómia fővárosi rangadót veszített a Sportul Studențesc ellen, miután 76–45-re kikapott „idegenben”. A holnapi lesz a két csapat 18. egymás elleni találkozója, az eddigi 17 alkalommal kivétel nélkül Zoran Mikeš tanítványai örülhettek. A zöld-fehérek az összes mérkőzésüket megnyerték, azaz ötből öt diadalnál járnak, a bukaresti gárda viszont elveszítette mindegyik párharcát, így a meccsük egyértelműen háromszéki fölényt ígér.
A 6. forduló programja: * ma Târgoviște–Bukaresti Sportul Studențesc (18 óra) * pénteken Agronómia Bukarest–Sepsi-SIC (17 óra), Alexandria–Bukaresti Oxigen (18 óra), Aradi FCC–Kolozsvári U (18.30 óra) * február 2.: Temesvári Politehnica–Bukaresti Rapid. Az első négy találkozót a FRB TV élőben közvetíti.
A Nemzeti Liga állása: 1. Sepsi-SIC (5 győzelem/0 veresség) 10 pont, 2. Aradi FCC (4/1) 9, 3. Târgoviște (4/1) 9, 4. Rapid (4/1) 9, 5. Kolozsvári U (2/3) 7, 6. Sportul Studențesc (2/3) 7, 7. Alexandria (2/3) 7, 8. Oxigen (2/3) 7, 9. Agronómia (0/5) 5, 10. Temesvár (0/5) 5.
A Jászvásárt fogadják a kék-fehérek
Egy hét szünet után a 4. fordulóval folytatódik a másodosztálynak számító női kosárlabda 1. Liga, amelynek vasárnapi játéknapján a Kézdivásárhelyi SE a sereghajtók táborát erősítő Jászvásári Politehnica együttesét fogadja. A mérkőzésnek 18.30-tól a Kicsid Gábor Sportcsarnok ad otthont. Az 5 ponttal a tabella második helyét elfoglaló céhes városi lányok győzelemmel melegítettek a hétvégi összecsapásra, miután október 25-én izgalmas meccsen 63–62-re nyertek a Temesvári CSU UVT ellen. Ezzel ellentétben a három egységgel a rangsorban kilencedik moldvai gárda zsinórban három vereséget könyvelt el, legutóbb hazai környezetben 70–40-re kikapott a Brassói Coronától. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.