KovásznaÚj bérlőknek utaltak ki megüresedett lakásokat

2026. november 5., csütörtök, Közélet

Öt megüresedett ifjúsági bérlakást utalt ki új igénylőknek a kovásznai önkormányzat. Az Ignácz Rózsa utca 2. szám alatti, az Országos Lakásügynökség (ANL) programjában épült tömbházban korábban lakáshoz jutott fiatalok közül többen lemondtak bérleményükről, illetve elveszítették jogosultságukat. A megüresedett lakásokra ismét túljelentkezés volt. A lemondások hátteréről és az új kiutalásokról Gyerő Józsefet, Kovászna polgármesterét kérdeztük.

  • Fotó: Bodor János
    Fotó: Bodor János

A városvezető elmondta, hogy az ifjúsági lakások eredeti kiutalásakor is jelentős volt az érdeklődés, számos pályázatot nyújtottak be. A jogosultságot szigorú feltételekhez kötötték: az igénylőnek nem lehetett saját lakása, kovásznai munkahellyel kellett rendelkeznie, és vállalnia kellett, hogy az átadást követő három hónapon belül beköltözik, majd életvitelszerűen ott lakik. „Nem úgy működik, hogy valaki megkapja a lakást, beköltözik, aztán elmegy máshová lakni, a bérleményt pedig üresen tartja” – hangsúlyozta a polgármester.

Mint részletezte, az öt megüresedett lakás esetében különböző okok vezettek a bérleti jogviszony megszűnéséhez. Az egyik bérlő Kovásznáról Bodzafordulóra helyezte át munkahelyét, így már nem teljesítette a jogosultsági feltételeket. Mások időközben saját lakást vásároltak, és ezt bejelentették az önkormányzatnak.

Voltak olyanok is, akik csupán tartalékmegoldásként tekintettek a bérleményre. Továbbra is szüleiknél vagy másutt éltek, a kiutalt lakásban pedig alig tartózkodtak. Erre a lakásokban tapasztalt csekélyke víz- és villanyfogyasztás is utalt. Az önkormányzat egyeztetésre hívta az érintetteket, és figyelmeztette őket, hogy a lakásokat rendeltetésszerűen kell használniuk. „Amikor világossá tettük, hogy be kell költözniük, különben visszavesszük a lakást, inkább lemondtak róla. Senkit nem tettünk ki önkényesen” – szögezte le Gyerő József.

A polgármester cáfolta azt a feltételezést is, hogy a bérlők visszalépését a magas lakbérek okozták volna. Mint mondta, a bérleti díjak megállapításánál figyelembe veszik a család jövedelmét és az eltartottak számát, az ifjúsági lakások pedig éppen a fiatalok lakhatásának támogatását szolgálják.

A megüresedett lakásokra új pályázatot hirdettek. A jelentkezéseket a szakbizottság megvizsgálta és pontozta, majd a képviselő-testület a 2026. augusztus 27-én elfogadott 106-os határozatával jóváhagyta a jogosult igénylők névsorát. Ezt követően az önkormányzat rendkívüli ülésen döntött az öt lakás kiutalásáról: a bérleményeket a jóváhagyott névsor alapján a legtöbb pontot elért öt kérelmező kapta meg. Az új bérlőkkel a lakbérek megállapítását követően kötik meg a szerződéseket. Gyerő József szerint az ismételt túljelentkezés is jelzi, hogy Kovásznán továbbra is jelentős az igény a fiatalok számára megfizethető bérlakásokra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 701
szavazógép
2026-11-05: Sport - :

Nehéz csoportban a magyar férfi és női válogatott (Vízilabda, Világkupa)

Nehéz csoportba került a magyar férfi és női vízilabda-válogatott a világkupa budapesti sorsolásán – a tét a már olimpiai kvótákról határozó februári szuperdöntőbe jutás.
2026-11-05: Közélet - Farkas Orsolya:

Óvjuk a vízvezetékeket a fagytól

A hideg idő közeledtével érdemes gondoskodni a vízórák és vízvezetékek fagy elleni védelméről – hívja fel a figyelmet a Hydrokov Rt. A megfelelő óvintézkedésekkel megelőzhetők a csőtörések és az ezekkel járó jelentős költségek.