Minden élelmiszer árrését korlátozhatja a kormány

2026. november 6., péntek, Belföld

A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki tegnap Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

  • Fotó: pixabay.com
    Fotó: pixabay.com

A tárcavezető egy bukaresti szakmai rendezvényen beszélt erről, amikor arról kérdezték, hogy mérlegelik-e az alapélelmiszerek áfájának csökkentését a termelők által jelzett, legalább 10 százalékos drágulás miatt.

Barbu válaszában hangsúlyozta, hogy az áfacsökkentésről a kormánynak kell döntenie. Emlékeztetett arra, hogy 2023 óta korlátozzák az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését, és az intézkedés bevált, mivel az élelmiszerárak emelkedése két százalékponttal elmarad az általános inflációtól – írja az Agerpres. A miniszter szerint ezért érdemes megvizsgálni, hogy az árréskorlátozást valamennyi élelmiszerre kiterjesszék.

Az egyelőre az év végéig érvényes intézkedés esetleges módosításáról Barbu elmondta, hogy előbb meg kell várni az Országos Statisztikai Intézet november 12-én megjelenő inflációs adatait, és részletesen elemezni kell az egyes termékcsoportok árainak alakulását.

A tárcavezető a fogyasztás élénkítését is fontosnak nevezte, figyelmeztetve, hogy a kereslet visszaesése az élelmiszeripart is veszélyezteti. Barbu szerint a csökkenő fogyasztás miatt az élelmiszer-feldolgozó üzemek kénytelenek visszafogni a termelésüket, ami a termelékenység romlásához és a gazdasági tevékenység csökkenéséhez is vezethet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2026-11-06: Belföld - :

Újabb csalás

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett tegnap az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben bankkártyaadatok megadására próbálják rávenni a felhasználókat.
2026-11-06: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Lelkészbeiktató a szemerjai gyülekezetben

Október utolsó vasárnapján ünnepi istentiszteleten iktatták be Sepsiszentgyörgyön Gál Adél lelkipásztort, a Szemerjai Református Egyházközség újonnan megválasztott lelkészét. Nem ismeretlen számára a gyülekezet, a teológia elvégzését követően, 2018–2019-ben Szemerján töltötte egyéves segédlelkészi szolgálatát.