A demokraták földcsuszamlásszerű győzelme az amerikai félidős választásokon és az, hogy többséget szereztek az amerikai kongresszus mindkét házában, katasztrófa Donald Trump számára – írta a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap.
A napilap szerint az a változás, hogy a demokraták a félidős választásokon átvették az irányítást az amerikai kongresszus mindkét házában, egy évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, továbbá a bizonytalanság korszakát hozta el Donald Trump számára „két évvel azelőtt, hogy elhagyja a Fehér Házat”. A Fehér Ház valaha volt „legkevésbé népszerű lakója” a legsúlyosabb árat fizeti politikai hibáiért, az autoriter retorika jellemezte kormányzás teljesen ellentétes az amerikai hagyományokkal – húzta alá a belga lap szerzője.
A kulturális hadviselés, az illegális bevándorlók bűnözővé alacsonyítása és az opportunista közeledés a Kremlhez ugyanúgy elidegenítette az amerikai közvéleményt, mint Washington történelmi szövetségeseit – vélekedett. Kifejtette: a Republikánus Párt veresége nagyrészt a „New York-i milliárdos” által megnyitott legújabb „intervencionista fejezetből” fakad. Az Irán elleni háború, amely már a nyolcadik hónapjánál tart, kezdettől fogva népszerűtlen, az amerikaiak soha nem támogatták, de teljes erejével érezteti hatását a benzinkutaknál.
Noha Trump elismerte vereségét, jellemző arroganciájával elhárította a kudarccal járó felelősséget. Nem mutat megbánást sem az intervencionista politikájáért, sem azért a támogatásért, amelyet azoknak a jelölteknek nyújtott, akiknek a hűsége felülírta a pozíciójukhoz való hozzáértésüket. A földrengésszerű vereség ismeretében mindazonáltal az elnök retorikája visszafogottabbá vált – tették hozzá. Meglepőnek nevezték továbbá, hogy a „MAGA-elnök” nyitottnak mutatkozott a párbeszédre demokrata ellenfeleivel. Ez – mint kiemelték – egyértelmű változást jelent egy olyan ember álláspontjában, aki egészen a közelmúltig „kommunistáknak” nevezte a vele szemben állókat.
Végezetül hangsúlyozták, hogy a következő két évben a végrehajtó hatalom vezetőjének meg kell tanulnia együttműködni egy olyan törvényhozó hatalommal, mely ellenséges lesz vele szemben. Azonban – mint megjegyezték – Trump megmutatta, hogy képes a kongresszustól függetlenül is működni. Lázadó szellemisége miatt a demokrata kamarákkal való jövőbeli kapcsolatok a kiszámíthatatlan tényezők közé tartoznak – jegyezték meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.